Monokróm szívek

festenek színeket a

megfakultságba

Mikor lelassul 

a pillanat, ne rohanj

a világ után

Látom a felszínt,

és csak képzeletem ad

mélységet neki

Mikor önmagad

mérgezed, miért mástól

vársz rá ellenszert?

Aki jól olvas

benned, azt legegyszerűbb

megvakítanod

Ha engeded, hogy

üssenek, ne lepődj meg

a fájdalmadon

Ha csak önmagad

visszhangja, mit elviselsz,

engem ne kérdezz

Hiába látsz, ha

agyad nem dolgozza fel

a kapott képet

Mikor tanuljuk

meg, hogy kezünkkel nem

csak ütni lehet?

Az, aki folyton

általánosít, maga

sem lesz kivétel

Mások álmával,

saját boldogságodat

nem ébresztheted

A senki és a 

soha, mindenkit, mindig

mélyen megsebez

Ha szakadékba

önként ugrasz, kiutat

miért mástól vársz?

Igazán attól

tanulhatsz, kinek saját 

élete tanít

Van, ki felteszi

a kérdést, de választ nem

akar hallani

A csend akkor a 

legnémább, mikor benned

ezer hang üvölt

Aki mindig csak, 

keres, néha szeretné, 

hogy megtalálják

Ha eltűnik egy

lábnyom, a cipőket is 

engedd el vele

Ha te elhiszel

mindent, más miért mondjon

igazat neked?

Az eltűrés és

az elfogadás közti 

szakadékban élsz

Ha lenne egy kis

önkritikánk, már régen

kihaltunk volna

A füstön, ami 

körülölel, nem hatol 

át, csak a ritmus

Az álarcokat

kezedbe adják, dönthetsz,

hogy használod-e

Fals hangért ne a 

hangszert okold, te tanulj

meg játszani

David Lagercrantz megpróbált Stieg Larsson cipőjébe bújni, de sajnos túlságosan nagynak bizonyult rá. Az "Ami nem öl meg" helyenként magán viseli a tetovált lány stílust, de alapvetően hiányzik belőle az a folyamatosan fenntartott, intenzív feszültség, ami az előd könyveit letehetetlenné tette. A oldalakon keresztül húzott szakokoskodással mindent sikerült, csak ébrentartani nem. Az egész könyv egy kidolgozatlan próbálkozás, hogy felnőjön a trilógiához. Sajnos nem sikerült. Béke poraira. De ha lesz folytatás, természetesen Lisbeth Salander ismét landol a könyvespolcon.

A saját tudat

az, ami nélkül sosem 

lesz szabad utad

A boldog felnőtt,

a benned lakó, mindent 

túlélő gyerek

Nem az érintés

amitől félünk, hanem

hogy érezzük azt

Ezer idézet

helyett, magadban keress

egy gondolatot

Mindig csak készülsz

rá, vagy egyszer végre el

is kezdesz élni?

Mikor kiléptél

az ajtón, még nem tudtam,

sosem jössz vissza

Néha vissza kell

lépni, hogy aztán újra

nekifuthassunk

Viszonyrendszerben

élünk, amely viszony és

rendszer nélküli

A tökéletes 

székből, ne akarj silány 

asztalt faragni

Minden, ami egy 

talán, csak a biztosat 

mérgezi benned

Egy fehér lapként

érkeztünk, és kifestett

könyvként távozunk

Az élet betű-

kockáiból, te rakod 

ki szavaidat

Végtelenségét

az időnek, csak rácsok 

között látod át

Életünk magán-

zárkájához, csontokból 

faragtunk rácsot

A csordaszellen

recept, gondolatmentes

bölcsességből áll

Addig aggatod

a cimkéket, míg rád is

kerül majd néhány

A néhány elírt

szó miatt, ne értsd félre 

az összes könyvet

Mikor mérlegre

teszed a szeretetet, 

már veszítettél

A programozott

gyűlölet, egyenesen

sírodba vezet

Saját életünk

filterek ezrein át

szűrődik belénk

Neked oxigén-

sátrad van, lélegeznem

nekem nem szabad

A legyőzésben 

halál, a meggyőzésben 

túlélés lakik

A leggyakoribb

hazugságunk melyik mind 

közül? Jól vagyok.

Szerettem? Szerettem. Nem együtt kezdtük, de egyszercsak megtalált. Az első 5-6 évadot körülbelül 2 hét alatt daráltam le, és onnantól maradt a heti szerelem. A jelenleg futó sorozatok közül kettő olyan van, amit biztosan a végéig elkísérek majd. Mert szinte családtagok már. És ilyen volt a CSI is. Egyértelműen nem a legmagasabb szintet képviselte, de voltak nagyon-nagyon jó közös perceink. A Prison Break és a Dexter már elbúcsúzott, előbbi visszatérése 2016ra várható, utóbbi fináléja pedig mindenidők legnagyobb csalódását hozta. A Helyszínelők esetében sem éreztem katarzist, de ez a 15 év nem is erről szólt. Ők úgy másztak bele fejbe és szívbe, hogy ugyan vannak emlékezetes pillanatok, de az összessége hiányzik. És azért az utolsó 2 epizódra szinte mindent bedobtak. Az emberi kapcsolatokról szólt leginkább. Minden tett mögött egy érzelem áll, ezt pedig rendesen felturbózták.

