Hiába nem dolgoztam 2 és fél napot, nem sikerült feltöltődnöm… ráadásul az utolsó vonatom 25 perc késéssel indult, mert tegnap összeborult a Südbahnhof és minden kerülő úton közlekedik… nem mondom, hogy jól esett…
Így nézett ki tegnap a bécsi pályaudvar:
James Blunt – I can’t hear the music
Is it a warning? Is it an evil sign?„És mikor rájöttünk, hogy az élet véges dolog, az elvesztése többé nem is rémített. Mindenképp eljön a vég. Csak az számít, hogy szeretne kimúlni, a térdén, vagy talpon.”
Ennyi…
Lions for Lambs
….szabad fordításban: Oroszlánok a bárányokért…hivatalos magyar címe: Gyávák és hősök…
Meglepett ez a film. Sokkal többet kaptam tőle, mint vártam. A „Gyávák és hősök” fordítással nem biztos, hogy teljesen egyetértek. Robert Redford bemutatja a háború mindkét oldalát, azokat, akik harcot akarnak és azokat, akik nem. És persze azokat, akik harcolnak. De hogy ki a gyáva és a hős, azt nem tudom. Igen, tudom, hogy aki harcol, az a hős, aki meg beszél róla, az a gyáva. Hivatalosan. De én azokat az embereket tartom gyávának, akik beszélni sem mernek róla, akik csak sunnyognak és nincs saját véleményük, vagy ha van, azért még véletlenül sem állnak ki. Azt nem tartom gyávának, aki kitart az álláspontja mellett, legyen az jó, vagy rossz. Hisz minden csak nézőpont kérdése. És attól, hogy én, vagy más nem értünk egyet vele, az az ember nem hátrál meg, büszkén és hittel vállalja a véleményét és hitét. Tehát ilyen alapon nem tartom jó választásnak a „Gyávák és hősök” fordítást. Oroszlánok a bárányokért…lehet, hogy nem olyan hangzatos, de jobban képviseli a filmet.
Szóval meglepett a film. Nem a látványra ment, hanem a mondanivalóra. A kétemberes jelenetekkel szinte érezni lehetett a jelenlétet a filmben. Mintha ott ülne az ember a szobában, az irodába, vagy ott feküdne a hóban Afganisztán közepén. És mindenki elmondhatta a véleményét, nem volt egyoldalú a bemutató. Persze finomat terelget, és tudatja Redford saját elgondolását, de nem próbál ránk erőszakolni semmit. Valahogy mégis tudod a végén, hogy mit gondolj.
Volt benne sok megragadó párbeszéd, de kettő különösen megmaradt.
Az első egy katonai eligazításon történik, ahol a parancsnok épp azt ecseteli, hogy hogyan jut az ellenség katonákhoz:
„- A másik módszer: Irakból. Az Al-Kaida és a tálibok harcosokat cserélnek.
- És hogy jutnak oda, uram?
- Ezt nem mondhatom meg, erre nem válaszolhatok. Már így is túl sokat tudnak.”
Na itt egy kicsit ideges lettem és az első, ami eszembe jutott ez volt: Ne kérdezz, csak halj meg.
A másik egy beszélgetés egy egyetemi professzor és a diákja között:
„- Róma lángol fiam. És nem azokkal van a gond, akik felgyújtották, az megtörtént és kész. Hanem mivelünk, mindenkivel, aki tovább zenél és próbálja kikerülni a lángokat. De figyelj rám, az egész világon vannak emberek, akik felveszik a kesztyűt és harcolnak.
- Jobb megpróbálni és elbukni, mint meg se próbálni?
- Igen.
- Mi a különbség, ha egyszer ugyanaz a vége?
- Legalább tettél valamit.”
