Minden okkal történik! És ha elhiszed, hogy a rossz dolgok csak időlegesek és az élet alapvetően gyönyörű, akkor az okokban is meglátod az értelmet. Lehet, hogy nem akkor, amikor szembejön, de később, mikor szükséged lesz rá, hogy értsd, akkor érteni fogod. Ha felkészültél, hogy tovább lépj, hogy új szakaszt kezdj, minden ok és tett értelmet nyer. Bármit tettél, vagy tettek veled, egy célja volt: hogy teljes ember legyél. Ember, aki már nevetett és sírt, szenvedett és örült, hibázott és nyert. Mert mindent meg kell élni. A naplementét akkor tudod igazán értékelni, ha átéltél már hatalmas viharokat is. Az élet alapja a szépség. Egy mosoly szépsége, egy könnycsepp szépsége, egy érzés szépsége. A hibák mögött ott áll az újrakezdés szépsége. Amíg hiszel az emberi lélek szépségében, addig élsz, addig életben tartjuk egymást! Egy érintésben meglelheted a szeretet szépségét. A legfontosabb dolog, hogy hidd el, az élet soha nem veszhet el számodra. Higgy az emberekben, akkor is, ha úgy érzed, már nincs okod rá!

-andean-

„Minden feltételhez kötött. Csak nem mindig látod a feltételeket.”

 Ez talált, süllyedt. Vajon létezik feltétel nélküli szeretet? Mindenki azt mondja, az az igazi barátság, amiben nincsenek feltételek. Ahol úgy fogadjuk el a másikat, ahogy van. De vajon hiszünk is benne, vagy csak hinni akarunk? És vajon miért akarunk, vagy hiszünk benne? Mert úgy gondoljuk, hogy létezik, vagy mert kényelmes hinni benne. Hisz, ha hiszünk benne, az azt is jelenthetné, hogy akármit megtehetünk a feltétel nélküliség jegyében. Hisz úgy is szeretnek. Vagy ez nem így működik? Szerintem nem. Feltételek kellenek. Nem olyan, hogy „ha szeretsz, szeretlek”, vagy hogy „ha megteszed ezt, megteszem azt” és így tovább…..de bizonyos határok kellenek minden kapcsolatban. Soha nem tehetünk azt a másikkal, amit akarunk, csak azért, mert előrébb vagyunk a sorban. Sőt….Csak azt tehetjük meg a másikkal, amit magunkkal is megtennénk. Nem várhatunk el irreális dolgokat, de az sem lehet jó megoldás, hogy elég a tudat, hogy barátok vagyunk. A dolgokért tenni kell! És nem beszélni róla, nem folyamatosan emlékeztetni, hanem érezni, mikor kell előbújni a sorból, mert nem állhatunk folyamatosan elöl, elfoglalva mások előtt minden helyet. Teret kell adni, és a távolból figyelni….és ha megérzed mikor kell előjönni, akkor megtetted, amit tehetsz. Mert a legfontosabb feltétel, amit ha bevallunk, ha nem, az az, hogy legyen mellettünk a barátunk, mikor szükségünk van rá. A feltétel, hogy szükségünk legyen egymásra….feltétel nélkül.

-andean-

Haikuk

Bolyongó lélek
az élet keresztútján.
Zöld jelzésre vár...

-------------------------

Ha tudnám, hogy
utolsó lélegzetem
leszel, nem félnék...

-------------------------

EMBER

Csak nyerni akar.
Már rég elfelejtette,
milyen játszani...

-------------------------

Tested egyetlen
érintése, életem
szimfóniája.

-------------------------

EMBER II.

Szeret és gyűlöl,
éltet és temet, s mindent
egy percben tehet...

-------------------------

Megváltani a
világot, önmagadban
kell elkezdened

-------------------------

Karcos üvegen
keresztül, a világ torz
fájdalom-metszet

------------------------

Szivárvány

Napfény és eső
násztáncának, az égre
festett lábnyoma

------------------------

Szabadulna a
szív, de bordáim rácsa
örök fogság már...

------------------------

Egy nyelven szóltunk,
de nem értettük egymást,
Bábellé lettünk...

-------------------------

Sok fajta rím, de
benned összecseng, ezer
dala a létnek...

-------------------------

Ha megtanulnánk
hallani, még a csend is
üzenne nekünk...

Ha megtanulnánk
látni, egy másik világ
nézne vissza ránk...

Ha megtanulnánk
járni, követnünk kéne
saját életünk...

Ha megtanulnánk
érezni, hangok, fények,
utak nyílnának...

------------------------

EMBER III.

Magába zárva,
Bőrébe csavarva él,
Álmai foglya...

------------------------

Könnyeid tava
oly mély, belesétálok,
s benne elveszek...

-----------------------

Könnyedből formált
arcod, örökre szívem
fájdalmát mossa...