De most vége 15 évnyi utazásnak. Good Bye CSI!

Van IPhone-om, vannak drága cuccaim, és olykor mégis nincstelennek érzem magam. Az érzés miatt, ami néha körbevesz. Dolgozom, és némelyek éppen ezért neheztelnek. Mert elindultak egy úton, amit valaki, valamikor kijelölt, hogy a külföldi miatt nincs a honfitársaiknak munkája, lakása, étele. Félnek, hogy ők lesznek a következők és uszítanak, hogy így adják ki és tovább a véleményüket. Félelem és gyűlöletkeltés. Ez a kettő évezredek óta irányítja a világot és a gondolatokat. Lehet gyűlölni, lehet félni, csak azzal legyünk tisztában, mit gyűlölünk és mitől félünk. Gyűlöljük és féljük a menekülteket, anélkül, hogy tudnánk, pontosan ezzel vagyunk füstölgő fegyver valaki kezében.
Mikor beköltöztünk az EU bérházba, azt mondták, biztonságos és rendezett. Aztán most kiderült, rohad az alapszerkezet. Nem képes megmenteni magát. És valaki más már megvette az egész házat. Naivság lenne azt hinni, van beleszólásunk, miközben valahol a pincében próbáljuk aláducolni a saját lakásunkat, ahol egyre több a lakó. Nem hívtuk, tán nem is akart jönni, de az biztos, valaki kiadta a kapukódot.
Természetesen nekem sem tetszik, ami zajlik, de igyekszem nem azt hibáztatni, akit a média az arcomba nyom. Ő is csak eszköz, akár mi. Csak arra haragszom és csak attól félek, akire a személyes tapasztalatom erre okot ad.
Az UNIO haldoklik, a hatalmak átrendeződnek, és ahhoz, hogy utáljuk egymást, nem kell menekültnek lenni.

"Te tényleg nem nőttél fel"

És én még mindig azon gondolkozom, mit jelent felnőni? Vagy mit jelent nem felnőni?

Dolgozom, van lakásom, fizetem a számlákat és néha még vezetem a háztartást is. Szeretek és csalódok, nevetek és sírok. És minden pillanatban az élet lüktetését keresem. Azt, ami felpezsdít és érzem, ahogy szétárad bennem. Ha szeretek, nagyon szeretek, ha szenvedek, azt is teljes fájdalommal teszem. És a lelkesedés hajt előre. Lelkesedés a következő napban rejlő minden lehetőségért. 

Nem voltam mindig ilyen. De aztán úgy döntöttem, úgy éreztem, csakis így van értelme. Csakis így élhető túl és meg. Lelkesedni kell, pulzálni kell, és akkor nem Te lassulsz le a rohanó világ borzalmasan szegény érzésvilágához, hanem a világgal érteted meg, hogy Téged nem fog bedaráni. Veled nem fogja elhitetni, hogy egy bizonyos kor felett nem szabad őszintén, szívből nevetve pocsolyában futkozni, vagy lehullott leveleket szétrugdosni, hinni abban, hogy mindenre képesek vagyunk.

Szerintem akkor nősz fel igazán, mikor olyan korlátokat állítasz fel magadnak, amelyek sokkal beljebb vannak, mint az igazi határaid. 

És igen, ebből a szempontból nem nőttem fel. Mert én se nem a korlátokat, se nem a határokat nem tartom tiszteletben.... mindig van még egy lépés....és mint "nemfelnőtt", ebben még HISZEK :)

Huszonkét évvel ezelőtt úgy léptem be az iskola kapuján, hogy nem tudtam ki vagyok és hová tartozom. Négy évvel később úgy léptem ki, hogy még mindig ugyanezt éreztem. Eltelt 18 év, és most, mikor megint beléptem a kapun, pontosan tudtam, hogy ki vagyok, mit akarok és miért. Azt mondták, jó nekem, mert én nem nőttem fel. De igen, csak gyereknek nőttem fel. Úgy érzem, én előbb voltam felnőtt és csak utána gyerek. Illetve nem is gyerek, hanem olyan felnőtt, aki igyekszik gyermeki szemmel nézni a világot. Az élet egy halálosan komoly játék számomra. Csak azt mondom ki, amit komolyan gondolok, csak azt teszem, ami - ha meg is bánom, de - az én döntésem. Megküzdöttem a lelkemért és magamért. Ha az iskolára gondolok, bennem az önmarcangoló, mások elismeréséért meghalni kész ember jut eszembe. Őszintén szólva, nem sok jó emlékem van a középiskoláról, de így 18 év távlatából azt mondom, nem bánom, mert így tudok most igazán büszke lenni arra, aki lettem. Egy komolyan játszó gyermeki felnőtt.

