Ma visszatértem egy régi kedvencemhez és ugyanúgy ott találtam magam abban a kis útszéli étterem csodás hangulatában, és ugyanazt a gyönyörű életmesét hallgattam végig, mint mikor még talán nem is igazán értettem miről is szól ez a film. Jó dolog elővenni a régi érzéseket, hiteket, pillanatokat olyankor, mikor a jelen talán ingatagnak tűnik. Mert vannak dolgok, amik sosem változnak….és ilyen dolog a ….
...SÜLT, ZÖLD PARADICSOM…
film
Mint ígértem, visszatérek még a mai nap másik nyereségéhez…Juno…
Nem akarok nagy szavakkal dobálózni, de nekem egyszerűen tökéletes volt. Tökéletesen megírt: friss stílusban és elképesztően jó humorral adja elő egy 16 éves lány terhességének nem szimpla történetét. Nem pörögnek az események, de egy percre sem unalmas. Ez azt hiszem elsősorban köszönhető a főszerepet játszó Ellen Page-nek, akit Oscar-ra is jelöltek és én oda is adtam volna neki….hadd legyek kicsit elfogult….másodsorban a fantasztikusan összeválogatott zenéknek. A végén az a duett Michael Cera és Ellen Page előadásában elvarázsolt. Két gitár, két tiszta hang és egy tuti érzés….ez egy nagyon jó film volt.
film
Úgy érzem, csordultig tele a szívem és dübörög a lelkem. A mai nap annyi jót és élményt adott, hogy most, ahogy itt ülök - tejet szürcsölgetve – zene nélkül is hallom a dallamokat. És rájöttem, hogy mostanában ez hiányzott. Hagytam, hogy túlságosan komolyan vegyem az életet. És elfelejtettem ÉLNI. Elfelejtettem meghallani a zenét, megszagolni a virágot és elfelejtettem megengedni, hogy érezzek. Mentem, dolgoztam, tapostam a mindennapokat és közben megvontam magamtól azt, ami mindig is életben tartott: a lelkesedést. De bármilyen szar az élet néha, nem szabad elfelejtenem: „Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim!”
az örök Rádiós
gondolataim
Az első 5 perc után beleszerettem a filmbe….és csak annyit tudok hirtelen kinyögni, hogy WOWWWW….Diablo Cody olyan forgatókönyvet írt, amilyenre már régen vártam….
Most mennem kell színházba, de azt hiszem erről filmről fogok még írni….és este megint megnézem….
“Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.”
(Paulo Coelho)
idézetek
31/31
BUDAPEST BANK FTC- GYŐRI AUDI ETO 23–32 (10–17)
GYŐR: HERR O. – Mraviková 2, BRADEANU 13 (3), SPIRIDON 5, Görbicz 4 (1), Tomori, VÉRTEN 5, Csere: Oguntoye (kapus), KOVACSICS 2, Deáki, Djokics, Szegedi, Szöllösy, Hornyák 1
Azért kicsit ránk jár a rúd….nem elég, hogy Pálinger megsérült, most még Tomori is eltörte az ujját….ennyi legyen elég, mert még fontos meccsek várnak ránk!"Mine is not a heart of stone, I am only skin and bone,
And those little pieces are little pieces of my own."
Damien Rice – Cold water
Cold, cold water surrounds me now
And all I've got is your hand
Lord, can you hear me now?
Lord, can you hear me now?
Lord, can you hear me now?
Or am I lost?
Love one's daughter
Allow me that
And I can't let go of your hand
Lord, can you hear me now?
Lord, can you hear me now?
Lord, can you hear me now?
Or am I lost?
[chanting] Cold, cold water surrounds me now
And all I've got is your hand
Lord, can you hear me now?
Lord, can you hear me now?
Lord, can you hear me now?
Or am I lost?
"Amit gondolni nem szégyellsz, mondani se szégyelld! Én egyébként mindig arra szorítottam magam, hogy legyen bátorságom mindent elmondani, amit megtenni van, és soha nem fogadtam el, hogy volnának közölhetetlen gondolatok. Leggonoszabb tetteimet és hajlamaimat sem érzem olyan csúnyának, mint amilyen csúnyának és csúfnak tartom, hogy ne merjem megvallani őket. Ki-ki mértéket tart a vallomásban: tartana inkább a tetteiben!..." (Montaigne)
idézetek
And you’re listening to the sound of my breaking heart"
Hiába nem dolgoztam 2 és fél napot, nem sikerült feltöltődnöm… ráadásul az utolsó vonatom 25 perc késéssel indult, mert tegnap összeborult a Südbahnhof és minden kerülő úton közlekedik… nem mondom, hogy jól esett…
Így nézett ki tegnap a bécsi pályaudvar:
James Blunt – I can’t hear the music
Is it a warning? Is it an evil sign?Is it a people who have lost their mind?
Is it the Darkness? Is it a man resigned?
Is it a best friend leaving you behind?
Is it ever gonna stop? Will they ever let you go?
You’re in a rush, they don’t care enough ‘cause they’re lives are very slow.
