hát legyen!!!

2013\09\25

Pilot-mustra II.rész

Ma szintén 3 újoncot néztem meg, az elosztás ugyanaz, mint tegnap, egy 20 perces sitcom, és két 40 perces dráma.

Kezdjük a vígjátékkal, amelynek 20 perce alatt még csak el sem mosolyodtam. Totál katasztrófa a sorozat, egyértelmű kasza. Utálom azokat, akik azt hiszik, ha kiabálnak, az poénos.....hát nem. A "The Goldbergs" legjobb pillanata az volt, mikor letöröltem a laptopról....

SHOWSHEET_Goldbergs_stand-640.jpg

Aztán jött a "Lucky 7", ami egy angol sorozat remake-je, és véleményem szerint jobb lett volna, ha inkább a focit veszik át az angoloktól. Ja, hogy azt is átvették.....hát körülbelül annyit ér a focijuk, mint ez a 40 perc.....semmit. Egy benzinkúton dolgozó csapat megnyeri a lottó ötöst, de előtte 2 tagja kirabolja a kutat. Micsoda véletlen! Én viszont direkt nem nézek belőle több részt. Kasza.

ustv-lucky-7.jpg

Az egyik legjobban várt újonc is elég gyenge nyitóepizóddal kezdett, de még így is több érdekes karakter volt benne, mint a másik kettőben együtt. A "Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D." nekem kötelező, mert mint tudjuk, szeretem a szuperhősöket és a képregényes sorozatokat, filmeket. És lesz ez még jobb is, ebben biztos vagyok! Szóval az első nézős dráma megvan. 

marvel.jpg

sorozat gondolataim

2013\09\24

Pilot-mustra

Ma 3 pilotot néztem meg, egy 20 perces sitcomot, és két 40 perces drámát.

A "Mom" című helyenként vicces 3 generációs comedy nem lesz nézős, de időnkénti belepillantást mindenképp megérdemel. Anna Faris és Allison Janney üdítően borítják ki egymást.

Mom_1.jpg

A két drámáról még nem döntöttem véglegesen, mindkettőben van valami....vagy inkább valaki. Míg a "Hostages"-ben Dylan McDermott és Toni Collette; addig a "The Blacklist"-ben James Spader. És előbbinek Jerry Bruckheimer az executive producere, ami szintén minőségre utal. Szóval egy-egy részt még tuti megnézek mindkettőből.

hostages.jpg

The-Blacklistt01S3.jpg



2013\09\23

Egy sorozat kivégzésére.....

Vége.

És azt vették el, ami az egész Dexter-jelenség értelme volt. Az egyéniséget, a mást, az újat…..a szerethető szörnyet. Embert csináltak belőle, és ezzel olyan szintre degradálták, amivel 8 évet röpke 2 és fél perc alatt lehúztak a klotyón.

Reggel elolvastam az egyik showrunner nyilatkozatát, mely szerint Dexter halála egyáltalán nem volt opció, mert az nem elég büntetés neki. A kezdetektől fogva az volt az elképzelésük, hogy a szörnyből embert csináljanak, aki lassan mindent elveszít. És végül önmagát bünteti meg.

Hát gyerekek, nektek teljesen más célotok volt ezzel a sorozattal, mint a nézőknek! Nekünk Dexter egy olyan vendég volt hetente, akiről mindenki tudta, hogy bűn az, amit tesz, mégis mindenki azonosulni tudott vele. Mindenki szurkolt, hogy egy-egy kelepcéből kivágja magát, mindenki bízott, hogy a következő részben sem fog lebukni, és mindenki imádta, amit Harrison, vagy Deb jelentett az életében. Eszünkbe sem jutott megbüntetni, illetve az igen, de nem úgy, ahogy ti tettétek. Ha elkapják, és kivégzik, akkor azt mondom, jog szerint igazságos. De így???

Az észrevehető volt, hogy évről-évre csökkent a pszichopata-mérő kilengése, és egyre inkább szocializálni próbáltátok, de arra álmomban sem gondoltam, hogy eljutunk a mártíromságig. Nem tudok mást mondani, mint hogy az utolsó jelenet eltörölt mindent, amiről a DEXTER szólt. Ezek ugyanazok az írók, akik megajándékoztak minket a Trinity gyilkossal a 4. évadban? Az volt minden sorozatok legjobb évada! Az egész olyan, mintha a kősziklából nemhogy kavicsot, de gyurmát kreáltak volna a végére.