Egyszer minden fény elhalványul, egyszer minden hang elhalkul, egyszer minden érzés elcsitul…..és mi marad akkor? Mikor véget ér a csillogás, mikor véget ér a zene, mikor véget ér a pezsgés, mi tartja ébren a lelkeket? Mi az, ami azt mondja, menj tovább?
Most csend van, nem hallok mást, csak óra monoton ütéseit, és a szívem vele dobbanó ritmusát. A világ nyugodni tért, és már nem űzi a bennem szunnyadó fenevadat, mely lelkemből táplálkozik. Pihennék….de a gondolat lüktetni kezd és új kérdéseket tesz fel fáradó testemnek. Mire jó a pillanatnyi mámor, a pillanatnyi öncsalás?
Vajon a lélek tudja, hogy nincs biztonságban, csak arra a pár percre, míg a test engedi?
Vajon a test tudja, hogy a lélek élteti? Vajon az ember tudja, hogy nem ő az úr?
Nem tudom….csak abban vagyok biztos, hogy a reggel elmossa az éjszaka bűneit, melyek nem is bűnök, inkább egy utat kereső lélek testi ösvényei. Vagy örvényei…..

Mikor elindultam az úton, nem láttam mást csak a sötét eget. A vihar tépte szívemet, a villámok csak a fák kísérteties körvonalait rajzolták körbe, és egyre nagyobb félelmet ébresztettek bennem. A mellettem elsuhanó árnyak halk sikollyal hagyták le fáradt testem, melyben nem éreztem mást, csak ordítva suttogó magányt. Azt hittem a sötétség örökké tart majd, és a szél darabokra szaggatja a világom legkisebb szegletét is, ahol még élt a fény. Elbújtam, és egy bokor aljában könyörögtem a megváltó napfényért, mely felszárítja a szakadó esőként hulló könnyeimet, melyek lelkemből mosták ki a fájdalmat.
Így éltem…Aztán egy nap valaki megállt velem szemben, belenézett a szemembe, és összegyűjtötte tenyerében könnyeimet. És a könnyek tükrében megpillanthattam a fejem felett élő csillagokat. Akkor vettem észre, hogy már nem süvít az orkán, és a fényszigetek világításában a fák egymásba fonódva alszanak. Már csak bennem tombolt a vihar.
De az égbolt fényvándorai üzentek nekem. Lassan bennem is elül a szél, és nem tépi már szívemet, csak csendben ringatja.
Körülnéztem, és láttam, hogy a bokrok aljában sok ember él a félelmeibe zárva. Szeretném összegyűjteni a könnyeiket, hogy tükrében ők is megláthassák: az ég nyugodt, és szeretné ölébe venni gyermekét.

Christina Stürmer:  Seite Eins

Du bist ein Krieger
Der nicht kämpfen mag
Doch der Kampf erwartet dich an jedem neuen Tag
Du versuchst aufrecht zu gehen
Doch sie kennen dich zu gut
Und der Regen auf der Straße
Mischt sich mit deinem Blut

Du gehst diesen Weg, keiner kann sehen wie es dir geht
Du fragst dich so oft wie weit musst du gehen,
damit sie dich nicht länger übersehen

Was wenn du springst, was wenn du`s tust
Was wenn du heute zu fliegen versuchst
Was wenn du springst, und keine Träne mehr weinst
Heute der Letzte - morgen Seite Eins
Was wenn du springst, was wenn du`s tust
Was wenn du heute zu fliegen versuchst
Und keine Träne mehr weinst
Heute der Letzte – morgen Seite Eins

Du bist ein Verlierer
Haben sie dir erzählt
Du bist der den man als Letzten in die Mannschaft wählt
Du versuchst aufrecht zu gehen
Doch du schaffst es einfach nicht
Und der nächste harte Schlag trifft dein Gesicht

Du gehst diesen Weg, keiner kann sehen wie es dir geht
Du fragst dich so oft wie weit musst du rennen,
damit sie dich endlich sehen können

Was wenn du springst, was wenn du`s tust
Was wenn du heute zu fliegen versuchst
Was wenn du springst, und keine Träne mehr weinst
Heute der Letzte - morgen Seite Eins
Was wenn du springst, was wenn du`s tust
Was wenn du heute zu fliegen versuchst
Und keine Träne mehr weinst
Heute der Letzte

Es sind immer die Selben, die am Ende verlieren
Dieselben die austeilen und die die kassieren
Es sind immer die Gleichen die vorne stehen
Um dich besser zu Boden gehen zu sehen
Was wenn du springst
Du würdest alles geben
Deine Hoffnung, dein Blut, deine Seele, dein Leben
Um nicht der zu sein, über den ihr gelacht habt
sondern der, der`s auf Seite Eins geschafft hat

Was wenn du springst
Was wenn du springst

Was wenn du springst, was wenn du`s tust
Was wenn du heute zu fliegen versuchst
Was wenn du springst, und keine Träne mehr weinst
Heute der Letzte - morgen Seite Eins

Tust du es nicht, tust du es doch
Lachen sie morgen dann trotz allem noch?
Du wischst die Tränen aus deinem Gesicht
Den Krieger in dir
Besiegen sie nicht
Besiegen sie nicht
Besiegen sie nicht

