nem foghatom többé kezed

mert megkínoztad lelkemet

eltöröltél minden érzést

mely most már tiéd nem lehet

nem mehetek többé veled

mert az út a mélybe hullt

te ugrottál a sötétségbe

és a múltunk lángra gyúlt

egyszer még utánad kaptam

de te kezembe martál

most hát elengedlek örökre

számomra végleg meghaltál

Mindenki azt hajtogatja, hogy légy önmagad. Aztán ha az vagy, máris önző leszel. Hol romlik el az egész?

Nagyon sokáig tartott, míg függőből független lettem, illetve azzá tettem magam. Nem volt könnyű elvetni minden hazugságot, amivel megkönnyítjük az életünket. A kegyes hazugságokat. És amikor az emberhez vágják, hogy van, amikor csak magára gondol, ordítani tudnék, hogy kire másra? Néha magamra is kell! Sőt! Elsősorban magamra kell, mert csak akkor leszek képes másra is figyelni.

Igen, megmondom, ha valamit nem akarok megtenni. Igen, megmondom, ha valahol nem akarok ott lenni. Igen, megmondom, ha valakivel nem akarok együtt lenni. És ezt elvárom másoktól is. Elvárom, hogy szabaddá tegyenek, de elvárom, hogy ők is szabadok legyenek. Mert akkor tudom, és ők is tudják, hogy amikor megteszek valamit, ott vagyok valahol, vagy együtt vagyok valakivel, akkor az is teljes mértékben igaz, és az én akaratom. De azt nem tűröm el, hogy megmondják, ne legyek önmagam, és hazudjak azért, hogy másnak jó legyen. Nem jó neki, mert hazugságot kap. Ki akar hazugságokat? Én nem. Nem kérek, és nem is adok. Ha ez önző dolog, hát legyen!

Önző vagyok. Magamra gondolok. És ugyanezt elvárom azoktól, akiket szeretek és tisztelek. Mert pontosan ezért szeretem és tisztelem őket. Mert tudom, hogy bízhatok abban, azt teszik, ami nekik jó. És ha velem vannak, akkor éppen azt akarják. Őszintén. Ennyi. Önző vagyok? HÁT LEGYEN!

Levegőért kapkodsz

pedig tele van tüdőd

önmagaddal harcolsz

és csodálkozol, hogy nincs erőd

Hullámként mész a falnak

és porladnak csontjaid

önmagad sírját keresed

és a víz alá fojtott álmaid

Ha nem bukkansz elő

ha örökre elrejt a mély

Ne a falat hibáztasd

önmagad nem lettél remény

Ez az Oscar meglepően kiszámítható és kiszámíthatóan meglepő volt.

Arra, hogy Adele nyer a Skyfall betétdalával szerintem 0,01es szorzót adtak.  Arra, hogy minden „nagyobb” film nyer valamit, megint csak fogadni mertem volna. És a legtöbb tippem bejött. A színészkategóriákat taroltam, Jennifer Lawrence győzelmének kifejezetten örültem, a Silver Linings Playbook olyan film, hogy bármikor elővenném újranézni. Daniel Day-Lewis szintén nem lepett meg, és Christoph Waltz Oscarja miatt sem dobtam el agyam, tuti befutó volt. Anne Hathaway nálam is nyert, mert imádom a musicalt. Mikor az egész gárda bejött énekelni, na az volt nekem az éjszaka fénypontja.

 Amikor elkezdték „szórni” a Pi életét, először azt hittem, megvan a nagy győztes. Hisz előremutató kategóriákat kapott, úgy mint operatőr, zene, vizuális effektek. De aztán közbeszúrtak egy-egy Lincoln, Anna Karenina, Les Miserables, Django Unchained, Zero Dark Thirty díjazást. Amikor az Amour megnyerte a legjobb idegennyelvű film Oscarját, őt ki is húztam a főkategóriából, a legjobb filmet így lecsúszta. És akkor kezdett izgalmas lenni az este, mikor az adaptált forgatókönyvre nem a Pi élete íróját szólították. Hirtelen kezdett gyanús lenni. Amikor pedig a legjobb rendező Ang Lee lett a Pi-ért, már 80%ban biztos voltam a végső nyertesben. A bizonyosság akkor ért utol, mikor Jack Nicholson felkonferálta a Fehér Házból élőben bejelentkező Michelle Obamát, aki kimondta a filmet, amelyik csokimázba mártja Amerikát a hősies egymásért mindent megteszünk szlogennel….ARGO.