Azzal már megbékéltem, hogy kinyírtátok Debet, pedig szegény csórikám megérdemelte volna a boldog véget, hisz eleget „fucking”-olt 8 évad alatt. Jó, legyen belőle zöldség, és „mentse meg” a big brother….oké. De hogy miért nem lehetett meghúzni azt, amit csak a tökös showrunnerek mernek, azt soha nem fogom megbocsátani. Számomra az utolsó rész 53. perc 52. másodpercénél véget ért a sorozat. És Dexter halott. Mert azt ezerszer inkább elviselem, mint azt, hogy aki 8 évig a szabad akaratról, az egyéniségről, és a mindent túlélésről monologizált, most önként mártírrá válik; szembeköpve mindazt, amit mindenkinek jelentett.

Dexter halott.

Számomra.

Vége.

sorozat gondolataim dexter

2013\09\22

egy maradt....

Ma éjjel búcsúzunk....

Sok "sorozatom" ért már véget, de ez a második, amelyet egyfajta veszteségként élek meg. De Dexter gondolatai mindig is a fejemben élnek majd. 

Voltak kimagasló, valamint halványabb évadok, az utolsó is elég felemásra sikerült, és nagyon kíváncsi vagyok, meghúzzák-e a kötelezőt. Állítólag tudom a végét, mert kipattant a neten.....de még bízom, hogy meglepnek...

Ma éjjel búcsúzunk...

sorozat dexter

2013\09\17

igaz....

"A társadalom fél, nagyon fél azoktól, akik ismerik önmagukat. Nekik ugyanis van egyfajta hatalmuk, egyfajta aurájuk és vonzerejük, azaz karizmájuk, ami képes a fiatal, még életteli embereket kiemelni a hagyományos rabságból... Egy megvilágosodott embert nem lehet rabszolgává tenni. Ez a probléma: őt nem lehet bebörtönözi... Mindenképpen nehéz befogadni egy olyan géniuszt, aki tud valamit a bensőről, hiszen belőle elkerülhetetlenül felforgató erő lesz. A tömegek nem akarják, hogy háborgassák őket, még akkor sem, ha épp boldogtalanok: mert boldogtalanok ugyan, de hozzá vannak szokva a boldogtalanságukhoz. És így mindenki, aki nem boldogtalan, idegennek tűnik számukra. A megvilágosodott ember a legnagyobb idegen a világon: úgy tűnik, ő senkihez nem tartozik. Nincs az a szervezet, nincs az a közösség, nincs az a társadalom vagy nemzet, mely korlátok közé szorítaná."

2013\09\13

sorozatok 2013/2014

Mindjárt vége a „mid season”-ös sorozatoknak, lassan jönnek a nagyok. Idén is elkészült a lista…

az alapok: Castle, Criminal Minds, CSI: Las Vegas, Elementary, The Good Wife, The Big Bang Theory, Homeland, How I Met Your Mother, The Mentalist, Once Upon a Time, Revenge, Person of Interest, Two and a Half Men, Arrow, Grimm, Scandal, Lost Girl

ez eddig 17, de….

januárban jönnek vissza a „midesek”: The Fosters, Teen Wolf

van pár sorozat, aminek még nem tudjuk a kezdését: Motive, Dallas, The Following, Hannibal, 24

lesz egy visszatérő….úgy döntöttem, adok még egy esélyt a Bones-nak…

és akkor még nem beszéltem az újakról…..pár pilotot biztos megnézek, utána választok…tehát ez így  25…..meg az újak….

ennyi…..aztán év közben még úgyis változik….

sorozat gondolataim

2013\09\10

Kampányoljunk!

Sajnos pártunk neve még kidolgozás alatt áll, de választási ígéretek terén már vannak haladó ötleteink!

Amennyiben megnyerjük a választásokat, természetesen minden tárca élére új miniszter kerül. Ezek igazságos versenyben kerülnek majd kiosztásra! Egy kritérium van: CSAK nagycsoportos óvodások jelentkezhetnek!

