hát legyen!!!

2007\06\20

Christina Stürmer:  Seite Eins

Du bist ein Krieger
Der nicht kämpfen mag
Doch der Kampf erwartet dich an jedem neuen Tag
Du versuchst aufrecht zu gehen
Doch sie kennen dich zu gut
Und der Regen auf der Straße
Mischt sich mit deinem Blut

Du gehst diesen Weg, keiner kann sehen wie es dir geht
Du fragst dich so oft wie weit musst du gehen,
damit sie dich nicht länger übersehen

Was wenn du springst, was wenn du`s tust
Was wenn du heute zu fliegen versuchst
Was wenn du springst, und keine Träne mehr weinst
Heute der Letzte - morgen Seite Eins
Was wenn du springst, was wenn du`s tust
Was wenn du heute zu fliegen versuchst
Und keine Träne mehr weinst
Heute der Letzte – morgen Seite Eins

Du bist ein Verlierer
Haben sie dir erzählt
Du bist der den man als Letzten in die Mannschaft wählt
Du versuchst aufrecht zu gehen
Doch du schaffst es einfach nicht
Und der nächste harte Schlag trifft dein Gesicht

Du gehst diesen Weg, keiner kann sehen wie es dir geht
Du fragst dich so oft wie weit musst du rennen,
damit sie dich endlich sehen können

Was wenn du springst, was wenn du`s tust
Was wenn du heute zu fliegen versuchst
Was wenn du springst, und keine Träne mehr weinst
Heute der Letzte - morgen Seite Eins
Was wenn du springst, was wenn du`s tust
Was wenn du heute zu fliegen versuchst
Und keine Träne mehr weinst
Heute der Letzte

Es sind immer die Selben, die am Ende verlieren
Dieselben die austeilen und die die kassieren
Es sind immer die Gleichen die vorne stehen
Um dich besser zu Boden gehen zu sehen
Was wenn du springst
Du würdest alles geben
Deine Hoffnung, dein Blut, deine Seele, dein Leben
Um nicht der zu sein, über den ihr gelacht habt
sondern der, der`s auf Seite Eins geschafft hat

Was wenn du springst
Was wenn du springst

Was wenn du springst, was wenn du`s tust
Was wenn du heute zu fliegen versuchst
Was wenn du springst, und keine Träne mehr weinst
Heute der Letzte - morgen Seite Eins

Tust du es nicht, tust du es doch
Lachen sie morgen dann trotz allem noch?
Du wischst die Tränen aus deinem Gesicht
Den Krieger in dir
Besiegen sie nicht
Besiegen sie nicht
Besiegen sie nicht

2007\06\20

 

Hallgattam a madarak énekét, figyeltem a táncukat és ekkor hirtelen rádöbbentem....számodra én voltam a madár, nekem pedig Te. Ezért nem értettük egymást. És ami az elején még gyönyörű ének, az lehet, hogy egy idő után már elviselhetetlen hangzavar. Erre most jöttem rá, mikor úgy éreztem, végre mindketten "madarak" lettünk. Ez alkalommal egymásnak daloltunk és ez alkalommal tiszta hangon szóltunk a másikhoz. Mert sok millió ember közül is csak az érti meg a másikat, aki ugyanazt a nyelvet beszéli. Nem nemzetiség szerint, hanem ugyanazt az EMBERnyelvet. Ezért nem tudunk beszélni az állatokkal, a növényekkel, a tárgyakkal; mert nem értjük egymás lelkének a szavait. De ezért nem tudunk beszélni az emberekkel sem. Mert halljuk őket, de nem értjük. Pedig ugyanazt a dallamot tudjuk, csak félünk elénekelni.
Mi végre megtettük. És most nem voltak hamis hangok. Zene volt, nem zaj. És bár búcsúdal volt, de annak gyönyörű. Köszönöm.

-andean-

gondolataim

2007\06\20

 

 

 

Haladsz az úton és hirtelen előtted tornyosul egy fal….mit teszel? Azt hiszem, itt derül ki, ki is vagy igazán. Újra és újra nekimész, mint aki hisz benne, hogy egyszer megadja magát fal? Magadban hiszel, vagy a fal gyengeségében? A saját erőd dönti le az akadályt, vagy az akadály van silány anyagból? Bízhatsz-e abban, hogy gyenge minőségű az, ami az utadban áll? Lenézhetünk-e bármilyen falat, nehézséget? Önbizalom-e, vagy önhittség, ha megküzdesz vele? És hány alkalom kell, hogy feladd, vagy elfogadd a tényeket? A második lehetőség, hogy elkezdesz felfelé mászni. De látod-e a tetejét a falnak? És van-e elég kapaszkodó? Ha félsz a magasban, ha nem kockáztatsz, ha meg sem próbálod, akkor azt sem tudhatod meg, hogy mire vagy képes. A harmadik, hogy elindulsz a fal mentén, várva, hogy egyszer talán véget ér. De ha egész életedben a fal mellett maradsz, soha nem tudod meg, hogy nem a fal túlsó felén van-e az, amit mindig is kerestél. És ha a fal körbeér, és rádöbbensz, hogy bezártad magad, van-e kiút? Mi a jó megoldás? Tudja valaki, vagy mindenki „csak” próbálkozik?