Time is ticking on. You don’t get a second shot,
And when you sell your soul for a leading role, will The Lost Souls be forgot?
And if I can’t hear the music and the audience is gone,
I’ll dance here on my own.
And I hope the Lonely Hearts’ Club Band will play out one last song,
Before the sun goes down.
Is it envy? Should it really make you sick?
Is now the time that you realise you’d better get out quick?
Time is ticking on too long to fake your smile,
But then you sold your soul for a leading role, so wear it for a while.
And if I can’t hear the music and the audience is gone,
I’ll dance here on my own.
And I hope the Lonely Hearts’ Club Band will play out one last song,
Before the sun goes down,
And there she goes. And there she goes.
So won’t you run, Yoshimi, run? ‘Cause Billy’s got himself a gun,
You’re right to be afraid: they’ll send you to your grave ‘cause you’re strange and new.
So won’t you run, Yoshimi, run? ‘Cause Billy’s got himself a gun,
You’re right to be afraid: they’ll send you to your grave ‘cause you’re strange and new.
And if I can’t hear the music and the audience is gone, I’ll dance.
„És mikor rájöttünk, hogy az élet véges dolog, az elvesztése többé nem is rémített. Mindenképp eljön a vég. Csak az számít, hogy szeretne kimúlni, a térdén, vagy talpon.”
Ennyi…
film
Lions for Lambs
….szabad fordításban: Oroszlánok a bárányokért…hivatalos magyar címe: Gyávák és hősök…
Meglepett ez a film. Sokkal többet kaptam tőle, mint vártam. A „Gyávák és hősök” fordítással nem biztos, hogy teljesen egyetértek. Robert Redford bemutatja a háború mindkét oldalát, azokat, akik harcot akarnak és azokat, akik nem. És persze azokat, akik harcolnak. De hogy ki a gyáva és a hős, azt nem tudom. Igen, tudom, hogy aki harcol, az a hős, aki meg beszél róla, az a gyáva. Hivatalosan. De én azokat az embereket tartom gyávának, akik beszélni sem mernek róla, akik csak sunnyognak és nincs saját véleményük, vagy ha van, azért még véletlenül sem állnak ki. Azt nem tartom gyávának, aki kitart az álláspontja mellett, legyen az jó, vagy rossz. Hisz minden csak nézőpont kérdése. És attól, hogy én, vagy más nem értünk egyet vele, az az ember nem hátrál meg, büszkén és hittel vállalja a véleményét és hitét. Tehát ilyen alapon nem tartom jó választásnak a „Gyávák és hősök” fordítást. Oroszlánok a bárányokért…lehet, hogy nem olyan hangzatos, de jobban képviseli a filmet.
Szóval meglepett a film. Nem a látványra ment, hanem a mondanivalóra. A kétemberes jelenetekkel szinte érezni lehetett a jelenlétet a filmben. Mintha ott ülne az ember a szobában, az irodába, vagy ott feküdne a hóban Afganisztán közepén. És mindenki elmondhatta a véleményét, nem volt egyoldalú a bemutató. Persze finomat terelget, és tudatja Redford saját elgondolását, de nem próbál ránk erőszakolni semmit. Valahogy mégis tudod a végén, hogy mit gondolj.
Volt benne sok megragadó párbeszéd, de kettő különösen megmaradt.
Az első egy katonai eligazításon történik, ahol a parancsnok épp azt ecseteli, hogy hogyan jut az ellenség katonákhoz:
„- A másik módszer: Irakból. Az Al-Kaida és a tálibok harcosokat cserélnek.
- És hogy jutnak oda, uram?
- Ezt nem mondhatom meg, erre nem válaszolhatok. Már így is túl sokat tudnak.”
Na itt egy kicsit ideges lettem és az első, ami eszembe jutott ez volt: Ne kérdezz, csak halj meg.
A másik egy beszélgetés egy egyetemi professzor és a diákja között:
„- Róma lángol fiam. És nem azokkal van a gond, akik felgyújtották, az megtörtént és kész. Hanem mivelünk, mindenkivel, aki tovább zenél és próbálja kikerülni a lángokat. De figyelj rám, az egész világon vannak emberek, akik felveszik a kesztyűt és harcolnak.
- Jobb megpróbálni és elbukni, mint meg se próbálni?
- Igen.
- Mi a különbség, ha egyszer ugyanaz a vége?
- Legalább tettél valamit.”
film
Azt hiszem lehet rám mondani, hogy elfogult vagyok, de akkor is a szívem csücske ez a csapat! Nagyon fontosak az életemben, mert amikor játszanak, érzem, hogy élek. Ha nyernek, ha veszítenek, nekem akkor is egy számít....CSAK AZ ETO!!!!
És már 30/30!!!
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, KÖZÉPDÖNTŐ, 4.FORDULÓ
1. FC Nürnberg - Győri Audi ETO KC 25-36 (13-18)
Gólszerzők: Görbicz 12/8, Spiridon 1, Bradeanu 8, Vérten 5, Dokics 3, Hornyák 1, Mravíkova 1, Tomori 5