Belügy: Aki elsőnek érkezik, és a legjobb kávét főzi!

Honvédelmi: Legtöbbször "einstandolja" a többiek uzsiját.

Közigazgatási és Igazságügyi: Meggyőzi az óvó nénit, hogy a délutáni alvás marhaság.

Külügy: Aki átmegy a szomszéd csoportba desszertet lopni.

Nemzetgazdasági: A legtöbb társát csicskáztató nagymenő.

Emberi Erőforrások: Akinek elsőre sikerült elvégeznie a kiscsoportot, és látott legalább egy rész a Kórház a város szélén című nagysikerű klasszikusból.

Nemzeti Fejlesztés: Stabilan ül a triciklin és készen áll a kétkerekűre.

Vidékfejlesztés: Májkrémes kenyeret cserél 2 almáért.

És természetesen lesz kormányszóvivő is: Akinek már megy az „r” és az „s” betű kimondása.

 

És most pár szó a jövőről, szintén ágazatokra szedve:

Egészségügy: Saját részre ingyenes betegellátás! (A számlát egy random kiválasztott állampolgár fizeti, kijelölt önkéntes alapon.)

Oktatás: Adjuk motivációt a gyerekeknek! (Aki évente legalább 20szor elmegy az iskola ajtóig , kap egy-egy matricát, az évfolyamonként változó albumba.)

Belpolitika: Havi 200ezer forint mindenkinek! (A Gazdálkodj Okosan játékban.)

Külpolitika: Emeljük diplomáciánk értékét! (Ezentúl minimum 2 tábla csokiért veretjük meg magunkat másokkal.)

Közlekedés: Egy hónapon belül befejezzük a 4es Metrót! (A megállók és a szerelvények LEGO formájában megvásárolhatóak.)

Sport: Továbbra is támogatjuk a focit! (A jelenlegi játékosállományból létrehozzuk a Magyar Gombfoci válogatottat.) A többi sportág számára egy-egy nélkülözhetetlen alkotóelemet biztosítunk bérmentve. (Például az úszók, vízilabdázók, kajakosok kapnak vizet.)

Röviden ennyi; összességében azt ígérhetem, mindent megteszek, hogy ez az ország mielőbb tökéletes játszóház, vidámpark és állatkert legyen! Köszönettel tartozom az előttem ezen dolgozóknak, mert szerencsére már nincs sok dolgom!

 

gondolataim választások2014

2013\09\08

Vonatoztam.....

Már amikor tudatosult bennem, hogy vasárnap este van, és jönnek-mennek a diákok, már akkor tudtam, hogy – egy „nagy ember” szavaival éljek – ezt elkúúúúrtam.

És nem is akármilyen csoport jött, a gyógypedagógiai iskola növendékeinek volt lefoglalva a fél kocsi. Röpke 10 perc után azonban biztos voltam benne, a tanároknak is kísérőre lenne szüksége.

Elvileg azért voltak ott, hogy bekísérjék a Győr és Sopron között utazó diákokat, valamint azokat, akik útközben szállnak fel. Ezzel csak két problémájuk akadt:

-          Nem tudták hány gyerek jön, és hol szállnak fel.

-          Fingjuk nem volt, hogy hol áll meg a vonat és milyen sorrendben vannak az állomások.

Csorna után már elkezdtek sopánkodni, hogy ki viszi majd a csomagokat. Mikor a gyerekek bizonygatták, hogy ők elbírják; a váltókörzet kellős közepén, mozgó vonaton kérték őket, hogy bizonyítsák ezt be. Ha esetleg nem igaz, és elborulnak, akkor ki a hülye kedves tanár néni?!

Aztán persze kezdődött a „jaj szegény én” műsor. Miért kell ezt pont nekem, pont most? Erre mondta a tanerők szőke gyöngye, hogy „én biztos terhelhető vagyok”……hát véleményem szerint egy 16 gurigás WC papír csomag is nagy veszélynek lenne kitéve mellette.

Egy szó, mint száz, kiderült, hogy a gyógypedagógiai iskolában nem csak a diákok hátrányos helyzetűek…..de ki vigyáz a tanárokra????

gondolataim sztorizgatás

süti beállítások módosítása