1. Mikor nevetett utoljára úgy igazán, teljes szívből?

ma

2. Mikor sírt utoljára?

tegnap

3. Min tud igazán felháborodni?

emberi butaság

4. Minek tud leginkább örülni?

egy jó beszélgetés

5. Mi az, ami a legjobban elkeseríti?

tehetetlenség

6. Mi a kedvenc színe?

folyamatosan változik, most a bordó

7. Mi a kedvenc étele?

rántott cukkini

8. Mi a kedvenc itala?

arany Eristoff

9. Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese?

Volbeat

10. Ki a kedvenc írója/költője?

József Attila / Jo Nesbo

11. Ki a kedvenc festője?

Vincent Van Gogh

12. Melyik a kedvenc filmje?

Haragban a világgal

13. Mi az a hiba, amiért leginkább elnéző tud lenni?

Ha valaki minden tőle telhetőt megtesz, és közben hibázik.

14. Mi az a hiba, amit nem tud megbocsátani?

Szándékos hazugság

15. Kivel nem szeretne találkozni a szaunában?

Jabba

16. Kivel békülne ki a legszívesebben?

Nincs ilyen, mert akik számítanak, azok velem vannak.

17. Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál?

Több van, akikben egy-egy dolog megfogott, de talán J.F.K.

18. Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvet?

Ilyen sincs, mert csak a tetteiket ismerem, az embert nem.

19. Kit vagy kiket tart hősnek a mindennapi életben?

Az apukámat, hogy küzdött és nyert.

20. Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai?

Nincs férfi és női legfontosabb tulajdonság, csak emberi. Az pedig az, hogy legyen saját személyisége.

21. Melyek Ön szerint egy nő legfontosabb tulajdonságai?

lásd 20.

22. Mit tart Ön a legfontosabb erényének?

Mindig tudok egy lépést előre lépni, akkor is ha néha képtelennek érzem magam rá.

23. Mi tart Ön a legnagyobb hiányosságának?

Lehetnék kitartóbb.

24. Mi az, amitől a legjobban fél?

Amikor, mások döntésétől függök

25. Hol élne a legszívesebben?

Ez változó, van, hogy egy erdő mélyén egyedül, és van, hogy egy lüktető városban. Kell ez is, az is.

26. Hogyan képzeli a földi boldogságot?

Ahogy most van. Olyan emberek között, akik inspirálnak, szeretnek és szerethetem őket.

27. Történt-e az Ön életében igazi csoda.

Több is. Amik Nekem csodák. Emberi csodák.

28. Miben vagy kiben hisz Ön?

A szabad gondolkodásban.

29. Milyen feliratot látna szívesen a sírkövén?

Csak néha fut fel a pupilla néma

függönye. Ekkor egy kép beszökik,

átvillan a feszült tagokon és a

szívbe ér- és ott megszűnik.

30. Ha visszamehetne a múltban egy tetszőleges korra, vagy napra, melyiket választaná?

Az 1950es éveket.

31. Ha előre mehetne a jövőben egy napra, évre, évszázadra, melyiket választaná?

Egyiket sem, kell az út, ami addig vezet.

32. Mit kívánna magának egy jótündértől?

Én csak James Dean-nel szeretnék találkozni.

33. Kinek a sorsára cserélné el az életét?

Jó nekem a sajátom, senkié sem tökéletes.

34. Kinek tenné fel ezeket a kérdéseket?

Mindenkinek.

Megpróbáltam összeszedni az utóbbi időszak terméseit, de sajnos több is elveszett.

Miközben hátat

fordítottál, szemembe 

egyszer sem néztél

Mikor játszma lesz

a játékból, ott veszik

el a gyermekkor

A tökéletes

pillanatra vársz, vagy most

kezdesz el élni?

Ha a múlt volna

fontos, mindkét szemed a 

tarkódon lenne

Én nem lélegzem

helyetted, te se kapkodj 

levegő után

Csak előre lépj,

Mögötted minden hely már

lábnyommal teli

Saját életed

legyen, csak aztán kérhetsz

részt máséból is

Ha más tartja a

tükröt, figyelj, nem biztos

hogy téged mutat

A szürke ötven árnyalata……………színtelen.

Pedig egészen tisztességes iparos munka. Láttam olyan filmet, amelyiknél többet néztem az órámat, mint a vásznat, ez annál jobb volt. A történetet annak ellenére jól összevágták, hogy természetesen rengeteg részt kihagytak a könyvből. De működőképes lett így is. A párbeszédek néhol briliánsan funkcionáltak, és Dakota Johnson hihető volt a szemtelen és ártatlan Ms. Steele szerepében. Ellentétben Mr. Grey-jel, akit számomra abszolút hiteltelenül mutatott be Jamie Dornan. Nagy hiba volt őt választani. A testet választották a színész helyett. Mert egy erőteljes, karizmatikus és domináns férfi helyett, egy elég csöpögős és puhány kisfiút kaptunk. Az egyetlen pozitívum vele kapcsolatban, a szeme. Az a legsötétebb árnyalatban virít. Csak kár, hogy a játéka többi részében ez a sötétség nem nagyon látszik.

