„P.S. I love you” - „Drága Holly! Nincs sok időm... Nem átvitt értelemben. Csak elmentél fagyit venni, és nemsokára hazaérsz. De úgy érzem, hogy ez az utolsó levél, mert már csak egy dolgot kell elmondanom neked. Nem azt, hogy utazz külföldre, vagy vegyél egy lámpát. Tudsz gondoskodni magadról a segítségem nélkül is. Azt kell elmondanom, hogy mennyire hatással vagy rám. Megváltoztattál. A szerelmed tett férfivá, Holly. És ezért... végtelenül hálás vagyok neked. Átvitt értelemben. Ha valamit meg akarsz ígérni nekem, akkor azt, hogy ha szomorú vagy, vagy bizonytalan, vagy elveszíted a hitedet, akkor próbáld magad az én szemeimen keresztül nézni. Köszönöm a megtiszteltetést, hogy a feleségem voltál. Semmit sem bántam meg. Olyan szerencsés vagyok. Te voltál az életem, Holly. De én csak egy fejezet vagyok a tiédben. Lesz még több. Ígérem. Itt van hát, a nagy feladat... Ne félj újra szerelembe esni. Figyelj a jelre, amitől véget ér az addigi életed.

Utóirat: Mindig szeretni foglak.”

Az első hírek szerint bokaszalag szakadás…talán 3-4 hét kiesés, ha gyorsan gyógyul…de Görbe azt mondta, neki 2 hét elég. És a kupát magasba emelve már mosolyogni is tudott. Ez jó…meg az is jó, hogy ha rajta múlna, már egy hét múlva játszana…de előbb inkább gyógyuljon meg!! --- CSAK AZ ETO!!! ---

Még meg akartam nézni egy filmet, de rettenetesen fáj a szemem és hulla fáradt vagyok, így inkább lefekszem. Úgysem tudom mikor fogom legközelebb kialudni magam. De attól függetlenül, hogy totális zombinak érzem magam, jó volt ez a nap. Kiderült, hogy megéri idealistának lenni, mert a kommunikáció talán mégis működik még. Meg persze egy pusztító természeti jelenség társasága is emelte a napot.

KUPAGYŐZTES! KUPAGYŐZTES! KUPAGYŐZTES!

Zsinórban 4. alkalommal Magyar Kupa győztes a Győr! De sajnos nagy ára van: Görbe megsérült. Reméljük, hogy nem túl súlyos, mert a hétvégi BL meccsen nagy szükség lesz rá!

Dunaferr NK – Győri Audi ETO KC 20-30 (12-16)

„Mondd mégegyszer milyen szerencsés vagyok, hogy itt dolgozom….elfelejtettem…”

Na el is húztam melózni, míg emlékszem….

Magyar Kupa Elődöntő

Győri Audi ETO KC – Budapest Bank-FTC 29-25 (10-15)

"Nem az a szabadság, hogy azt teheted amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz." (Rousseau)

Mikor elkezdtem nézni, azt hittem a „Veszélyes kölykök” koppintása. Fehér tanár néni, gettós diákok…már azon voltam, hogy kikapcsolom, mert a „Dangerous Minds” nekem egy alapmű, nem hittem, hogy jobb lehet. Tévedtem. Nem abban, hogy melyik a jobb…mert nem lehet őket összehasonlítani. Ez a film teljesen más irányba visz el. Például, nem láttam még a Holocaustot így feldolgozni. De ami a legjobban megfogott, hogy mindez igaz történet. Létezik a „The Freedom Writers Diary” című könyv, és létezik az alapítvány is, mely újra és újra létrehozza a 203-as béke-szigetet. Nem a legjobb film, amit valaha láttam, elég nehezen indul be, néhol nem teljesen tökéletes, de mindezt ellensúlyozza, hogy IGAZ! Mert ez reményt ad, hitet, és bizalmat. Hogy a változáshoz nem kellenek nagy dolgok; néha elég egy apró tanterem és egy ember, aki nem csak végzi a munkáját, hanem szereti is. És nem adja fel…..erről szól a „Freedom Writers” („A Szabadság Írói”)

„The Bucket List” – Két fantasztikus színészóriás jutalomjátéka ….egyben egy hatalmas ajándék nekünk. Morgan Freemant „csak” szeretem, de Jack Nicholsont mindig is imádtam. Ez a történet pedig tökéletes nekik, nekünk, mindenkinek. Humor és könny egyszerre…melyből az is kiderül, miért szívás a reinkarnációban az, hogy érdemednek megfelelően lépsz feljebb…”egy csigának pl. mit kell tennie, hogy előre lépjen? Tökéletes nyálkacsíkot kell húznia?”….vagy az, hogy kéne meghalni mindenkinek….”Még most sem állíthatom, hogy tudnám, mivel mérhető egy emberélet. De egyet elmondhatok. Tudom, hogy mikor meghalt, a szemei csukva voltak...és a szíve nyitva állt.”

