David Lagercrantz megpróbált Stieg Larsson cipőjébe bújni, de sajnos túlságosan nagynak bizonyult rá. Az "Ami nem öl meg" helyenként magán viseli a tetovált lány stílust, de alapvetően hiányzik belőle az a folyamatosan fenntartott, intenzív feszültség, ami az előd könyveit letehetetlenné tette. A oldalakon keresztül húzott szakokoskodással mindent sikerült, csak ébrentartani nem. Az egész könyv egy kidolgozatlan próbálkozás, hogy felnőjön a trilógiához. Sajnos nem sikerült. Béke poraira. De ha lesz folytatás, természetesen Lisbeth Salander ismét landol a könyvespolcon.

Olvasok most egy könyvet, Jung Chang: Vadhattyúk a címe. Egy család 3 generációjának igaz története. Olyan őszinteséggel ír a kommunista Kínáról, Mao Ce-tung őrült eszméiről, a kulturális forradalomról, a hatalom felhasználásáról, az emberek agymosásáról, hogy érzem a tehetetlen dühöt, ahogy egyre jobban belegabalyodok a történetbe. Iszonyú nehéz elképzelni, hogy ez tényleg létezett. Az emberek gondolatait olyan szinten ellenőrizték, hogy már nem is volt önálló akaratuk. Egy nagy kollektív tudatot akart Mao. Még van hátra 200 oldal….nem bírom letenni…aztán jön a következő kínai könyv, mert most nagyon rákattantam a kínai irodalomra…meg az egész keleti életfelfogásra és értékrendszerre….úgy érzem közelebb áll hozzám, mint a nyugati….