Mindent összevetve, a film nézhető, néhol szórakoztató, itt-ott elgondolkodtató, és a könyv előismerete nélkül mindenhol nézhetetlen.

Ja, a bizonyos jelenetek nézése közben az volt az érzésem, hogy valamelyik doku csatorna műsorát nézem….hát kb ennyire működött a kémia köztük….

Mikor legutóbb a Stephansplatz-on voltam éjszakai szolgálatban, láttam egy 50 körüli nőt, aki egész éjjel kint állt egy üzlet előtti beugróban. Már akkor is rossz érzésem volt, de azt hittem egyszeri eset. Ám most éjjel megint ott volt. Ugyanott álldogált egész éjjel. Beismerem, ilyenkor haragban vagyok a világgal. Azért, mert vannak, akiknek nem jut egy ágy éjszakára, egy hely, ahol nem kell attól félniük, hogy reggelre megfagyhatnak. Hajnalban csináltam neki egy kávét, és odavittem. Na, akkor jött a hidegzuhany. Hogy ő nem beteg, és ne segítsek neki, ő ezt nem kéri, mit képzelek én?! Bevallom, marhára összezavart. Nem őt sajnáltam, nem szánalom volt bennem, hanem egyszerűen vittem neki egy meleg kávét, a hideg hajnalban. De igaza volt, amíg nem kér segítséget, ki vagyok én, hogy eldöntsem, neki mire van szüksége? Aztán ha egy másik „kollégája” megfagy, mert ezek után nem megy oda hozzá senki, ki lesz a szívtelen, figyelmetlen, érzéketlen ember?

Igaza van..... ?! 

Jordán Tamás olyan közel hozta hozzám József Attilát, hogy már őt láttam a színpadon, őt hallgattam, és őt éreztem. Mintha az egész előadás egy kilégzés lett volna, amit aztán egy, a víz alól előbukkanó, kétségbeesett és oxigénért kapkodó levegővétel oldott fel. Még annyira friss az élmény, hogy megfogalmazhatatlan. Leginkább csak szavak pattanak elő a fejemből, melyek apró érzésbombákat hordoznak. És amikor ezek csak úgy szétdurranak, töltetük átjárja az én beteg elmémet is. Ennyi. Kell. Hogy érezzek.

"mint neurótikus, ab ovo hülye vagyok, az analitikus ugy 

látszik ex professo az

professzionista hülye

a mértéktartás szociálisan és szellemileg abból áll, hogy

az ember hülyébb legyen, mint amilyen...."

Egy év kihagyás után arra gondoltam, élesszük fel a blogot. 

Az elmúlt egy év alatt rengeteg minden történt, de a legfontosabb, hogy boldog vagyok. Az élet nem tökéletes, de nem is kell, mert akkor mit alakítanék rajta? Jelenleg viszont kerek a világ és én vagyok a közepén. Nekem ennyi elég. 

Erre az évre sok jelzőt lehet aggatni, kivéve az unalmasat. Hatalmas hegyek és völgyek, és sajnos még mindig a völgyben vagyok. Egzisztenciálisan nincs lejjebb, de emberileg gazdagabb vagyok, mint valaha. És ez tart életben. Meg az, hogy győztes vagyok! 

Válogatós vagyok…tény. Abszolút nem vallom azt, hogy mindenkit szeretni kell, de még csak azt sem, hogy elviselni. Vannak embertípusok, akikkel ideig-óráig egy bolygón tudok élni, de aztán nálam a Marsra lövés következik.

 Az egyik ilyen típus a hipokrita, aki olyan szinten megjátssza magát, hogy önmagát is átveri. Az álszentek generációja a miénk. Tele vagyunk olyan emberekkel, akik a saját érzéseiket próbálják átverni, és a rózsaszín ködben vegetálnak, amit odavetítenek, ahol éppenséggel vákuum van csak.  Nem kell eljátszani a „minden gyönyörű” színdarabot, hisz mi is ugyanazt a tragikomédiát nézzük. Aki minden lóban unikornist lát, az lemarad a LÓ szépségéről, amíg olyasmit hajszol, ami nem létezik. De ha azt látod, ami van, és abban azt, ami szép, akkor észreveszed ugyan a lócitromot, és talán bele is lépsz, de nem veszel el a saját elméd börtönében.

A másik típus az örök elégedetlen. Az, akinek soha semmi nem jó, és csak akkor érzi jól magát, ha nem érzi jól magát. Aki nem érti azt, hogy miért kérünk bölcsességet a megváltoztatható és a megváltoztathatatlan közti különbség felismeréséhez. Akinek nincs közte különbség, és soha nem is lesz. Aki akkor lesz jobb, több, okosabb, ha más rosszabb, kevesebb, vagy butább. Nem önmagát emeli, hanem mást rombol. Csak éppen azt nem veszi észre, hogy ezzel egyetlen embert pusztít: saját magát.

Szóval ahogy így nézem, két típust nem viselek el, a két végletet. Mert nincsenek végletek, nincsen jó és rossz, csak nézőpontok vannak. és abból is legalább kettő. És én csak ehhez kérek bölcsességet…. hogy legalább ezt a kettőt lássam mindig. 

