„Álmom nem arra hajt,

hogy szőjek egy fonalt;

Istenhez, éghez legközelebb érek,

hagy itt Waldenban élek.

Partján a szikla-darabok

sora s szellője én vagyok;

vizeit és partjait

kezem öble tartja itt,

a legmélyebb menhelye

a lelkem rejteke.”

Henry David Thoreau – Walden.....tegnap este a pamhageni naplementében keresve sem találhattam volna jobb könyvet....de bármikor tökéletes....

„Ha a napot s az éjt örömmel köszöntöd, ha az élet úgy illatozik, mint a virág vagy a jó szagú füvek, ha rugalmasabb, csillagosabb, halhatatlanabb – ez a jutalmad! Az egész természet szerencsekívánság, és minden okod megvan rá, hogy áldottnak mondd magad. Az élet legnagyobb értékeit, nyereségeit becsüljük meg a legkevésbé. Néha már szinte kétségbe vonjuk létezésüket. Könnyen megfeledkezünk róluk. Pedig ez a legmagasabb valóság. A legbámulatosabb, legigazibb dolgokról talán sosem beszélünk egymással mi, emberek. Napjaim igazi aratása olyan megfoghatatlan, mint a hajnal vagy az alkony színei. Olyan, mint egy maréknyi csillagpor, egy darabka szivárvány, amit sikerült elkapnom.”