Évadzáró...mindig nagy durranást várok...House általában meghökkenteni és felkavarni szokott...de most nem...

Most megnyugtatott...furcsa érzés vele kapcsolatban, de jó...azonban arra kíváncsi leszek, ezt hogyan lehet abban a stílusban folytatni, ami rá jellemző...majd meglátjuk...10/10

Sandra Bullock megérdemelte az OSCAR-díjat…nagyon is…a „The Blind Side” egyszerre csal mosolyt az arcodra és lop könnyet a szemedbe…és a végén már tiszta szívvel hiszel a csodákban…de legalábbis a szeretet erejében mindenképpen…engem elvarázsolt….

Első nekifutásra 20 perc után kikapcsoltam…aztán egy hét múlva rávettem magam, hogy megpróbáljam még egyszer megnézni….és nem bántam meg!!....a „The Hurt Locker” az egyik Oscar favoritom lett…nem is tudom, most először éreztem háborús filmmel kapcsolatban, hogy nem hatásvadász, hanem olyan igazinak hatott… ..igazinak…brutálisan annak…

A világ egyik legjobb kapusa áll Győrben a háló előtt, azt hiszem, ezzel senki sem vitatkozhat. Most pedig talán a világ másik legjobb kapusa tart Győr felé. A megegyezés nagyon közel, és ha mindenben megállapodnak, a Norvég válogatott olimpiai bajnok, a Viborg BL győztes kapusa, azaz KATRINE LUNDE-HARALDSEN Győrbe költözik egy időre. Sok véleményt olvastam az utóbbi időben, ilyet is olyat is, de majdnem mindegyik azon aggódott, mi lesz Pálingerrel. Mi lenne? Az embereknek semmi sem jó. Mikor itt volt Herr Orsi, az volt a baj, hogy keveset véd Gin mögött. Elment. Most van két fiatal Kati mögött, és az a baj, hogy nincs minőségi cseréje. Akkor most mi a francot akarunk??? Legyen két jó kapusunk, vagy ne? Az meg, hogy ki mennyit véd, úgyis helyzetfüggő. De például a Zvezda elleni hazai meccsen, mikor Pálingernek nem ment jól, senki sem ágált volna, ha egy Lunde szintű kapust be tudott volna küldeni Konkoly. Szerintem örüljünk, hogy egy nagyágyú minket választ, és hagyjuk, hogy a többit ők döntsék el. Végül is az ő dolguk, nem?!

Másrészről azért is örülnék, ha Lunde győri játékos lenne, mert nagyon elkelne már itt egy kis skandináv életszemlélet!!! A Viborg elleni BL döntő második meccsére mi mentünk előnnyel. Mikor kijöttek a csapatok bemelegíteni, ebből semmi nem látszott. A dánok nevetgéltek, ugráltak, cukkolták egymást, mi meg úgy voltunk ott, mint aki be van szarva, holott nála a kapu kulcsa, ami a mennybe vezet. És a végén nem a Viborg vert meg minket, hanem a saját felfogásunk. Gyere ide Katrine és mutasd meg nekünk, hogyan kell NYERNI! Mert azt is tanulni kell.

Egy szó, mint száz, én szeretném mondani, hogy:

WELCOME KATRINE LUNDE-HARALDSEN!

Hát nagyon felemásan alakul eddig az idei év…olyan, mint a hullámvasút…de talán most már szilárdul a felfelé tartó állapot. A legfontosabb erre az évre: kevesebbet agyalni, többet élni!

„A szeretet az ember értékeinek kifejeződése, a legnagyobb emberi jutalom, amit valaki kaphat azokért, az erkölcsi tulajdonságokért, amit elért jellemében és személyében, az az érzelmi ár, amit valaki azért fizet, amit egy másik ember erényeitől kap.”

