Érezted már azt, hogy fuldokolsz? Mintha levegő nélkül sétálnál egy vákuum-mezőn, ahol hiába próbálsz apró oxigén-molekulákat juttatni a tüdődbe, egyszerűen nem megy. És nem tudod, hogy miért. Hisz az ég tökéletes kék, a fű tökéletes zöld, és valahogy mégis minden olyan törött. Csak éppen nem tudod, hogy mi és hol. Belülről szúr a törött rész, ki akar szakadni testedből, de nem tud és ezért ezer meg ezer véres sebet ejt mindenkin. Mikor a fájdalmat felszínrehozó patak sem bír eleredni, pedig minden porcikád érzi, hogy a gát lassan összeomlik, mikor a tehetetlenség akkorára nő, hogy nem enged ki a saját burkodból, mikor a legértékesebb szavak is csak üres szólamok, akkor mit lehet tenni? Mikor egy rossz szó a halálos ítéletet hordozza, mikor egy mosolyért életedet adnád, mikor a függöny mögül napokig ki sem látsz, akkor hol, kiben a megoldás? Mert ha bennem van, azt hiszem most nagyon elvesztettem. De igyekszem visszatalálni a napfényre és megragasztani a törött részeket. Csak még nem tudom, hol kezdjem.