Minden döntés következményekkel jár. Ezzel mindig tisztában volt, de most először dobott el mindent egy döntés miatt. Ezerszer végig gondolta az eseményeket, próbált más utat keresni, de a végén mindig ugyanaz maradt, egy út volt csak, és most is rálépne. Mindenkinek vannak elképzelései, hogyan néz ki a gonosz, és ő tudta, ez alkalommal szemtől szembe állt vele. És a tét nem kisebb volt, mint ő maga. Harcolni próbált, és amikor érezte, a sötétség megpróbálja felfalni a lelkét, csak egyet tehetett, kitépte azt, hogy megmentse. De ezzel együtt mindent kitépett. És zuhanni kezdett. Oda, ahová senki nem követheti. A szabadesés mámorító, ha tudod, az ejtőernyőd kinyílik. Nála nem volt. És ez a repülés rettegést hordozott. Félt a becsapódástól, félt attól, hogy szétrobban a teste, a gondolatai, a jövője. Egy régi emléket keresett magában, mikor gyermekként álmában repült. Kitárta karjait, és szárnyalt az ég végtelenségében. Azt az érzést kereste, de rádöbbent, hogy felnőtt, és már nem bújhat el az álmaiban. A valóság viszont egyre gyorsabban közeledett felé. Egyre szűkebb lett a tér, egyre kevesebb a levegő. Nem bánt meg semmit, megint beugrana a szakadékba. A félelem itt van, mindig itt lesz, mindenkiben…egy valami győzheti le, a büszkeség, amit akkor érez, ha arra gondol, ebbe a szakadékba nem lökték, hanem önmaga ugrott. Van, hogy előbb meg kell halnod az életedért. De megéri. Csak nem szabad elfelejteni. Akkor sem, ha éppen fénysebességgel zuhansz a föld felé.