Huhh, mostanában sokat gondolkodtam a szereteten és a tiszteleten. Melyik mi és van-e egyáltalán különbség? Mikor azt mondják, tisztelnünk kell a többi embert, azt nem mondják meg, hogy miért. Nem tudok mindenkit tisztelni. Udvarias, illemtudó és jól nevelt tudok lenni, tudok köszönni, segíteni az időseknek, tudom az alapvető viselkedési normákat, de ez nekem nem egyenlő a tisztelettel. Akit tisztelek, azt nem a kora, beosztása, vagy akár pénze miatt tisztelem. Nem tudok valakit azért tisztelni, mert úgy illik, így előírt, vagy ez a szokás. Csak azt az embert tudom tisztelni, aki a szememben értéket képvisel. Emberi értéket. És azért hiszem azt, hogy a szeretet és a tisztelet egy cipőben jár. Mert nem tudok szeretet nélkül tisztelni, sem tisztelet nélkül szeretni. Mert akit szeretek, azt tisztelem, és viszont. De nem tudok és nem is akarok minden embert tisztelni. És nem is fogok. De köszönök neki, és kinyitom előtte az ajtót. Csak nem tudom, hogy ez mióta a tisztelet jele? Akit tisztelek és szeretek, annak ezt meg is mondom, mert nem szégyellem. Miért szégyelljük megmondani az általunk nagyra tartott embereknek, hogy mit érzünk? Úgy döntöttem, én ezentúl kimondom. De azt is, ha nem érzem így. Az álarcok kora lejárt, az őszinteségnél nincs nagyobb barátunk.

„Az Ősforrás” megrengette a világomat, és ráébresztett, hogy nem elég ismerni az értékrendszerünket, és hinni benne, hanem a szerint is kell élni, tudatosan, vállalva önmagunkat, a véleményünket, a hitünket, akkor is ha az nehéz, és megváltoztatja az addigi kapcsolatainkat, mert hosszútávon csak így van értelme életben maradni.

Aztán megérkezett a második Ayn Rand könyv, az „Atlasz vállat von”, ami ismét felbolygatta a lelkivilágomat, de abban biztos vagyok, hogy a legjobbkor jött, mert amit most kaptam, arra nagyon szükségem volt. Az első könyv önmagamban erősített meg, ez pedig abban, hogy átvizsgáljam az emberi kapcsolataimat. Volt mit vizsgálni, és észrevenni pár dolgot.

Azok, akik nem vállalják a felelősséget, és mindig másokra rakják a saját bűneiket, nem kevésbé hibásak, mint azok, akik ezt elfogadják. És addig, amíg engedem, hogy mások kontrollja alatt létezzem, soha nem lesz enyém az életem. Nem azt mondom, hogy mindig nekem van igazam, hanem hogy ha ki sem mondom, nem is létezem. De ha kimondom, és más is kimondja, akkor majd a valóság eldönti, kinek van igaza. És az egyik legfontosabb, hogy ha nincs is igazunk, a tanulás, a tapasztalat, a következmény, a belátás a miénk. De ha esélyt sem adunk magunknak, ne sírjunk, hogy elnyomnak. Vannak dolgok, amiken a mai világban nagyon nehezen változtathatunk, de a közvetlen életünknek, annak, hogy kiket engedünk magunkhoz férni, mi vagyunk az urai. Senki más. Nagyon sok gondolat kering most a fejemben, biztos, hogy sokat fogok még írni arról, amik megfogalmazódnak bennem e könyv miatt, de a legfontosabb tényleg az, amit azóta minden reggel és este elmondok:

2009…

Az idei évben voltam nagyon nagy magaslatokban és ordító mély gödörben. Valóra váltottam az egyik álmomat, és eljutottam Amszterdamba. Ott ünnepeltem a 30. születésnapomat, végig jártam a Van Gogh múzeumot, és szívtam füvet. Minek tagadjam, király volt.

