Arcán nem a megnyert erkölcsi játszma győztes mosolya látszott, hanem az elvesztett illúziók miatti fájdalom csendes szenvedése. Szívében nem az önmagát ünneplő nyertes dobbanás verte az ütemet, hanem egy egyre halványuló arc utolsó lélegzeteinek óvatos suttogásai. Lehet egyszerre gyönyörű zene és iszonyatos hangzavar belül? Vajon kihallani-e a kristálytiszta hangokat a disszonánsból? Mi erősebb, az alig megpendített húr lélekig hatoló hangja, vagy a nagy gyakorlattal kezelt hangszer üres harsogása? Azt hiszem, tudom a válaszokat, csak fel kellett tennem a kérdéseket. A halvány eső simogató érintése többet ér, mint a hazug szív millió szava. És az első tavaszi napfény bátortalan fellobbanása arcodon, többet hordoz, mint minden, aranynak eladott rozsdás és értéktelen ígéret. A kapott és elvesztett hit közül az az erősebb, amelyik a jövő üzenetét suttogja a füledbe. Amelyik a múlt porát hordozza magán, azt hagyni kell, hogy elfújja hajnali szél.