Vodka hívja Földet…. Vodka hívja Földet…. helyzetjelentés…
Eddig minden délután csavarogtunk, bár ma nem sokat, mert alig volt itthon az óriás. Mikor végre megjelent, adott enni, és a napi kimenőt is megkaptuk. Persze rögtön a fürdőbe mentem, mert van ott egy nagy valami, ami mögé megint be akartam menni, de sehogy sem sikerült. Holnap asszem eltolom a helyéről, hogy végre megnézzem, mi van mögötte. Most már megint a vízben vagyunk, Narancs is itt napozik mellettem, mert egy nagy világító izé néz ránk. Át is adom a szót neki… Vodka kijelentkezik…

Itt Narancs a vízből…. Ma számoltam tovább a kockákat, de később benéztem Vodkához a fürdőbe. Persze ott is csak az ajtó hozott lázba, végig is kapartam gyorsan. Azt hiszem az óriás szeret minket, mert mindig beszél hozzánk, igaz valami érthetetlen nyelven. Próbálja kitalálni mit szeretünk, talán egyszer majd sikerül neki. Vagy küldünk neki e-mailt, csak még nincs e-mail címünk…vodka-narancs@akvarium.hu… ez jó lenne? Nem tom, nem értek hozzá… megyek is és napozok tovább… Kapcsolat vége…. Narancs kijelentkezik…

Azért még tudnák aludni….

Reményik Sándor: Végrendelet

Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.

A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.

Reményik Sándor: A kagyló

Én itt vagyok, akarva, nem akarva,
A végtelen vetett a véges partra.

Fekszem aléltan a sivár fövenyben
És az óceán himnuszait zengem.

Anyám, a tenger apadt, s itthagyott,
Kinek mi köze hozzá, ki vagyok?

Gazdátlan, üres ház, mire se jó,
Csak eldobni, vagy eltörni való.

Apály s dagály közt, így, időm mulván,
Várom, míg értem visszatér a hullám.

Nekem nem hazám e kietlen part,
De aki titkon a füléhez tart,

Magányban, éjben, emberektől távol:
Annak mesélek egy más, szebb világról.

József Attila: Thomas Mann üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

Egy álommal kevesebb…

A múltheti fantasztikus játékot most nem sikerült megismételni. Hiába játszott Görbe, látszott rajta a kiesett idő, és hogy még nem az igazi. De felesleges mentségeket keresni, sajnos el kell ismerni, hogy nem voltunk jók. Semmi nem akart össze jönni, és ez a játék egy orosz „válogatott” ellen kevés. A furcsa az, hogy nem vagyok csalódott, inkább csak nagyon-nagyon fáj. Szerettem volna, ha végre bejutnak a BL-döntőbe, szerettem volna boldognak látni őket. De egy rossz szót sem érdemelnek, hisz bármi is történt, ez egy felejthetetlenül jó szezon, és még a bajnoki cím is itt van a kapuban… remélem belépünk rajta…

= = =  CSAK AZ ETO!!!!! = = =

Jó napot kívánok! Bemutatkoznék: Vodka vagyok. Azt, hogy miért lettem ilyen névvel megáldva, a kisebb-nagyobb beütéssel rendelkező lakótársamtól kéne megkérdezni. Csak csendben súgom meg, szerintem nem normális. De el ne árulják neki, mert még megvonja a napi kimenőmet. Nagyon tetszik a fürdőszobája, ha lehet, mindig ott tanyázok. Már megpróbáltam bemászni a fürdőkádba is, de még nőnöm kell. Viszont a WC mellett elég otthonos. Egyelőre ennyi a helyzetjelentés, még nem igazán néztem körbe, megyek is, és járok egyet. Folyt. Köv.

