Tegnap sokat gondolkodtam az „In the Valley of Elah”-on.

Van egy ember, aki apa, férj és exkatona. Akinek megvannak a keretei az élethez, megvannak a normái, és azt hiszi, a katonaság jó. Mert ő még ezt tapasztalta, ebben hitt. Ebben élt, és ebben nevelte a fiát. Akiről azt gondolja, jófiú. Aztán hirtelen szétcsúszik minden. Amiket eddig biztosnak és értékesnek tudott, beszennyeződtek. Az élete szilárd pontjai nemhogy meginognak, de kártyavárként omlanak össze. A jófiúból nem marad más csak csontok, a bajtársakból lesznek a dögevők. És minden csak azon múlik, hogy kinél van a kés. Hidegvérűen meséli el a brutális gyilkosságot… „el akartuk temetni a testrészeket, de nagyon késő volt, és még nem ettünk.”…Kegyetlenül nyíltan mutatja, hogy mit tehet a háború a katonákkal, akik túlélik. Videófelvételek, melyek sokkolják a fiára oly büszke apát, aki lassan teljesen elveszti a hitét és az erejét.

A film elején meglát egy fordítva felhúzott zászlót és elmagyarázza, hogy mit jelent:

„- Tudja mit jelent, ha a zászló fejjel lefelé van?....Ez egy nemzetközi segélykérő jelzés… Azt jelenti, hogy nagy bajban vagyunk, gyertek és mentsetek meg, mert nincs az az Isten, hogy mi megmentsük magunkat.”

Majd a film végén felhúzza a fiától kapott lobogót és már tudod: a baj nagyon-nagy.