Úgy érzem sikerült elkezdenem úgy élni, ahogy mindig is szerettem volna, csak nem volt hozzá bátorságom. De egy könyv megmentette és visszaadta az életemet. És végre elhittem, hogy ez a saját életem, és nekem kell benne jól éreznem magam. Most a legnagyobb próba előtt állok, hogy bebizonyítsam magamnak, tényleg tudok eszerint élni. Mert közben elvesztettem két embert. Két barátot, akiket talán megismerés nélkül fogadtam el feltétel nélkül, és ez hiba volt. Szerencsére közben találtam egyet, aki úgy lett számomra nagyon fontos, hogy megismertem. És igaza van abban, hogy inkább nehezen engedjünk valakit baráttá válni, de akkor legalább azt látjuk, aki ő maga. Nem lehet folyton becsukott szemmel szeretni. Most kinyílt a szemem, és nem tetszett, amivel szembetaláltam magam. De életemben először nem teljes elkeseredést érzek, hanem valami tompa szomorúsággal vegyülő hihetetlen erőt. Tudom, hogy a szemébe tudok nézni, és nem fog még egyszer megalázni magam előtt.

Az év végére pedig ideért a KÖNYV is. Ayn Rand: Atlasz vállat von….és a tanulás folytatódik….

„Veszett világ”…már amikor először olvastam az „új” címet, akkor sem tetszett. És most, ahogy olvasom, egyre biztosabb vagyok benne, hogy meg kellett volna hagyni az eredeti cím pontos fordítását…nem kell újat kreálni, mikor a régi annyira tökéletesen lefedi az egész könyvet….”Atlas Shrugged – Atlasz vállat von”….íme a bizonyíték….

„- Mr. Readen – mondta Francisco ünnepélyesen komoly hangon -, ha megnézi Atlaszt, az óriást, aki a vállán tartja a világot, ha elnézi, ahogy áll, a vére ömlik le a mellkasára, térde rogyadozik, karja reszket, de utolsó erejével mégis megpróbálja fenntartani a világot, és minél inkább erőlködik, annál súlyosabban nehezedik a vállára a világ, mit tanácsolna neki, mit tegyen?

- Én…nem tudom. Mit…tehetne? Ön mit mondana neki?

- Vonja meg a vállát.”

Hatalmas érzés volt (többek közt) ezt a párbeszédet olvasni. Ennek a könyvnek mindenegyes szava érték. Az az ember pedig, aki megfogalmazta ezeket a gondolatokat, számomra egy zseni. Olyan érzés olvasni, mintha pillanatról pillanatra tisztulna a kép, eltűnne a köd, és nem maradna más, mint színtiszta TUDÁS. És a „Veszett világ” elnevezés rossz választás szerintem….nekem mindig „Atlasz vállat von” marad….

Volt egyszer egy olimpia Kínában….alig egy éve….volt ott egy Norvégia – Korea elődöntő, ahol a norvégok az utolsó másodpercben lőtték a döntőt érő gólt, elég érdekes körülmények között…aztán Korea fellebbezett, majd olyasmi történt, amit a mai napig nem értek…egyszer csak visszavonták…az olimpiai döntőről mondtak le…és ezt mi szívtuk meg…mert a bronzmeccsen visszaadták nekik az elvesztett meccset…és mi sírhattunk, pedig ott volt a kezünkben a bronz….megérdemeltük volna….

Akkor azt mondtam, visszaadja ezt még az élet…és eljött az idei világbajnokság….tegnap megint volt egy Norvégia – Korea, ahol hiába vezettek a norvégok, a végén mégis Korea hagyta el győztesen a pályát…

És elérkeztünk a mai naphoz…és bármi lett a vége, ez a csapat FANTASZTIKUS volt…..és talán ha a bírók csak egy kicsit azonosan bántak volna mindkét oldalon a 2 perces kiállításokkal, és ha olyan szövetségi kapitányunk van, aki tud meccselni (mert „hideg” játékost a kispadról az utolsó 5 percre behozni, mikor élet-halál a tét, szerintem a világ egyik legelcseszettebb ötlete)…..akkor talán az élet nekünk is igazságot szolgáltatott volna….

