Ahogy ott ült és láttam a szemében gyűlő könnycseppeket, szerettem volna átölelni és megvigasztalni, hogy minden rendben lesz. De nem tudtam megmozdulni, nem tudtam mit mondani, mert én sem éreztem azt, hogy minden rendben lesz. Teljesen tehetetlennek érzem magam, és csak egyben vagyok biztos: rettenetesen tisztelem az erejét. Azt az erőt, amivel képes végig élni a napokat, miközben egy számára fontos és szeretett ember végképp elveszíti önmagát. És tisztelem azt a hihetetlen akaraterőt, ami minden reggel kell ahhoz, hogy megint elkezdje a napot. Ha tehetném, nekiadnám a világ minden szeretetét és csodáját, mert tudom, hogy jó helyre kerülne. Néha el sem tudjuk képzelni mi zajlik a közvetlen közelünkben élő emberek szívében, lelkében. És néha sajnos a külsőségekből, az elképzelt életekből mondunk ítéletet, anélkül, hogy vennénk a fáradtságot látni, nemcsak nézni.

„Flag Of Our Fathers” – „Végre megértettem miért érezték magukat olyan kényelmetlenül hősként. A hősöket mi teremtjük, mert szükségünk van rájuk. Egy módja, hogy megértsük a felfoghatatlant. Hogyan képesek mások ennyit feláldozni értünk? De apám és ezek az emberek, a veszélyt és a kapott sebeket, társaikért vállalták. Lehet, hogy a hazáért harcoltak, de a barátaikért haltak meg. Az elől lévőért, a mellette lévőért. És ha meg akarjuk becsülni őket, őrizzük őket olyannak emlékeinkben, amilyenek valóban voltak.”