Mikor legutóbb a Stephansplatz-on voltam éjszakai szolgálatban, láttam egy 50 körüli nőt, aki egész éjjel kint állt egy üzlet előtti beugróban. Már akkor is rossz érzésem volt, de azt hittem egyszeri eset. Ám most éjjel megint ott volt. Ugyanott álldogált egész éjjel. Beismerem, ilyenkor haragban vagyok a világgal. Azért, mert vannak, akiknek nem jut egy ágy éjszakára, egy hely, ahol nem kell attól félniük, hogy reggelre megfagyhatnak. Hajnalban csináltam neki egy kávét, és odavittem. Na, akkor jött a hidegzuhany. Hogy ő nem beteg, és ne segítsek neki, ő ezt nem kéri, mit képzelek én?! Bevallom, marhára összezavart. Nem őt sajnáltam, nem szánalom volt bennem, hanem egyszerűen vittem neki egy meleg kávét, a hideg hajnalban. De igaza volt, amíg nem kér segítséget, ki vagyok én, hogy eldöntsem, neki mire van szüksége? Aztán ha egy másik „kollégája” megfagy, mert ezek után nem megy oda hozzá senki, ki lesz a szívtelen, figyelmetlen, érzéketlen ember?

Igaza van..... ?!