Hello! Itt Narancs, az ajtó elől. Hiába kopogok folyamatosan, nem engednek ki, pedig szeretnék ott is körülnézni. Reggel kaptunk enni, sikeresen el is ettem Vodka elöl. Most az előszobában vertem sátrat, tetszik a sok kocka, azokat számolgattam egész délelőtt. Csak belekeveredtem, ezért most megyek és elkezdem elölről. Majd még jövök…pá-pá

És a győztes nevek: ……Vodka és Narancs….. már most imádom őket… holnap igyekszem képet is felrakni róluk. Szóval a lufi-, és a plüss teknős mellé megérkeztek az élők is, így elmondható, hogy nagycsaládos lettem…. és ez jó :-)

Na lépek… irány a vasparipa… megyek zavarni az utasokat. És ma nem egyedül teszem, tanulóm is lesz… szegény… még nem tudja mire vállalkozott…. (velem)

Ma megérkeznek a lízingelt teknőseim, és még nem tudom, mi legyen a nevük. Mivel egy fiú, egy lány, a történelem minden párja szóba jöhet, ezért a bőség zavarával küzdök.

Jancsi és Juliska
Trisztán és Izolda
Rómeó és Júlia
Antonius és Cleopatra
Ádám és Éva
Bonnie és Clyde
Csongor és Tünde

Bár nálam most a Smith és Wesson a befutó, mint a jó öreg fegyver. De szavazatokat várok, és újabb ötleteket is, hogy aztán teljesen megzavarodva minden nap más-más néven szólítsam őket… míg teljesen identitás zavarosak nem lesznek….

„88 Minutes” – Mit tesz az ember fia, ha telefonon közlik vele, hogy 88 perc van hátra az életéből? Hát én valszeg 87 percet azon töprengenék, hogy miért pont 88… de Al Pacino szerencsére nem szőke… és ezért kapunk egy egész pörgős akciófilmet. Bár néha zavarba jöttem… mert ugyan tisztában vagyok vele, hogy borzalmas az időérzékem, és ezért amikor 1 perc alatt eltelik 20, azt nem teszem szóvá, de amikor 20 perc alatt telik el 1, na az receptért kiált… ide nekem, hogy kell ilyet csinálni!! És még egy… (istenem, ma ilyen kekec vagyok)….húzza, húzza, húzza a feszültséget, majd egyik pillanatról a másikra pofán vág a megoldással. Semmi előkészület, végső macska-egér keresgélés… bemegy, oszt ott van… há ne tessék má ilyen hamar lelőni a „poént”… De mindent összevetve, nekem tetszett… és azért kiderül ám miért 88 az a perc…

Gyerekkatonák. Több, mint 300ezer gyerek harcol világszerte; erre emlékeztet minket Luis Mandoki 2005-ben készült filmje, a „Voces inocentes”, azaz „Az ártatlanság hangjai”. Nem egy könnyed délutáni mozi. Találtam egy cikket arról, hogy hogyan készült a film, és mindenféle kommentár helyett, azt hiszem, éppen eleget mond arról, hogy miért szorult el a torkom jó párszor miközben néztem.

A rendező mondta:
„A téma talált meg engem. Reklámfilmet forgattam, és az egyik színész, Oscar Orlando Torres azt mondta, megmutatná a forgatókönyvét. Általában gyanakodva fogadom az ilyen ajánlatot, Hollywoodban ugyanis mindenkinek van legalább egy forgatókönyve. De mivel rokonszenvesnek találtam a fickót, elolvastam. Kiderült, hogy egyike azoknak a gyerekeknek, akik túlélték a Salvadorban történt vérengzéseket. A kész filmnek körülbelül húsz százaléka volt benne a forgatókönyvben. Sok munka volt még vele. Azt mondtam: "Elvállalom a filmet, de tudni akarok minden apró részletet." Az emlékezés fájdalmas folyamatnak bizonyult, és hónapokon át tartott. Oscar terápiának nevezte. Voltak pillanatok, amikor nagyon bedühödött rám, amiért felszaggatom a régi sebeket. Rosszul éreztem magam emiatt. Előfordult, hogy a forgatáson éppen hozzá fordultam volna egy-egy technikai kérdéssel, például hogy hova rakjuk a matracokat, de csak hűlt helyét találtam. Egy sarokban sírt. A régi megpróbáltatások helyszínén újra átélte a múltat. Nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, hogy végigcsinálta velem a filmet. Már az is nagy dolog, hogy képes volt kivergődni abból a sorsból, ami várt volna rá: nem lett belőle sem bűnöző, sem széteső alkoholista.”