Kellett egy film, amelyik szép, amelyikben gyönyörű színek, érzelmes történet van….ez lett a Life of Pi. Adtak neki díjakat, hogy lássa a világ, van ám szívünk. És kellett egy film, amelyik országimázst épít…amelyik megmutatja a világnak, hogy Amerika akkor is hős, mikor a világ Kanadát hiszi annak. És nehogy már ne doboljuk szét, hogy „Hé, nem is ők voltak, hanem mi!” Hogy feszíthette ez a hazafias kebleket, és végre kimondhatták. A világ örül Pi-nek, Amerika örül az Argo-nak…..én meg örülök Jennifer Lawrencenek. Ma éjjel mindenki nyert!

rajzoltam világot, rajzoltam fákat

rajzoltam rothadást, mely mindent körülrághat

rajzoltam életet, rajzoltalak téged

és már nem tudtam egyebet, csak gyilkoló meséket

most rajzolok világot, rajzolok fákat

és rajzolok mindenen nevető, olcsó kis hibákat

majd rajzolok életet, rajzollak téged

és gyilkos mosolytól fénylő, megtisztult meséket

Tizet kőbe véstek,

és azt hitte az Isten,

az Embernek elég,

hogy az életében féljen

Tizet parancsoltak,

és elhitte az Ember,

az Istennek elég,

hogy féljen az életben

Nekem már csak egy kell,

nem az Isten tize,

az élet nem félelem,

s összetört a köve

Emlékezz a tízre,

Isten és te Ember,

de ne a kő mutassa,

mert az bizony fegyver

Az az egy vezessen,

mi csak belőled fakad,

s elhiszi az Isten,

az Ember mindig halad

Van az a pillanat, mely nem múlik el

melyet nem ír át a jövő tolla

melyben sziklaként zúztad szívemet

hol megdermedt kettőnk múltja

Vannak szavak, melyek örökké élnek

s melyek kimondatlanok maradnak

melyekben sziklaként rejtőzöl

s melyek szívemhez ragadtak

Vannak sziklák, melyek nem porladnak

melyek nem néznek alá a mélybe

melyekben ott lapul a fájdalom

mégis a hullám lesz megtörve

Szépséged fájdalma hívta életre,

mosolyodtól szenvedő szívemet,

s mikor megfagyott álmaim olvadni kezdtek,

kezembe fogtam két kezed

Annyi szállal kötöttél magadhoz,

melyből ezer életet szőhetne,

az, kinek ez az egy is szakadék,

hol csak a szemed fényét kereste

ma 8 éve...ezt akkor írtam...és azóta is fáj...

Nem megy. Nem tudok többé úgy élni, mintha semmi sem történt volna. Ellopták a színeket, az illatokat, a holnapot egyetlen pillanat alatt. Fáj, rettenetesen fáj, mintha üres lennék belül. Csak most fogom fel igazán, mennyit jelentenek az apró dolgok; egy mosoly, egy mozdulat, egy gólöröm. Nem gondolunk rá mindennap, de ott van. És csak akkor tudjuk meg, hogy milyen sokat számított, ha hirtelen eltűnik az életünkből. Akkor tudjuk meg, hogy úgy ívódott bele az életünkbe, hogy szinte észre sem vettük. Ha becsukom a szemem, egy arcot látok, egy hangot hallok, és egy mosoly néz vissza rám. Valami éget legbelül, és nem tudom mi is az. A hiány vagy a tehetetlen düh. Düh az egész világra, a sorsra, a másodpercre, ami kettétört álmokat és életeket. És persze az örök kérdés, mely nélkül nem telik el perc: Miért?? Miért Ő, miért ilyen korán és hirtelen? De tudom, választ úgysem lelünk soha. Mennyi egy élet? Talán csak egy szemvillanásnyi idő a születés és a halál között, de hogy ki mivel tölti meg ezt az időt, az mindent meghatároz. Ő megtöltötte lénye ragyogásával és nyugodt szeretettel. Nem lehetett nem csodálni azt a lelkesedést, kitartást és hitet, ami belőle áradt és még sok embert töltött fel. Nem mondhatom, hogy közelről ismertem, hisz csak néhányszor találkoztunk, de megfogott a személyisége, és ez az, ami most nem ereszt. Hiányzik az, hogy többé nem láthatom, ahogy a magasba lendül a keze egy-egy gólja után. Mert ezt a mozdulatot nagyon-nagyon sokszor láttam. De most elment. Elment, és itt hagyott egy világot, mely egyelőre nem tud magához térni. Ki tudja mennyi idő kell , hogy újra úgy gondoljunk rá, hogy közben nem szakad meg a szívünk. Senki nem tud vigaszt adni, de megpróbálhatunk úgy élni, hogy az emléke égő fáklyaként világítson át sötét fájdalmunkon. Egy tisztaszívű embertől búcsúzunk, és ígérjük, soha nem felejtjük el!