Ahogy ott ült és láttam a szemében gyűlő könnycseppeket, szerettem volna átölelni és megvigasztalni, hogy minden rendben lesz. De nem tudtam megmozdulni, nem tudtam mit mondani, mert én sem éreztem azt, hogy minden rendben lesz. Teljesen tehetetlennek érzem magam, és csak egyben vagyok biztos: rettenetesen tisztelem az erejét. Azt az erőt, amivel képes végig élni a napokat, miközben egy számára fontos és szeretett ember végképp elveszíti önmagát. És tisztelem azt a hihetetlen akaraterőt, ami minden reggel kell ahhoz, hogy megint elkezdje a napot. Ha tehetném, nekiadnám a világ minden szeretetét és csodáját, mert tudom, hogy jó helyre kerülne. Néha el sem tudjuk képzelni mi zajlik a közvetlen közelünkben élő emberek szívében, lelkében. És néha sajnos a külsőségekből, az elképzelt életekből mondunk ítéletet, anélkül, hogy vennénk a fáradtságot látni, nemcsak nézni.

„Flag Of Our Fathers” – „Végre megértettem miért érezték magukat olyan kényelmetlenül hősként. A hősöket mi teremtjük, mert szükségünk van rájuk. Egy módja, hogy megértsük a felfoghatatlant. Hogyan képesek mások ennyit feláldozni értünk? De apám és ezek az emberek, a veszélyt és a kapott sebeket, társaikért vállalták. Lehet, hogy a hazáért harcoltak, de a barátaikért haltak meg. Az elől lévőért, a mellette lévőért. És ha meg akarjuk becsülni őket, őrizzük őket olyannak emlékeinkben, amilyenek valóban voltak.”

Ma egy kis érzelmes hangulatú film került elő: Crazy/Beautiful... Még 2001-ben készült, de valahogy most volt hozzá hangulatom. Nem bántam meg, jó ilyen mozikat is látni. Mert kell a happy end, bárki, bármit mond. Szeretjük a drámákat, a sokat nyújtó filmeket, és fikázzuk azt, hogy mindig „amerikai” vége van. De mi a baj a happy enddel? Hisz mi is mindig azt szeretnénk. És ma kifejezetten jólesett kicsit sírni, kicsit nevetni, kicsit örülni annak, hogy ha csak egy képernyőn is, de talán mégsem olyan elcseszett ez a világ.

„When it’s real. When it’s right. Don’t let anything stand in your way.”

Estére egy német-dán filmet választottam: "Adams abler – Ádám almái"….vígjátékként olvastam egy helyen, de számomra nem volt nevetséges. Ami elsőre eszembe jut: groteszk, eltorzított szeretetfilm. Nem tudom pontosan megfogalmazni, de valahogy felmelegíti a lelkedet, bár néhol már ordítani tudnál az együgyűségén. Hogy miről szól? Egy neonáci almás pitét süt…de közben felfordul a világ…

Az utóbbi pár napban voltak, akik elég érdekesen néztek rám, mikor megnézték, hogy mit olvasok. A meseregény szó után a lehető legkülönfélébb arckifejezéseket kaptam, de jót mosolyogtam rajta magamban. Igen, meseregény: Shannon Hale – A Suttogó. Ajánlották, kíváncsi lettem és elolvastam. Nem bántam meg, nagyon jó könyv; én is továbbadom, mert sokat kaptam tőle. Főleg hitet és önbizalmat. És ezekre most szükségem van. Főleg hitre.

Tegnap sokat gondolkodtam az „In the Valley of Elah”-on.

Van egy ember, aki apa, férj és exkatona. Akinek megvannak a keretei az élethez, megvannak a normái, és azt hiszi, a katonaság jó. Mert ő még ezt tapasztalta, ebben hitt. Ebben élt, és ebben nevelte a fiát. Akiről azt gondolja, jófiú. Aztán hirtelen szétcsúszik minden. Amiket eddig biztosnak és értékesnek tudott, beszennyeződtek. Az élete szilárd pontjai nemhogy meginognak, de kártyavárként omlanak össze. A jófiúból nem marad más csak csontok, a bajtársakból lesznek a dögevők. És minden csak azon múlik, hogy kinél van a kés. Hidegvérűen meséli el a brutális gyilkosságot… „el akartuk temetni a testrészeket, de nagyon késő volt, és még nem ettünk.”…Kegyetlenül nyíltan mutatja, hogy mit tehet a háború a katonákkal, akik túlélik. Videófelvételek, melyek sokkolják a fiára oly büszke apát, aki lassan teljesen elveszti a hitét és az erejét.

A film elején meglát egy fordítva felhúzott zászlót és elmagyarázza, hogy mit jelent:

„- Tudja mit jelent, ha a zászló fejjel lefelé van?....Ez egy nemzetközi segélykérő jelzés… Azt jelenti, hogy nagy bajban vagyunk, gyertek és mentsetek meg, mert nincs az az Isten, hogy mi megmentsük magunkat.”

Majd a film végén felhúzza a fiától kapott lobogót és már tudod: a baj nagyon-nagy.