-andean-

gondolataim

2007\06\20

Vannak puskáink, késeink, atomtölteteink és tökéletesen kiképzett hadseregeink. De vajon melyik a legtökéletesebb fegyver? Mi viszi véghez a legteljesebb pusztítást? Az ember legnagyobb ellensége: a szavak. A többi már csak eszköz. Megsebezhetik a testet, de az a fájdalom csillapszik. Ám ha a lelked kezd el vérezni, azt a fájdalmat ezerszer erősebbnek érzed. És nem tudod bekötözni, nem kapsz rá gyógyszert, nincs tökéletes gyógyulás. 

Szavak….ölelnek és ölnek, simogatnak és ütnek, hívnak és üldöznek. Nem is tudjuk mekkora hatalom van a kezünkben. És nem is tudjuk, hogyan használjuk. Egy embert el lehet pusztítani „csak” szavakkal. Lehet, hogy nem fizikailag, de lelkileg mindenképp. És az rosszabb, mert hit és bizalom, szeretet és a másik iránt érzett alázat nélkül nem marad belőlünk más, csak gépiesen lélegző emberdarabok. Felelősségünk van. És nem csak a hozzánk közelállókkal szemben, hanem azzal az ismeretlennel szemben is, akivel tegnap néztél össze az utcán.  Mert csak így van értelme elvárni egy jobb világot.

-andean-

gondolataim

2007\06\20

 

Ahogy a hang simul a csend tenyerébe, úgy tapadt talpam az éjszaka által sötétre festett járda egyenetlenségéhez. Füleimen keresztül zene kúszott minden tagomba, érzékszerveimmel minden pillanatot szorosan átöleltem és lefényképeztem agyam eldugott albumába. Mikor kiléptem az ajtón és megérintett az álmoknak otthont adó óra rajtam átvillanó másodperce, testem éberebb volt, mint a hajnali szél. Elindultam és a zene üteme lépteimben visszhangzott. Nem láttam, csak éreztem az utat. A mellettem alvó fák illata útjelző táblaként vezetett. Kanyar, egyenes, balra átvág…kapu, ajtó, lépcső….És mire szemem megpillantotta az első madár szemében tükröződő Napot, már messze jártam a meleg fészket nyújtó otthontól. Megint elkezdődött egy nap…

-andean-

gondolataim

2007\06\20

Találtam egy igazgyöngyöt. Mentem, haladtam utamon, és néha sajnos már el is felejtettem, hogy minden kagyló őriz valamit. Némelyik megnyílik, és megmutatja kincsét, némelyik mélyen magába zárja, és elrejti. Nemrég a közelembe került egy kagyló, amely feltárult számomra, és most beragyogja az életemet. Hol eddig sötétség volt, ott láthatóak lettek a legkisebb szépségek is, mit eddig összegyűjtött a félhomály, feloszlatta a fény, mely hirtelen betört a mindennapjaimba, és remélem sokáig velem is marad.

Mert, amikor eszembe jut, hogy mi bújt el a szívemben, érzem a határtalan energiát, és szeretetet, ami belőle árad. Látom fenséges tartását és egyszerű tisztaságát. Sok ezer gyöngyhalász merül alá nap, mint nap a csodáért, és vannak, akik sohasem pillantják meg többé a Napot, mert életüket adják azért, amiért tényleg érdemes. A boldogság percéért, mikor rádöbbensz mit is ajándékoztak neked. Egy kagylót szétfeszíthetsz erőszakkal is, de akkor megsérted a benne rejlő gyöngyöt, ami sosem fog neked tisztán ragyogni. Őrizned kell a kagylót, ápolni és szeretni, bízni benne, hogy egy nap, mikor már megérdemelted, óvatosan kitáruljon, és beengedjen, hogy megtekinthesd féltve őrzött titkát. És utána sem ragadhatod el tőle azt, hisz a gyöngy ő maga, mely nélkül nem létezhet. Vigyázz hát minden kagylóra, mert csak így lelhetsz igazgyöngyre!

- andean -

gondolataim

süti beállítások módosítása