Ez a csapat most végre megmutatta, hogy tud nagyon magas színvonalon is kézilabdázni…és 2012ig még van idő beérni…

HAJRÁ MAGYAROK!!!

Hát mégsem úgy alakult a mai napom, ahogy elterveztem….sokkal jobban….

Itt volt a T-Comos fiú, és beszerelte a „visszatekerős-megállítós-felvevős” cuccot….olyan király, hogy azóta se merem bekapcsolni a tévét….nehogy elrontsam….

Megfőztem életem első csirkepörköltjét…..és még élek….ha holnap is lesz bejegyzés, akkor talán hosszútávra is tervezhetek….ha nem, akkor az öcsémre hagyom, ami kell neki, Eszterre a laptopom, Krisztire a könyveim, anyuékra meg az adósságaim….

A délutánt pedig végre sikerült azzal az emberrel töltenem, aki az egyik legfontosabb az életemben…kell ennél több?....a tegnapi nap bosszúsága és világfájdalma addig élt, míg élni hagytam….csak azzal foglalkozom, ami számít….a többi(ek) múló pillanat(ok)……az napot pedig egy jó könyv társaságában fejezem be….és holnap megint kezdődik egy új pillanat….

Ma ezt a jellemzést kaptam magamról:

„Ideális regényhős alapanyaga lennél, mert te lennél az, aki örökké jár és keres, aki bolyong az élet kalandjai között, és soha nem elégszik meg semmivel. Lehet ez egy dosztojevszkiji eszmekeresés, vagy éppen csak az egyszerű boldogulás kutatása. Felszínes mesében ö az örök vándor, aki soha nem áll meg, s aki épp, hogy egy éjjelre megpihen, hajnalban már továbbmegy; de egy igazi regényben ö az, aki képtelen magát elkötelezni, és képtelen bármihez is tartósan kötődni. Megy, mert mennie kell, rabja a saját szabadságának, és semmi nem állhat az útjába, semmi meg nem foghatja magának. Minden hiába, épp úgy lehet csak eléggé szeretni, ha elmenni engedik; soha nem lehet egészen egy másiké. A legszebb szerelmi történetek, a legmegindítóbb drámák cselekvője lehetsz... Csak épp egy a kizárt, a jó öreg "happy end"..”

„I’m a good man in a storm.”….. ez lett az év üzenete számomra….azzá tette a múlt hét….

Először leszámoltam egy illúzióval….vannak kapcsolatok, amelyek nem bírnak ki mindent…..aztán rá kellett jönnöm, hogy mikor azt érzed szelíd vizeken evezel végre, mindig támad egy hullám…..és csak rajtad múlik, hogy alatta maradsz, vagy veszel egy nagy levegőt és úszol vele, míg megérzed a friss levegőt….az én hullámom ideért….először megpróbáltam küzdeni, de eszembe jutott egy másik mondás: „Istenem, adj lelki békét, annak elfogadására, amin változtatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.” ….és felismertem….életemben talán először éreztem magam képesnek arra, hogy vegyek egy nagy levegőt, és ne törjön meg semmi….eddig azt hittem, megváltoztam….most már TUDOM…..és büszke vagyok magamra….túl fogom élni a hullámot….hogy jó ember lehessek a viharban……

Mit szeretek igazán ebben a sorozatban?.....hogy a legsötétebb epizódokban is benne van a fény….hogy miközben durvábbnál durvább helyzeteket mutatnak be, sosem engedik elfelejteni, hogy mi az igazán fontos….egy-egy mosollyal, kedves szóval, vagy vicces beszólással terelnek vissza az élet világosabb részére….hát ezt szeretem én ebben a sorozatban….

„Criminal Minds” 5.évad 7.rész….

