Van-e szebb annál, mint mikor egy gyönyörű hangszer megtalálja a hozzá legjobban passzoló embert, aki kihozza belőle a legtökéletesebb hangokat? Mikor a zene, amit együtt hoznak létre betölti a teret és olyan érzéseket kelt életre, melyek minden mást elfeledtetnek. Elfeledtetik az éveket, mikor a hangszer és az ember keresték egymást. Mikor elhangolódva várt mindkettő a másikra. Mikor szép, de valahogy mégsem harmonikus hangok születtek belőlük, mert nem egymás kottájából játszottak. De mindez eltűnik abban a pillanatban, ahogy az ember a hangszerhez ér, és a hangszer válaszol. Elcsendesedik a világ és hallgatja a gyönyörű szimfóniát, mely a két lélek összecsengése. Olyan perc ez, mikor a hang és az ütem valami olyat teremt, ami aztán soha nem szűnik meg. A tökéletes dalt.