Hallgattam a madarak énekét, figyeltem a táncukat és ekkor hirtelen rádöbbentem....számodra én voltam a madár, nekem pedig Te. Ezért nem értettük egymást. És ami az elején még gyönyörű ének, az lehet, hogy egy idő után már elviselhetetlen hangzavar. Erre most jöttem rá, mikor úgy éreztem, végre mindketten "madarak" lettünk. Ez alkalommal egymásnak daloltunk és ez alkalommal tiszta hangon szóltunk a másikhoz. Mert sok millió ember közül is csak az érti meg a másikat, aki ugyanazt a nyelvet beszéli. Nem nemzetiség szerint, hanem ugyanazt az EMBERnyelvet. Ezért nem tudunk beszélni az állatokkal, a növényekkel, a tárgyakkal; mert nem értjük egymás lelkének a szavait. De ezért nem tudunk beszélni az emberekkel sem. Mert halljuk őket, de nem értjük. Pedig ugyanazt a dallamot tudjuk, csak félünk elénekelni.
Mi végre megtettük. És most nem voltak hamis hangok. Zene volt, nem zaj. És bár búcsúdal volt, de annak gyönyörű. Köszönöm.

Vannak puskáink, késeink, atomtölteteink és tökéletesen kiképzett hadseregeink. De vajon melyik a legtökéletesebb fegyver? Mi viszi véghez a legteljesebb pusztítást? Az ember legnagyobb ellensége: a szavak. A többi már csak eszköz. Megsebezhetik a testet, de az a fájdalom csillapszik. Ám ha a lelked kezd el vérezni, azt a fájdalmat ezerszer erősebbnek érzed. És nem tudod bekötözni, nem kapsz rá gyógyszert, nincs tökéletes gyógyulás. 

Szavak….ölelnek és ölnek, simogatnak és ütnek, hívnak és üldöznek. Nem is tudjuk mekkora hatalom van a kezünkben. És nem is tudjuk, hogyan használjuk. Egy embert el lehet pusztítani „csak” szavakkal. Lehet, hogy nem fizikailag, de lelkileg mindenképp. És az rosszabb, mert hit és bizalom, szeretet és a másik iránt érzett alázat nélkül nem marad belőlünk más, csak gépiesen lélegző emberdarabok. Felelősségünk van. És nem csak a hozzánk közelállókkal szemben, hanem azzal az ismeretlennel szemben is, akivel tegnap néztél össze az utcán.  Mert csak így van értelme elvárni egy jobb világot.

Ahogy a hang simul a csend tenyerébe, úgy tapadt talpam az éjszaka által sötétre festett járda egyenetlenségéhez. Füleimen keresztül zene kúszott minden tagomba, érzékszerveimmel minden pillanatot szorosan átöleltem és lefényképeztem agyam eldugott albumába. Mikor kiléptem az ajtón és megérintett az álmoknak otthont adó óra rajtam átvillanó másodperce, testem éberebb volt, mint a hajnali szél. Elindultam és a zene üteme lépteimben visszhangzott. Nem láttam, csak éreztem az utat. A mellettem alvó fák illata útjelző táblaként vezetett. Kanyar, egyenes, balra átvág…kapu, ajtó, lépcső….És mire szemem megpillantotta az első madár szemében tükröződő Napot, már messze jártam a meleg fészket nyújtó otthontól. Megint elkezdődött egy nap…

Találtam egy igazgyöngyöt. Mentem, haladtam utamon, és néha sajnos már el is felejtettem, hogy minden kagyló őriz valamit. Némelyik megnyílik, és megmutatja kincsét, némelyik mélyen magába zárja, és elrejti. Nemrég a közelembe került egy kagyló, amely feltárult számomra, és most beragyogja az életemet. Hol eddig sötétség volt, ott láthatóak lettek a legkisebb szépségek is, mit eddig összegyűjtött a félhomály, feloszlatta a fény, mely hirtelen betört a mindennapjaimba, és remélem sokáig velem is marad.

Mert, amikor eszembe jut, hogy mi bújt el a szívemben, érzem a határtalan energiát, és szeretetet, ami belőle árad. Látom fenséges tartását és egyszerű tisztaságát. Sok ezer gyöngyhalász merül alá nap, mint nap a csodáért, és vannak, akik sohasem pillantják meg többé a Napot, mert életüket adják azért, amiért tényleg érdemes. A boldogság percéért, mikor rádöbbensz mit is ajándékoztak neked. Egy kagylót szétfeszíthetsz erőszakkal is, de akkor megsérted a benne rejlő gyöngyöt, ami sosem fog neked tisztán ragyogni. Őrizned kell a kagylót, ápolni és szeretni, bízni benne, hogy egy nap, mikor már megérdemelted, óvatosan kitáruljon, és beengedjen, hogy megtekinthesd féltve őrzött titkát. És utána sem ragadhatod el tőle azt, hisz a gyöngy ő maga, mely nélkül nem létezhet. Vigyázz hát minden kagylóra, mert csak így lelhetsz igazgyöngyre!