Isten veled Kulcsi…..Isten veled!

ISTp - Jean Gabin, Az Iparos

Érzékelő-logikai introvertált

1. Egy jéghegy az óceánon. Önfejű, visszahúzódó, majdnem mindig hideg és titokzatos. Mozdulatai csendesek, pontosak és nagyon gazdaságosak, az embernek az az érzése támad, hogy a befektetett energia az eredményt aránytalanul meghaladja. Egy nem-hivalkodó csendes szívóssággal, bármilyen elkezdett dolog megbízható kivitelezésével, a tettekben és mértékletességben belső felelősségtudattal jellemezhetjük. Mint egy tipikus brit, a munkához való hozzáállásával nem hivalkodik, és ugyanígy nem kérkedik az érzéseinek felfedésével sem. Kezdetben úgy tűnik, hogy a munkát közömbösen és gondtalanul végzi. Azonban fokozatosan világossá válik, hogy ez a kapkodás mentesség az ő általános élettempóját mutatja: a pihenés és tökéletesség kombinációja.

2. Tehetséges lustaság.A Kereső-vel ellentétben,ő sohasem vesztegeti az energiáját jelentéktelen munkákra. Egy született feltaláló, de addig, amíg a helyzet nem érett meg maximálisan, addig sohasem siet az ötletet megvalósítani. Büszke arra a képességére, hogy szükségtelen dolgokat sohasem csinál, rajong a komfortért és a kényelemért. Ha egy közös munkában mással is együtt kell dolgoznia, akkor azt szereti, ha nincs feszültség, és minden úgy megy, ahogy azt ő szereti. Az általa elérhető összes terület ideálisan meg van szervezve munkára és pihenésre. Egy esztéta, aki tökéletesen megbízik a saját ízlésében. Gondosan és Ízlésesen öltözik, és szabályként sohasem lépi át a konvenciókat. A bőre érzékeny, ”a borsó királykisasszony” ahogy ezt a típusú nőket emlegetik.

3. Az érzelmek visszafogott gazdagsága. Képesség a megközelíthetetlenség és hidegség maszkjával elrejtett érzelmekre, amely végül csiszolttá és kifejezővé teszi őket (számos színész ennek a típusnak a reprezentánsa, pl. Vladimir Vyszotsky, Adriano Celentano). Bármilyen körülmények között is nyugodt marad, nyugodt, de egy más értelemben. Nyugodt és megközelíthetetlen marad akkor is, amikor szerelmes lesz, és nem sieti el, hogy bízzon az érzelmeiben, ellentétben a némiképp könnyelmű duáljával, a A Pszichológus-sal. Nagyon féltékeny és bizalmatlan: retteg attól, hogy az érzelmei nevetség tárgyai lesznek. Veszélyes helyzetben konokul semmitől sem fél, és a veszély forrását nagyon nyugodtan közelíti meg. Ez a legjobb húzása – az ellenfelet szemben közelíti meg, és az erősebb fog uralkodni. Jean Gabin-nek is ez a kedvenc póza – arcátlanság, nem megalkuvás, belső egyenesség és merészség. Minél magányosabb, annál megközelíthetetlenebb.

4. Célok és módszerek. Néha elköveti azt a hibát, hogy lusta és fecsegő, főleg akkor, ha sokáig a duálja nélkül van: sokat beszél, de nem csinál semmit, amikor vár valamire. Ilyen helyzetekben ő valóban vár valamire: segítségkérésre. Cél nélkül nem dolgozik, de célokat önmaga nem képes felállítani. Csak A Pszichológus, a szenvedélyes lelkesedő, rendelkezik a kulccsal, ami az Iparos precíz és hibátlan mechanizmusát képes újraindítani. Jutalomként az Iparos hálás az örömért, amit munka hozott neki. Mások hanghordozásának nyíltságából következtet, ami automatikusan mobilizálja őt. Mind a vágyat, mind az örömöt a duálja A Pszichológus, gyakran sokkal jobban kimutatja – aki emellett kiváló specialista mások képességeinek megtalálásában és az őszinte csodálat felkeltésében. És mindig az Iparosnak kell a kedvencnek lennie, az egyelő jutalmazást nem fogadja el a feladatokhoz való hozzájárulástól függetlenül. Csak az őszinte érzésekkel a szemünkben és a hangunkban lehet őt meggyőzni.

Mi odabent szomjazik

Kint mindenben vizet keres

De poshadt vályúhoz érve

Inkább az igaz halált kérte

Mi odabent fuldoklik

Kint lélegzetet venne

De a hazugság lehelletét

Inkább tüdejéből tépte szét

Mi odabent haldoklik

Kint az életet várja

És jöhet bár hazug, poshadt

Önmagából mindig kivágja