Ma szintén 3 újoncot néztem meg, az elosztás ugyanaz, mint tegnap, egy 20 perces sitcom, és két 40 perces dráma.

Kezdjük a vígjátékkal, amelynek 20 perce alatt még csak el sem mosolyodtam. Totál katasztrófa a sorozat, egyértelmű kasza. Utálom azokat, akik azt hiszik, ha kiabálnak, az poénos.....hát nem. A "The Goldbergs" legjobb pillanata az volt, mikor letöröltem a laptopról....

Aztán jött a "Lucky 7", ami egy angol sorozat remake-je, és véleményem szerint jobb lett volna, ha inkább a focit veszik át az angoloktól. Ja, hogy azt is átvették.....hát körülbelül annyit ér a focijuk, mint ez a 40 perc.....semmit. Egy benzinkúton dolgozó csapat megnyeri a lottó ötöst, de előtte 2 tagja kirabolja a kutat. Micsoda véletlen! Én viszont direkt nem nézek belőle több részt. Kasza.

Az egyik legjobban várt újonc is elég gyenge nyitóepizóddal kezdett, de még így is több érdekes karakter volt benne, mint a másik kettőben együtt. A "Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D." nekem kötelező, mert mint tudjuk, szeretem a szuperhősöket és a képregényes sorozatokat, filmeket. És lesz ez még jobb is, ebben biztos vagyok! Szóval az első nézős dráma megvan. 

Vége.

És azt vették el, ami az egész Dexter-jelenség értelme volt. Az egyéniséget, a mást, az újat…..a szerethető szörnyet. Embert csináltak belőle, és ezzel olyan szintre degradálták, amivel 8 évet röpke 2 és fél perc alatt lehúztak a klotyón.

Reggel elolvastam az egyik showrunner nyilatkozatát, mely szerint Dexter halála egyáltalán nem volt opció, mert az nem elég büntetés neki. A kezdetektől fogva az volt az elképzelésük, hogy a szörnyből embert csináljanak, aki lassan mindent elveszít. És végül önmagát bünteti meg.

Hát gyerekek, nektek teljesen más célotok volt ezzel a sorozattal, mint a nézőknek! Nekünk Dexter egy olyan vendég volt hetente, akiről mindenki tudta, hogy bűn az, amit tesz, mégis mindenki azonosulni tudott vele. Mindenki szurkolt, hogy egy-egy kelepcéből kivágja magát, mindenki bízott, hogy a következő részben sem fog lebukni, és mindenki imádta, amit Harrison, vagy Deb jelentett az életében. Eszünkbe sem jutott megbüntetni, illetve az igen, de nem úgy, ahogy ti tettétek. Ha elkapják, és kivégzik, akkor azt mondom, jog szerint igazságos. De így???

Az észrevehető volt, hogy évről-évre csökkent a pszichopata-mérő kilengése, és egyre inkább szocializálni próbáltátok, de arra álmomban sem gondoltam, hogy eljutunk a mártíromságig. Nem tudok mást mondani, mint hogy az utolsó jelenet eltörölt mindent, amiről a DEXTER szólt. Ezek ugyanazok az írók, akik megajándékoztak minket a Trinity gyilkossal a 4. évadban? Az volt minden sorozatok legjobb évada! Az egész olyan, mintha a kősziklából nemhogy kavicsot, de gyurmát kreáltak volna a végére.

Azzal már megbékéltem, hogy kinyírtátok Debet, pedig szegény csórikám megérdemelte volna a boldog véget, hisz eleget „fucking”-olt 8 évad alatt. Jó, legyen belőle zöldség, és „mentse meg” a big brother….oké. De hogy miért nem lehetett meghúzni azt, amit csak a tökös showrunnerek mernek, azt soha nem fogom megbocsátani. Számomra az utolsó rész 53. perc 52. másodpercénél véget ért a sorozat. És Dexter halott. Mert azt ezerszer inkább elviselem, mint azt, hogy aki 8 évig a szabad akaratról, az egyéniségről, és a mindent túlélésről monologizált, most önként mártírrá válik; szembeköpve mindazt, amit mindenkinek jelentett.

Dexter halott.

Számomra.

Vége.

Színek nélkül

Feketét villog a fehér lapon,

szavakra vár a pillanat,

Hogy betöltse a légüres teret,

Mely a festett ég alatt ragadt.

De idelent a tér egyre nő,

Már nincs, mi színezzen perceket,

Palettám a tűzben lángol,

S a korom neveti a színeket.

Mindjárt vége a „mid season”-ös sorozatoknak, lassan jönnek a nagyok. Idén is elkészült a lista…

az alapok: Castle, Criminal Minds, CSI: Las Vegas, Elementary, The Good Wife, The Big Bang Theory, Homeland, How I Met Your Mother, The Mentalist, Once Upon a Time, Revenge, Person of Interest, Two and a Half Men, Arrow, Grimm, Scandal, Lost Girl

ez eddig 17, de….

januárban jönnek vissza a „midesek”: The Fosters, Teen Wolf

van pár sorozat, aminek még nem tudjuk a kezdését: Motive, Dallas, The Following, Hannibal, 24

lesz egy visszatérő….úgy döntöttem, adok még egy esélyt a Bones-nak…

és akkor még nem beszéltem az újakról…..pár pilotot biztos megnézek, utána választok…tehát ez így  25…..meg az újak….

ennyi…..aztán év közben még úgyis változik….

