Kifelé bámultam az ablakon és miközben a vonat egyre jobban gyorsuló ütemét hallgattam, szinte észre sem vettem, ahogy a lopva közeledő félhomály lassan felemészti a maradék fényt. Behunytam a szemem és a következő pillanatban talán már aludtam is. Vagy nem álom volt a mellettünk elrohanó, aranyba öltözött fák halvány ringása? Nem tudom. Aztán hirtelen megálltunk és megláttam….ott állt, megingathatatlanul, miközben apró bíbortenyerek milliói ölelték körül. Felkúsztak rajta, betakarták és őrizték. A nap utolsó fénymorzsái átmosolyogtak a réseken, melyeket a levélpajzson találtak. Aztán megint elindultunk és magunk mögött hagytuk….de bennem megmaradt az ősz első emlékeként.

Hány fajta vége lehet egy történetnek? Megismersz, megszeretsz, megbízol valakiben, átnyújtod neki a szivárványt a szívedből, hogy aztán fekete-fehéren visszakapd. Életedbe azok az emberek visznek színeket, akiknek ecsetet adsz a kezébe. Néhányan kis ecsettel „dolgoznak”, mások hatalmas képeket festenek lelked vásznára. De ha nem vigyázol, egy pillanat alatt eltűnnek belőle a színek. Akkor ott állsz és próbálod megérteni, hogy miért homályos minden, miért veszett el a fény. De nem tudom. Csak azt tudom, hogy ott, ahol tiszta színek voltak, most csak zajos kriksz-krakszokat látok.

„Ha a szeretet elmúlt, sosem volt igaz.”

Josh Groban:  In Her Eyes

"Jobban esik nekem, ha mindenki utál, mintha tettetéssel kell kicsalnom bárki szeretetét. Nem mondható, hogy hízelgő jó ember volnék, de azt senki sem tagadhatja, hogy őszinte gazember vagyok."

Sikerült....lakástulajdonos lettem...

Már beköltöztem, de netem csak holnaptól lesz, most Györben lopom a hálózatot...he-he