Ma ezt a jellemzést kaptam magamról:

„Ideális regényhős alapanyaga lennél, mert te lennél az, aki örökké jár és keres, aki bolyong az élet kalandjai között, és soha nem elégszik meg semmivel. Lehet ez egy dosztojevszkiji eszmekeresés, vagy éppen csak az egyszerű boldogulás kutatása. Felszínes mesében ö az örök vándor, aki soha nem áll meg, s aki épp, hogy egy éjjelre megpihen, hajnalban már továbbmegy; de egy igazi regényben ö az, aki képtelen magát elkötelezni, és képtelen bármihez is tartósan kötődni. Megy, mert mennie kell, rabja a saját szabadságának, és semmi nem állhat az útjába, semmi meg nem foghatja magának. Minden hiába, épp úgy lehet csak eléggé szeretni, ha elmenni engedik; soha nem lehet egészen egy másiké. A legszebb szerelmi történetek, a legmegindítóbb drámák cselekvője lehetsz... Csak épp egy a kizárt, a jó öreg "happy end"..”