Sajnos pártunk neve még kidolgozás alatt áll, de választási ígéretek terén már vannak haladó ötleteink!

Amennyiben megnyerjük a választásokat, természetesen minden tárca élére új miniszter kerül. Ezek igazságos versenyben kerülnek majd kiosztásra! Egy kritérium van: CSAK nagycsoportos óvodások jelentkezhetnek!

Belügy: Aki elsőnek érkezik, és a legjobb kávét főzi!

Honvédelmi: Legtöbbször "einstandolja" a többiek uzsiját.

Közigazgatási és Igazságügyi: Meggyőzi az óvó nénit, hogy a délutáni alvás marhaság.

Külügy: Aki átmegy a szomszéd csoportba desszertet lopni.

Nemzetgazdasági: A legtöbb társát csicskáztató nagymenő.

Emberi Erőforrások: Akinek elsőre sikerült elvégeznie a kiscsoportot, és látott legalább egy rész a Kórház a város szélén című nagysikerű klasszikusból.

Nemzeti Fejlesztés: Stabilan ül a triciklin és készen áll a kétkerekűre.

Vidékfejlesztés: Májkrémes kenyeret cserél 2 almáért.

És természetesen lesz kormányszóvivő is: Akinek már megy az „r” és az „s” betű kimondása.

És most pár szó a jövőről, szintén ágazatokra szedve:

Egészségügy: Saját részre ingyenes betegellátás! (A számlát egy random kiválasztott állampolgár fizeti, kijelölt önkéntes alapon.)

Oktatás: Adjuk motivációt a gyerekeknek! (Aki évente legalább 20szor elmegy az iskola ajtóig , kap egy-egy matricát, az évfolyamonként változó albumba.)

Belpolitika: Havi 200ezer forint mindenkinek! (A Gazdálkodj Okosan játékban.)

Külpolitika: Emeljük diplomáciánk értékét! (Ezentúl minimum 2 tábla csokiért veretjük meg magunkat másokkal.)

Közlekedés: Egy hónapon belül befejezzük a 4es Metrót! (A megállók és a szerelvények LEGO formájában megvásárolhatóak.)

Sport: Továbbra is támogatjuk a focit! (A jelenlegi játékosállományból létrehozzuk a Magyar Gombfoci válogatottat.) A többi sportág számára egy-egy nélkülözhetetlen alkotóelemet biztosítunk bérmentve. (Például az úszók, vízilabdázók, kajakosok kapnak vizet.)

Röviden ennyi; összességében azt ígérhetem, mindent megteszek, hogy ez az ország mielőbb tökéletes játszóház, vidámpark és állatkert legyen! Köszönettel tartozom az előttem ezen dolgozóknak, mert szerencsére már nincs sok dolgom!

Már amikor tudatosult bennem, hogy vasárnap este van, és jönnek-mennek a diákok, már akkor tudtam, hogy – egy „nagy ember” szavaival éljek – ezt elkúúúúrtam.

És nem is akármilyen csoport jött, a gyógypedagógiai iskola növendékeinek volt lefoglalva a fél kocsi. Röpke 10 perc után azonban biztos voltam benne, a tanároknak is kísérőre lenne szüksége.

Elvileg azért voltak ott, hogy bekísérjék a Győr és Sopron között utazó diákokat, valamint azokat, akik útközben szállnak fel. Ezzel csak két problémájuk akadt:

-          Nem tudták hány gyerek jön, és hol szállnak fel.

-          Fingjuk nem volt, hogy hol áll meg a vonat és milyen sorrendben vannak az állomások.

Csorna után már elkezdtek sopánkodni, hogy ki viszi majd a csomagokat. Mikor a gyerekek bizonygatták, hogy ők elbírják; a váltókörzet kellős közepén, mozgó vonaton kérték őket, hogy bizonyítsák ezt be. Ha esetleg nem igaz, és elborulnak, akkor ki a hülye kedves tanár néni?!

Aztán persze kezdődött a „jaj szegény én” műsor. Miért kell ezt pont nekem, pont most? Erre mondta a tanerők szőke gyöngye, hogy „én biztos terhelhető vagyok”……hát véleményem szerint egy 16 gurigás WC papír csomag is nagy veszélynek lenne kitéve mellette.

Egy szó, mint száz, kiderült, hogy a gyógypedagógiai iskolában nem csak a diákok hátrányos helyzetűek…..de ki vigyáz a tanárokra????

Az új oktatási törvényt olvasva, Stephen King egyik könyvének a címe jutott eszembe: Sorvadj el!....

Ez történik a magyar oktatás színvonalával is, már ha egyáltalán beszélhetünk még ilyenről.

Nézzünk csak pár változást!

