Már amikor tudatosult bennem, hogy vasárnap este van, és jönnek-mennek a diákok, már akkor tudtam, hogy – egy „nagy ember” szavaival éljek – ezt elkúúúúrtam.

És nem is akármilyen csoport jött, a gyógypedagógiai iskola növendékeinek volt lefoglalva a fél kocsi. Röpke 10 perc után azonban biztos voltam benne, a tanároknak is kísérőre lenne szüksége.

Elvileg azért voltak ott, hogy bekísérjék a Győr és Sopron között utazó diákokat, valamint azokat, akik útközben szállnak fel. Ezzel csak két problémájuk akadt:

-          Nem tudták hány gyerek jön, és hol szállnak fel.

-          Fingjuk nem volt, hogy hol áll meg a vonat és milyen sorrendben vannak az állomások.

Csorna után már elkezdtek sopánkodni, hogy ki viszi majd a csomagokat. Mikor a gyerekek bizonygatták, hogy ők elbírják; a váltókörzet kellős közepén, mozgó vonaton kérték őket, hogy bizonyítsák ezt be. Ha esetleg nem igaz, és elborulnak, akkor ki a hülye kedves tanár néni?!

Aztán persze kezdődött a „jaj szegény én” műsor. Miért kell ezt pont nekem, pont most? Erre mondta a tanerők szőke gyöngye, hogy „én biztos terhelhető vagyok”……hát véleményem szerint egy 16 gurigás WC papír csomag is nagy veszélynek lenne kitéve mellette.

Egy szó, mint száz, kiderült, hogy a gyógypedagógiai iskolában nem csak a diákok hátrányos helyzetűek…..de ki vigyáz a tanárokra????