"Ekképp az öntudat
Belőlünk mind gyávát csinál,
S az elszántság természetes szinét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszerű,
Fontos merény kifordul medriből
S elveszti "tett" nevét."

(Shakespeare - Hamlet)

"Érezni az érintést......Annyira hiányzik az érintés, hogy egymásnak ütközünk csakhogy érezzünk valamit."

"...nem lehet tudni. Az ember sohasem lehet biztos. De mégis fejest ugrik. A bizonyosság azoknak van, akik nem szeretnek eléggé."

Könnyek

Az első könnycsepp,
még nem a való bánatod,
De lelked sós patakját,
lassan útnak indítod.

A másodikban, már
benne van a fájdalom,
Mi a Te szívedben él,
én csak azt dalolom.

A következő csepp,
megrengeti lényedet,
Menedéket keresel,
hol a szeretet van veled.

Az összes többi könnyedet,
a tehetetlenség hajtja,
S elméd, mely elfáradt,
sötét gondolatok rabja

-andean-

Christina Stürmer: So wie ich bin

Warum sollte ich mich verstellen
Und von Lügen umgeben
Wenn ich doch ganz sicher weiß
Was ich will vom Leben
Ich will nicht anders sein
Sieh es doch endlich ein
Und was muss noch geschehen
Willst du nicht verstehen

Lass mich doch so wie ich bin
Frag nicht nach dem Sinn
Und nimm es einfach hin
Lass mich doch so wie ich bin
Werd nie anders sein
Brauch keinen Heiligenschein
Ich scheiß auf deine Welt
Mach nur was mir gefällt
Und bleib so wie ich bin

Warum sollte ich dir vertrauen
Dir alles glauben
Denkst du wirklich du kannst mich
Meiner selbst berauben
Ich will nicht anders sein
Sieh es doch endlich ein
Und was muss noch geschehen
Willst du nicht verstehen

Lass mich doch so wie ich bin
Frag nicht nach dem Sinn
Und nimm es einfach hin
Lass mich doch so wie ich bin
Werd nie anders sein
Brauch keinen Heiligenschein
Ich scheiß auf deine Welt
Mach nur was mir gefällt
Und bleib so wie ich bin

Du nimmst Illusionen – ich nehm es halb so schwer
Und Endlosdiskussionen – brauch ich längst nicht mehr
Lass mich doch so wie ich bin
Frag nicht nach dem Sinn
Und nimm es einfach hin
Lass mich doch so wie ich bin
Werd nie anders sein
Brauch keinen Heiligenschein

Lass mich doch so wie ich bin
Frag nicht nach dem Sinn
Und nimm es einfach hin
Lass mich doch so wie ich bin
Werd nie anders sein
Brauch keinen Heiligenschein
Ich scheiß auf deine Welt
Mach nur was mir gefällt
Und bleib so wie ich bin

Minden okkal történik! És ha elhiszed, hogy a rossz dolgok csak időlegesek és az élet alapvetően gyönyörű, akkor az okokban is meglátod az értelmet. Lehet, hogy nem akkor, amikor szembejön, de később, mikor szükséged lesz rá, hogy értsd, akkor érteni fogod. Ha felkészültél, hogy tovább lépj, hogy új szakaszt kezdj, minden ok és tett értelmet nyer. Bármit tettél, vagy tettek veled, egy célja volt: hogy teljes ember legyél. Ember, aki már nevetett és sírt, szenvedett és örült, hibázott és nyert. Mert mindent meg kell élni. A naplementét akkor tudod igazán értékelni, ha átéltél már hatalmas viharokat is. Az élet alapja a szépség. Egy mosoly szépsége, egy könnycsepp szépsége, egy érzés szépsége. A hibák mögött ott áll az újrakezdés szépsége. Amíg hiszel az emberi lélek szépségében, addig élsz, addig életben tartjuk egymást! Egy érintésben meglelheted a szeretet szépségét. A legfontosabb dolog, hogy hidd el, az élet soha nem veszhet el számodra. Higgy az emberekben, akkor is, ha úgy érzed, már nincs okod rá!

-andean-

„Minden feltételhez kötött. Csak nem mindig látod a feltételeket.”

 Ez talált, süllyedt. Vajon létezik feltétel nélküli szeretet? Mindenki azt mondja, az az igazi barátság, amiben nincsenek feltételek. Ahol úgy fogadjuk el a másikat, ahogy van. De vajon hiszünk is benne, vagy csak hinni akarunk? És vajon miért akarunk, vagy hiszünk benne? Mert úgy gondoljuk, hogy létezik, vagy mert kényelmes hinni benne. Hisz, ha hiszünk benne, az azt is jelenthetné, hogy akármit megtehetünk a feltétel nélküliség jegyében. Hisz úgy is szeretnek. Vagy ez nem így működik? Szerintem nem. Feltételek kellenek. Nem olyan, hogy „ha szeretsz, szeretlek”, vagy hogy „ha megteszed ezt, megteszem azt” és így tovább…..de bizonyos határok kellenek minden kapcsolatban. Soha nem tehetünk azt a másikkal, amit akarunk, csak azért, mert előrébb vagyunk a sorban. Sőt….Csak azt tehetjük meg a másikkal, amit magunkkal is megtennénk. Nem várhatunk el irreális dolgokat, de az sem lehet jó megoldás, hogy elég a tudat, hogy barátok vagyunk. A dolgokért tenni kell! És nem beszélni róla, nem folyamatosan emlékeztetni, hanem érezni, mikor kell előbújni a sorból, mert nem állhatunk folyamatosan elöl, elfoglalva mások előtt minden helyet. Teret kell adni, és a távolból figyelni….és ha megérzed mikor kell előjönni, akkor megtetted, amit tehetsz. Mert a legfontosabb feltétel, amit ha bevallunk, ha nem, az az, hogy legyen mellettünk a barátunk, mikor szükségünk van rá. A feltétel, hogy szükségünk legyen egymásra….feltétel nélkül.