-          A tankötelezettség felső korhatárát 16 évre szállították le. Gyakorlatban: annak a tanévnek a végén, amelyben az illető betölti a 16. életévét, az állam ellátási kötelezettsége megszűnik, ha kipenderítik az egyik iskolából, egy másiknak nem kell őt felvennie, de nem vállalhat munkát, míg nem lesz 17 éves, és akkor is csak korlátozottan a 18. születésnapjáig.

Hogy is van ez? Ha valamelyik magát teljesen felnőttnek érző, kamaszkor közepén lázadó tinédzser úgy érzi, hogy neki teljesen felesleges az iskola, az ezentúl nyugodtan otthon maradhat minimum egy évig videó játékozni, hogy fejlessze szociális képességeit. Remélem mostantól csak érett, biztos jövőképpel rendelkező kamaszok lesznek, akik mindenképpen tanulni akarnak!

-          A tantestület tagjaiként megjelennek az iskolákban a rendőrök, mint bűnmegelőzési tanácsadók.

Vége a csoki lopásnak a másiktól. Végre rájöttek, hogy ha már az iskolában folyamatos rendőri jelenlét lesz, akkor hamarabb kialakul a biztonságérzete a gyereknek, és még élvezi is majd, hogy egy nagy Big Brother lett számára a világ. Nincs nekem bajom a rendőrökkel, de az iskolában semmi keresnivalójuk tantestületi tagként.

-          A pedagógusok munkarendje is változik. Munkaidejükből, heti 40 órából mostantól 26 órát kell megtartaniuk, az eddigi 22 helyett; további 6 órát kell az iskolában tartózkodni, például a délután gyermekmegőrzésen.

Mielőtt bármit is mondanék, még egy változás:

-          Nőnek a kötelező óraszámok. Első osztály: napi 4 helyett 5 óra a kötelező, ötödikben 22,5 helyett 28, kilencedikben 27, 5 helyett 35. Mostantól a szülők nem dönthetnek úgy, hogy azok a gyerekek, akik 2013. augusztus 31-ig betöltik a 6. életévüket, maradjanak még egy évig az óvodában.

Gyönyörű! Nem baj, ha a gyerek még nem iskolaérett, ha esetleg pont ez az egy év kellene még, hogy magabiztosan kezdje az iskolát…menni kell és kész! Frissen megemelt óraszám, jelentősen emelkedő osztálylétszám, több terhelést kapó tanerő….ez a biztos siker arra, hogy minél több értelmes, tanult, és érett ember legyen Magyarországon, aki később ilyen fontos törvényeket alkothat majd.

-          2016-tól csak az tehet érettségit, aki előtte teljesít 50 óra közösségi szolgálatot.

Maga az ötlet nem rossz, hacsak nem azt nevelik bele a gyerekekbe, hogy mindent meg kell tennünk másokért. Ha kötelezővé teszik az altruizmust, akkor jobb, ha most bezárjuk az országot működésképtelenség miatt.

-          Minden szülőnek el kell döntenie, hogy melyik vallás hittanórájára járatja a gyermekét, vagy helyette választhat egy erkölcstannak nevezett órát.

Ha valaki azt mondja, az szeretné, hogy az ő fia buddhizmust tanuljon, akkor vajon egy ember miatt lesz olyan óra? Kétlem. Soha nem fogom megérteni, miért kell a vallást belekeverni az iskolába. Aki azt szeretné, járassa a gyerekét hittanra, de ne tegyék kötelezővé. Az erkölcstan meg a lehető legjobbkor jutott eszükbe, csak először még utána kell nézniük, mit is jelent a szó, mert eléggé a feledés homályába merült mostanság.  

És mindezek után a gyerekeknek délután 16 óráig kell az iskolában maradniuk.

Íme, minden recept megvan, hogy hogyan kell egy világszínvonalú oktatást, amely eddig is leszállóágban volt, végleg degradálni, lehúzni a klotyón majd pumpával rásegíteni………. és még az ülőkét sem hajtják vissza.

Minek nevezzelek? Ez volt az első gondolatom, az új István, a király láttán. Egy biztos, nincs rá egyértelmű jó, vagy rossz megnevezés.

A szereposztás kivágta a biztosítékot. A két fő karaktert teljesen hiteltelenné tették. Feke Pál, mint István…..hát inkább csak, mint Pistike….de az se a vicces formában. Azt vártam, mikor szól, hogy „Álljunk le, pelenkát kell cserélnem!”. Folyamatosan olyan arcot vágott, mint akire ha rászólnak, azonnal elsírja magát. Marha nehéz volt elhinni, hogy ő fog nekünk országot építeni….még a lego várat is szétbarmolná…. Anyuka meg néhol olyan hamis volt, el se hittem, hogy Udvaros Dorottya az.

Koppány. Nem titkolom, én mindig is neki szurkoltam. És bármennyire is azt vallom, külön kell választani a színészt a civil embertől, számomra Stohl András nem képvisel értéket. Sőt…. Erre megkapja Koppány szerepét, aki nekem a becsületet, a magyarságot, a küzdést jelenti. Borzalom. Nem látszott más rajta, mint a túlzott gyűlölet, dac és harag. Pedig nem erről szól Koppány. Pofán akartam vágni, hogy ne hisztizz már ember!