„A baljós természetfeletti sötét oldalain, a vámpírokénál nincs rettenetesebb hagyomány. Egy kitaszított, még a démonok között is.” (Montague Sumers)

„Jobb, ha magadnak írsz a nyilvánosság nélkül, mintha a nyilvánosságnak írsz és nem találod önmagad.” (Cyril Connolly)

Bevallom az eddigi 5 évadból két részt láttam, az is az 5. szezon utolsó, dupla epizódja volt….de az az, amelyik miatt úgy döntöttem, a 6.-at nézni fogom…..nem bántam meg….és ha nem is lesz több jó rész benne (amit kétlek), a mostani miatt már megérte figyelni….nem egyszer néztem meg….nem kétszer…ötször….és szerintem még nincs vége….az a legfurcsább, hogy nem tudom mi volt benne a jó….csak azt tudom, hogy az érzések, amiket éreztem, miközben néztem, nagyon intenzívek voltak….és valahogy megnyugtató..hmm….befektetni érdemes… ..kockáztatni érdemes….nem másért….magadért….mert amit nyerhetsz, az a MINDEN…..

„Azt mondják, minél többet fektetsz be, annál nagyobb a haszon. De vállalnod kell a kockázatot! Meg kell értened, hogy talán mindent elveszítesz. De ha vállalod a kockázatot….Ha bölcsen fektetsz be….a végeredmény meglephet.” (Grey’s Anatomy)

Olvasok most egy könyvet, Jung Chang: Vadhattyúk a címe. Egy család 3 generációjának igaz története. Olyan őszinteséggel ír a kommunista Kínáról, Mao Ce-tung őrült eszméiről, a kulturális forradalomról, a hatalom felhasználásáról, az emberek agymosásáról, hogy érzem a tehetetlen dühöt, ahogy egyre jobban belegabalyodok a történetbe. Iszonyú nehéz elképzelni, hogy ez tényleg létezett. Az emberek gondolatait olyan szinten ellenőrizték, hogy már nem is volt önálló akaratuk. Egy nagy kollektív tudatot akart Mao. Még van hátra 200 oldal….nem bírom letenni…aztán jön a következő kínai könyv, mert most nagyon rákattantam a kínai irodalomra…meg az egész keleti életfelfogásra és értékrendszerre….úgy érzem közelebb áll hozzám, mint a nyugati….

Hová süllyedhet még a sport? A héten volt egy Hypo-Metz BL kézilabda meccs, ahol olyasmi történt, ami szerintem a játék megcsúfolása. Csak 8-9 másodperc volt hátra, mikor a Metz labdát szerzett, és ekkor a Hypo edzője – Gunnar Prokop – befutott a pályára és nekiment az előretörő francia játékosnak, hogy megakadályozza az indítást. Ha eszembe jut, még most is felrobbanok a dühtől. Főleg arra az önelégült, gúnyos mosolyra gondolva, amit utána lehetett látni Prokop arcán. Ha rajtam múlna, soha többé nem engedném kézilabda pályának a közelébe sem. Teljesen ellentmond mindenféle sportbeli fair play szabálynak, de még csak emberi viselkedésre sem hasonlít, amit ez az ember megenged magának. Utólagosan pedig azt nyilatkozta, hogy nem bánta meg, helyesen cselekedett. Undorító! Bemocskolta a játék tisztaságát. Akkor ezentúl mindent lehet?

Az utóbbi időben – hála Domának, aki mindig velem van – melóközi szünetekben megnézhettem egy-egy filmet….először is egy olyat, ami borzalmas volt….”The International”…mindenki jegyezze meg, és meneküljön, ha a közelébe kerül…a film végéig azon gondoltam, miért készült el ez a szar..

….aztán jött a „Defiance”, azaz „Ellenállók”…nem, nem Daniel „jamesbond” Craig, inkább Liev Schreiber és Jamie Bell miatt….és bennük nem is csalódtam…igaz történet egy csapat ellenállóról, akik a nácik ellen bujkálnak az erdőben…érdemes megnézni...