-andean-

Haikuk

Bolyongó lélek
az élet keresztútján.
Zöld jelzésre vár...

-------------------------

Ha tudnám, hogy
utolsó lélegzetem
leszel, nem félnék...

-------------------------

EMBER

Csak nyerni akar.
Már rég elfelejtette,
milyen játszani...

-------------------------

Tested egyetlen
érintése, életem
szimfóniája.

-------------------------

EMBER II.

Szeret és gyűlöl,
éltet és temet, s mindent
egy percben tehet...

-------------------------

Megváltani a
világot, önmagadban
kell elkezdened

-------------------------

Karcos üvegen
keresztül, a világ torz
fájdalom-metszet

------------------------

Szivárvány

Napfény és eső
násztáncának, az égre
festett lábnyoma

------------------------

Szabadulna a
szív, de bordáim rácsa
örök fogság már...

------------------------

Egy nyelven szóltunk,
de nem értettük egymást,
Bábellé lettünk...

-------------------------

Sok fajta rím, de
benned összecseng, ezer
dala a létnek...

-------------------------

Ha megtanulnánk
hallani, még a csend is
üzenne nekünk...

Ha megtanulnánk
látni, egy másik világ
nézne vissza ránk...

Ha megtanulnánk
járni, követnünk kéne
saját életünk...

Ha megtanulnánk
érezni, hangok, fények,
utak nyílnának...

------------------------

EMBER III.

Magába zárva,
Bőrébe csavarva él,
Álmai foglya...

------------------------

Könnyeid tava
oly mély, belesétálok,
s benne elveszek...

-----------------------

Könnyedből formált
arcod, örökre szívem
fájdalmát mossa...

Egyszer minden fény elhalványul, egyszer minden hang elhalkul, egyszer minden érzés elcsitul…..és mi marad akkor? Mikor véget ér a csillogás, mikor véget ér a zene, mikor véget ér a pezsgés, mi tartja ébren a lelkeket? Mi az, ami azt mondja, menj tovább?
Most csend van, nem hallok mást, csak óra monoton ütéseit, és a szívem vele dobbanó ritmusát. A világ nyugodni tért, és már nem űzi a bennem szunnyadó fenevadat, mely lelkemből táplálkozik. Pihennék….de a gondolat lüktetni kezd és új kérdéseket tesz fel fáradó testemnek. Mire jó a pillanatnyi mámor, a pillanatnyi öncsalás?
Vajon a lélek tudja, hogy nincs biztonságban, csak arra a pár percre, míg a test engedi?
Vajon a test tudja, hogy a lélek élteti? Vajon az ember tudja, hogy nem ő az úr?
Nem tudom….csak abban vagyok biztos, hogy a reggel elmossa az éjszaka bűneit, melyek nem is bűnök, inkább egy utat kereső lélek testi ösvényei. Vagy örvényei…..

Mikor elindultam az úton, nem láttam mást csak a sötét eget. A vihar tépte szívemet, a villámok csak a fák kísérteties körvonalait rajzolták körbe, és egyre nagyobb félelmet ébresztettek bennem. A mellettem elsuhanó árnyak halk sikollyal hagyták le fáradt testem, melyben nem éreztem mást, csak ordítva suttogó magányt. Azt hittem a sötétség örökké tart majd, és a szél darabokra szaggatja a világom legkisebb szegletét is, ahol még élt a fény. Elbújtam, és egy bokor aljában könyörögtem a megváltó napfényért, mely felszárítja a szakadó esőként hulló könnyeimet, melyek lelkemből mosták ki a fájdalmat.
Így éltem…Aztán egy nap valaki megállt velem szemben, belenézett a szemembe, és összegyűjtötte tenyerében könnyeimet. És a könnyek tükrében megpillanthattam a fejem felett élő csillagokat. Akkor vettem észre, hogy már nem süvít az orkán, és a fényszigetek világításában a fák egymásba fonódva alszanak. Már csak bennem tombolt a vihar.
De az égbolt fényvándorai üzentek nekem. Lassan bennem is elül a szél, és nem tépi már szívemet, csak csendben ringatja.
Körülnéztem, és láttam, hogy a bokrok aljában sok ember él a félelmeibe zárva. Szeretném összegyűjteni a könnyeiket, hogy tükrében ők is megláthassák: az ég nyugodt, és szeretné ölébe venni gyermekét.