Egyetlen igazán pozitív szereplő Tompos Kátya volt. Pedig neki nem kisebb ember után kellett Rékát játszani, mint Sebestyén Márta. De megoldotta, és egy pillanatra sem hasonlítgattam. Ő volt Réka. A többiek meg eljátszották Istvánt, Koppányt, Saroltot, Gizellát és így tovább…

Voltak részek, ahol nekem tetszett az új köntösbe öltöztetett előadás, hisz azok a kérdések, most is feltehetőek. Alföldi Róbert fel is tette őket. Más kérdés, hogy jobb szereposztással talán válaszokat is kaptunk volna.  Minden tele volt szimbólumokkal, utalva rá, hogy a történet időtlen…..de azért örültem, hogy az előadás nem az. Egynek jó volt, de maradjunk az eredetinél. Mert István előbb épít nemzetet, mint Pistike.

Minden döntés következményekkel jár. Ezzel mindig tisztában volt, de most először dobott el mindent egy döntés miatt. Ezerszer végig gondolta az eseményeket, próbált más utat keresni, de a végén mindig ugyanaz maradt, egy út volt csak, és most is rálépne. Mindenkinek vannak elképzelései, hogyan néz ki a gonosz, és ő tudta, ez alkalommal szemtől szembe állt vele. És a tét nem kisebb volt, mint ő maga. Harcolni próbált, és amikor érezte, a sötétség megpróbálja felfalni a lelkét, csak egyet tehetett, kitépte azt, hogy megmentse. De ezzel együtt mindent kitépett. És zuhanni kezdett. Oda, ahová senki nem követheti. A szabadesés mámorító, ha tudod, az ejtőernyőd kinyílik. Nála nem volt. És ez a repülés rettegést hordozott. Félt a becsapódástól, félt attól, hogy szétrobban a teste, a gondolatai, a jövője. Egy régi emléket keresett magában, mikor gyermekként álmában repült. Kitárta karjait, és szárnyalt az ég végtelenségében. Azt az érzést kereste, de rádöbbent, hogy felnőtt, és már nem bújhat el az álmaiban. A valóság viszont egyre gyorsabban közeledett felé. Egyre szűkebb lett a tér, egyre kevesebb a levegő. Nem bánt meg semmit, megint beugrana a szakadékba. A félelem itt van, mindig itt lesz, mindenkiben…egy valami győzheti le, a büszkeség, amit akkor érez, ha arra gondol, ebbe a szakadékba nem lökték, hanem önmaga ugrott. Van, hogy előbb meg kell halnod az életedért. De megéri. Csak nem szabad elfelejteni. Akkor sem, ha éppen fénysebességgel zuhansz a föld felé.

Ember. Mit takar e szó? Mi tesz emberré? „Gondolkozom, tehát vagyok”, vagy pedig „Vagyok, tehát gondolkozom”? Sajnos egyre kevésbé van jelen a gondolkozom, és egyre többször a harag, az irigység, és az elvakultság. A korlátolt látásmód az, ami mindent megmérgez. Vannak emberek, akik képtelenek több szemszögből nézni dolgokat. És míg a saját szemükkel a másik velejéig romlott, addig ugyanazok a dolgok, nála pozitívak. Talán másnak banális, de nekem szívügyem az ETO, főleg a női kézilabda része. És nem tűröm, hogy ezt bárki bemocskolja!

Soha nem zavart, sőt nem érdekelt, ha valaki, Fradi, Debrecen, vagy akármilyen más szurkoló, amíg az abban merül ki, hogy buzdítja a csapatát. A világ legprimitívebb dolgának tartom úgy „szurkolni”, hogy a másik csapatot szidom. A buta ember ismérve, akit nem az építés ösztönöz, hanem a rombolás. Ahelyett, hogy boldogan, mosolyogva jól érezné magát, inkább fuldoklik az irigység fojtogató mocsarában. Mi ebben a jó?

Magyar – nem magyar….az örök vita. Igen, vannak idegenlégiósok az ETO-ban. DE…az ilyen ember kérdezze meg magától, ha az lenne a siker egyik kulcsa az ő kedvenc csapatánál, hogy kell venni pár top játékost, ő vajon azt mondaná, hogy nem, köszönöm, nekem megfelel a 2. vagy 3. hely. Ilyen játékos nincs! Mindenki nyerni szeretne! És én büszkén szurkolok majd egy Fradinak, Debrecennek, vagy akármilyen csapatnak, akármilyen összetételben, hogy minél előrébb jusson! Mert MAGYAR vagyok, és MINDEN  magyar csapatnak szurkolok! És mindenkinek, aki csak szidni, irigykedni és haragot szórni tud, azt üzenném, hogy a szurkolás BOLDOGSÁG, és minél több embernek tudsz szurkolni, minél több ember miatt vagy büszke arra, hogy magyar vagy, annyival boldogabb mindenegyes perced! A játékosok nem utálják egymást….a szurkolóknak miért kéne????