Már kezdtem hinni abban, hogy nem tudsz többé megbántani, hogy nem tudsz többé uralkodni a gondolataimon, az érzéseimen, hogy bármit tehetsz, már tudom kezelni. De ez úgy omlott össze, mint egy kártyavár. Egy pillanat elég volt, hogy újra lássam és érezzem a múltat. Újra abban a percben voltam, mikor bocsánatot kértél és én megbocsátottam. Meg, mert az életem fontos része vagy és soha nem tudtam rád igazán haragudni. Abban a percben voltam, mikor megígérted, nem hazudsz többet a szemembe. Elhittem, mert el akartam. Mert nagyon bízni akartam benned. De most rá kellett jönnöm, hogy egy pocsolyába bele lehet kétszer is lépni. Megtetted megint. És most minden elhatározásom elillant. Megint uralkodsz az érzéseimen, pedig nem is érdemled meg. Nem, többé már nem. És ha már beleléptem másodjára is a pocsolyába, legalább a sarat nem kenem szét, ezért inkább tovább lépek és nem hagyom, hogy meggyengíts. Ma azt kérdezték tőlem, hogy miért foglalkozom egy ilyen emberrel. És tudod mit válaszoltam? Azt, hogy "mert nem tudom, nem szeretni", de azt viszont tudom, hogy kimutatnom többet nem szabad, mert csak kihasználod. Abból pedig elegem lett. Nem leszek játékbaba. Soha többet.