„The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford” – Megszületett a legrosszabb Brad Pitt film. Szó szerint végig szenvedtem. Ennél még az is izgalmasabb, ha egy csiga ámokfutását közvetítik élő, egyenes adásban. Három óra tömény semmi… azért ennek kivitelezéséhez is kell némi tehetség. Egy pozitívuma volt a filmnek… Casey Affleck egész tűrhető, igaz azt az Oscar jelölést kicsit eltúlozták, a csiga ámokfutamán ő volt a maga mögött húzott testnedv, amivel hagy némi emléket maga után. De ennyi… elvett egy rakás időt az életemből, amit olyan értelmesebb dolgokkal is tölthettem volna, mint például a levegő molekuláinak filctollal történő megszámozása…. na mindegy, annak nekilátok most, mert kb. ennyi szellemi kapacitásom maradt Brad után….

Tornádónak jelentem, megcsináltam a házi feladatot!

„Munka = Az embernek – szükségletei kielégítésére irányuló – tudatos, célszerű (termelő)tevékenysége. Tervszerű tevékenység eredménye; mű.”

Hát be kell vallanom, még most sem értem… én sem tudatos, sem célszerű termelőtevékenységet nem végzek…. egy része igaz: az egész mű, csak mű…

Szóval üdv a munka hőseinek… én inkább folytatom a társadalombomlasztást… mer’ az olyan jóóóó….

Nem találok szavakat.... CSODÁLATOS, FANTASZTIKUS CSAPATUNK VAN!!!!

Mikor Görbe megsérült, megijedtem... felesleges volt.... ezt a csatát nagyon megnyertük!!! A világbajnokokkal teletűzdelt orosz csapat azt sem tudta néha, hogy hol van. És aminek a legjobban örülök, hogy most aztán bebizonyította a Győr, hogy Görbicz Anita nélkül is CSAPAT!!! Anitáért is nyertek, és reméljük hamarosan ő is visszatérhet!

= = = CSAK AZ ETO!!!! = = =

Zvezda Zvenigorod – Győri AUDI ETO KC 23 – 25 (11-10)

Alig több, mint egy óra múlva kezdődik a kézilabda BL elődöntő. Sajnos Görbicz Anita nem játszhat, mert még gipszben van. De én hiszek ebben a csapatban, és ha nem is nyernek, tudom, hogy minden erejükkel azon lesznek, hogy a visszavágón legyen esélyünk!

… CSAK AZ ETO!!! ...

Mostanában egyre több háborús filmet nézek. Nem tudom miért. Talán meg akarom érteni? De hiába nézem őket, egyre kevésbé értem. Emberek ezrei, milliói irtják egymást arctalan szörnyetegként, mert valaki, valamikor azt mondta, hogy ezt jó cél miatt teszik. De ha megkérdezik tőlük, nem tudom, ki tudná megmondani, mi is az a cél. Segíteni? Nem tudom... nem tudom... nem tudom....

„Home of the Brave” - Megpróbálja bemutatni, a háborúból hazatérő katonák helyzetét. Azt a zavarodottságot, senkihez és sehova tartozást, ami mindenkiben megvan, aki álmatlan éjszakáin csak Irakot látja maga előtt. Mert Amerika „aktuális” háborúja, már nem a II. világháború, nem Vietnam, nem a Koreai-háború, és nem a Sivatagi vihar, hanem Irak rémálma. Minden egyes hazatérőnek van legalább egy otthagyott „emléke”. És hogy ezt hogyan képes feldolgozni, az a nagy kérdés. Van, aki belehal abba, hogy nem találja meg önmagát; van, akit, ha nem hagynak veszni, talán egyszer átalussza majd az éjszakát; és van, aki egy utat lát, visszatérni a harcmezőre, hisz már csak az az egyetlen hely, ahol „nem téved el”. És nem az viszi vissza, hogy a jó ügyért küzdjön, hanem hogy ne legyen egyedül, és azt tegye, amihez ért. De mi lesz, ha egyszer végre vége? Hisz egyszer vége lesz, ugye?!

"Wars begin where you will, but they do not end where you please." (Machiavelli)