…a következő film egy francia mozi….tök véletlenül kezdtem el megnézni, de jól tettem….a „Svindler” vérbeli szórakozató sztori, Jean „megunhatatlan” Reno közreműködésével….a végén már tényleg nem tudtam ki kit ver át….de rohadt jókat röhögtem…

És a végére hagytam azt a filmet, amit semmiképp nem akartam megnézni…egyáltalán nem az én stílusom, és nem is vonzott egy kicsit sem….de mivel egy ismerősömnek megírtam, és a gépemen volt, gondoltam belenézek….és  az első 10 perc után az övé lettem….jelentem, a „Twilight” tökéletes….továbbra sem szeretem a vámpíros, szerelmes történeteket, de olyan hangulatot árasztott, ami nem enged el, még most sem….Robert Pattinson tényleg nagyon jó benne….a zenéje pedig szintén „halálos”….már most tudom, hogy a második részt, ami november 19.én jön Magyarországra, moziban fogom megnézni…jöhet a „New Moon”….

A mai hajnallal hivatalosan is megkezdődött az őszi-tavaszi sorozatdömping… ..megérkezett a „FRINGE” második, és a kedvenc sorozatgyilkosom, „DEXTER” negyedik évada….a jövő héttől pedig már beindul a nagyüzem….igaz a „90210” és a „Melrose Place” felújított változata már 2 hete elrajtolt, de ezeket csak kiegészítőknek nézem….a nagyágyúk most jönnek….legközelebb kedd hajnalban…."DR. HOUSE" visszatér….valamint „How I Met Your Mother”... …”The Big Bang Theory”…és „Two and a Half Men”….

Mit is mondhatnék? …..”Itt van az ősz, itt van újra….”

Will hate bring it all back? Will it bring back the innocence? The sense of security? Will it bring back the husbands and wives and sons and daughters? Will hate make us better than those who hate us? Or merely bring us closer to them? Will hate help us destroy our enemies? Or will it laugh as we destroy ourselves? There are those who say we don't know who our enemy is. But we do. Our enemy is a neighborhood mosque defaced by vandals. An Arab-American storekeeper in fear of reprisal. A scared muslim child bullied because she is different. Hate is our enemy. And when we start to hate other americans, we have lost everything. Hate has taken enough from us already. Don't let it take you.

 A gyűlölet mindent visszaad? Visszaadja az ártatlanságot? A biztonság érzését? Visszahozza a férjeket, feleségeket, fiúkat és lányokat? A gyűlölet jobbá tesz bennünket azoknál, akik gyűlölnek minket? Vagy közelebb visz minket hozzájuk? A gyűlölet segít elpusztítani az ellenségeinket? Vagy nevet, míg elpusztítjuk önmagunkat? Vannak, akik azt mondják, nem tudjuk ki az ellenség. De tudjuk. A mi ellenségünk a szomszéd mecset elcsúfítása vandálok által. Az arab-amerikai kereskedő a megtorlástól való félelemben. A rémült muszlim gyerek erőszakossága, mert ő más. A gyűlölet a mi ellenségünk. És ha elkezdjük gyűlölni a többi amerikait, mindent elvesztünk. A gyűlölet már éppen eleget elvett tőlünk. Ne engedd, hogy téged is elragadjon.

Nem azoktól az emberektől kell félni, akik nem értik, hanem azoktól, akik nem akarják érteni. Mert ők az igazán veszélyesek. Ők azok, akik uralkodni akarnak rajtad. Mit adsz fel nehezebben? A pénzed, vagy a lelked? Mi nélkül nem tudsz élni? Erre a kérdésre ki-ki másképp válaszol. De abban mindent elmond magáról. Mikor először elolvastam a könyvet, reméltem, hittem, hogy értem. Most, hogy másodszor rengetett meg, már nem remélem, nem hiszem....TUDOM, hogy értem. És azon leszek, hogy soha többé ne használjak magammal kapcsolatban olyan szavakat, mint hinni vagy remélni....tudni akarok. Sosincs késő eldönteni, nem leszek többet másodkezű. Hisz, ha eddig eljut az ember, arra is rájön, hogy azért nem érezte magáénak ezt a világot, mert ő volt a világé. De mikor eldöntöd, hogy megfordítod a dolgot, hirtelen kitágul előtted a horizont. Nagyon sok minden eltűnik, és még több dolog tör felszínre. Abban a pillanatban, hogy az egyedüllétben nem a magányt látod, hanem a lehetőséget, fantasztikus tettekre leszel képes. Megtalálhatod olyan oldalaidat, amelyekről talán csak érezted, hogy léteznek, de most tapasztalod őket. Nem attól kerülsz közelebb az emberekhez, hogy jó vagy hozzájuk, hanem, attól, hogy jó leszel magadhoz. Mert akkor találod meg azokat, akik nem egymást használják, hanem magukat. Mert csak az igazán a tiéd, amiben Te vagy benne. Nem másokból raktad össze.

3 napja hajnali fél 3kor kelek....de a ma este minden fáradtságot eltörölt.....VAD FRUTTIK koncerten voltam!!!!!!......és annyira jó volt, hogy nem létezett se tegnap, se ma, se holnap.....és a „fejemben nem szűnik a monoton zaj”......ez az energia-bomba nagyon kellett......

Szombaton végre kiszabadultam a városból....az a kb. 12-13 km-es gyalogtúra nagyon kellett már...elfáradtam, de éreztem, hogy kieresztem a gőzt....az egyetlen probléma, hogy kicsit leégtem....de a ropogós pirosról már átváltottam barnulósra....és megérte...legközelebb megint kinézek egy szép környéket....nyugi volt, csend, és semmi civilizáció....

Tegnap pedig már megint az emberi hülyeség oltárán áldoztak páran....Bécsben a pénztárnál, mikor befizettem a pénzt, két nő állt előttem...anya és lánya....az anya szőke, a lánya RÓZSASZÍN... ..tényleg, bugyirózsaszín...majdnem elkezdtem röhögni....szóval végre sorra kerültek....a pénztáros magyarázott nekik valamit, de nagyon nem értették....az anya intett a másik lányának, hogy jöjjön oda....a lány barna volt....és csodák csodája, ő értette....megértem miért állt messzebb a családjától....nehogy elkapjon valamit....hisz minden családban kell legalább egy értelmes...

Azt hiszem rájöttem, hogy hová tűntek belőlem a szavak. Vagyis nem vesztek el igazán, csak nincs, ami előhívná őket. Az ÉLET nem talál kiutat. Akkor ÉLSZ, ha érzed a szelet az arcodon, a homokot a lábujjaid között, a vizet, ahogy elfolyik a kezedből, és a könnycseppet, mikor kicsordul a szemedből. De ha bezárod magad a mindennapok mókuskerekébe, egy idő után azt veszed észre, hogy kiürülsz. Hisz a szél, a homok, a víz, a könnycsepp mind-mind lelked energiaforrásai. De abban a pillanatban, mikor a naplemente fogalommá, a Hold pedig tárggyá válik, elveszíted önmagad. És ráébredtem, hogy hagytam megtörténni. Beszálltam a kerékbe, és most már olyan gyorsan pörög, hogy attól félek, nem tudok kiszállni. De egyre jobban érzem, hogy a vérem menekülni akar. Még annyi mindent szeretnék látni, tapasztalni, érezni. Még annyi helyre szeretnék eljutni. De leginkább önmagam legmélyére szeretnék leereszkedni. Egy csendes, bújtató erdő közepére vágyom, ahol nem lehet mást, csak ÉLNI. Mert nehéz úgy bármiről is írni, hogy nem tapasztaltad. És ezekből lett számomra nagyon kevés: a tapasztalásokból, az újdonságokból. A híg, langyos és poshadt érzésekből pedig már nagyon elég. Szenvedélyt akarok, az ÉLET szenvedélyét. És a nevetés, ami megmaradt, már csak az életnek nevezett valami erőlködésének szól. Gyűlölöm a határokat, a kereteket, a megszabott dolgokat. Egyetlen kötelességünk van: büszkén, ÉLVE ÉLNI! És ezt szeretném megvalósítani.