Walt Whitman: O Captain! My Captain!

 O Captain! my Captain! our fearful trip is done,

The ship has weather’d every rack,

the prize we sought is won, The port is near,

the bells I hear, the people all exulting,

While follow eyes the steady keel, the vessel grim and daring;

But O heart! heart! heart!

O the bleeding drops of red, Where on the deck my Captain lies,

Fallen cold and dead.

Walt Whitman: Ó Kapitány! Kapitányom!

Ó Kapitány! Kapitányom! a félelmetes útnak vége,

Hajónk nyerte a nagy csatát,

uram eljött a béke, Közel a parthoz harangok szólnak,

a kikötő népe ünnepel,

Csillogó szemek figyelik hajónk, ahogy komoran úszik el,

De Ó jaj! Ó jaj! Ó jaj!

Vörös vércsepp koppan, S a Kapitány a fedélzeten,

Vérbe fagyva, holtan.

William Blake: Auguries of Innocence

To see a world in a grain of sand
And a heaven in a wild flower,
Hold infinity in the palm of your hand
And eternity in an hour.

William Blake: Az ártatlanság jövendölései

Egy homokszemben lásd meg a világot,
Egy vadvirágban a fénylő eget,
Egy órában az örökkévalóságot,
És tartsd tenyeredben a végtelent.

„A zsenge zöld arany,

 Itt fogni hasztalan,

 Virág a friss levél

 S egy órát meg nem él,

 Levél levélt temet.

 Mint Éden gyásza lett,

 Mint hajnalt űz a nap,

 Arany meg nem marad.”

(Robert Frost)

Kiáltani szeretném, s nem lehet,
még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se - jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életemet
úgy édesíti, édes nevedet:
nevedet, édes, a pár szótagot,
mely tündéri burkoddá változott,
röpítő közegeddé, nevedet,
mely körém gyujtja az emlékedet,
fűszerként csendít a nappalon át,
s beillatosítja az éjszakát,
s úgy tapad a számba, tüdőmbe, hogy
már majdnem te vagy, amit beszivok,
már majdnem te: minden lélegzetem
veled itat és zsongat édesen:
édes neved betölti szívemet,
s csak titka, te, vagy nála édesebb.

Ifjúkoromnak reggelén
Olyan helyet kerestem én,
Amely nekem való tanyám -
Úgy csábított a szép magány,
Egy vad tó, zordon szirttetők
És tornyosuló nagy fenyők.

De ha e tájon s mindenen
Az éjszaka mint bő köpeny
Terült szét s rejtelmes szele
Repült s fojtott dallam vele -
Felriadtam volna, ó,
Akkor, hogy félős e tó.

Ám a félés nem gyötört,
Sőt borzongató gyönyört
Keltett, amelynek tárgya nincs -
Nem magyarázza semmi kincs
Vagy kéj - bár forrón rám tekints.

E mérgezett habban halált,
Ez örvényben tárt sírt talált,
Kinek a különc képzelet
Ott vigaszt meríthetett:
Társtalan szív ily tavat
Édenkertté avat.

"Az ember nem tudja mindig megmondani, hogy mi az, ami bezárja, fallal veszi körül, úgy mintha eltemették volna, de érzi a korlátot, a rácsot, a falat.
Képzelődés ez, csak a fantázia játéka? Gondolom, nem. És kérdezhetjük: Istenem, sokáig tart ez így, így marad mindig, talán örökre?
Tudod, mi tünteti el a börtönt? Minden olyan érzés, mely komoly és mély. Barátnak lenni, testvérnek lenni, szeretni. Ez az, ami parancsoló hatalommal, csodálatos varázslattal megnyitja a börtönt. Azonban akinek ez hiányzik, az a halálé marad.
De, ahol a szeretet feltámad, ott az élet is feltámad.
Nemegyszer e börtön neve: előítélet, meg nem értés, végzetes tudatlanság, bizalmatlanság, álszemérem."

Gary Inrig: Az igazi barátság

Háborús időkben gyakran lehetünk tanúi az igaz, önfeláldozó barátság példájának.
Egy ilyen történet két elválaszthatatlan jó barátról szól az első világháborúban.
Együtt jelentkeztek a hadseregbe, együtt vettek részt a kiképzésen, együtt mentek hajón külföldre, és egymás mellett küzdöttek a fronton.
Az egyik támadás alkalmával az egyikük a szögesdróttal borított mezőn olyan súlyosan megsebesült, hogy nem tudta visszavonszolni magát a lövészárokba. Az egész terület súlyos ellenséges tűz alatt állt, és öngyilkosság lett volna megkísérelni a megmentését. Barátja mégis meg akarta kísérelni. Mielőtt azonban a lövészárokból kimászott volna, parancsnoka visszarántotta és megtiltotta, hogy kimenjen: "Már késő, nem tehetsz érte semmit, legfeljebb téged is lelőnek". Néhány perccel később a tiszt hátat fordított neki. Erre a férfi azonnal elindult, hogy eljusson barátjához. Nem sokára támolyogva jött vissza, életveszélyesen megsebesítve, de barátjával - aki már holt volt - a karjaiban. A tiszt dühös volt, ugyanakkor mélységesen megindult. "Micsoda tékozlás!" - kiáltotta. "Ő maga halott, és nem sokára te is az leszel. Ez egyszerűen nem érte meg!" A haldokló férfi utolsó erőfeszítésével ezt felelte: "De igen ezredes! Mikor odamentem hozzá, az egyetlen mondat amit még mondott, ez volt: Tudtam, hogy eljössz értem Jim!"

A valódi bölcseknek két fajtája van. Az egyik öngyilkos lesz, a másik állandóan itallal bódítja szellemi képességeit.

Mark Twain

A ruha teszi az embert. A meztelen emberek kevés vagy semmilyen befolyással nem rendelkeznek a társadalomban.

Mark Twain

Az embert Isten egy heti munka után teremtette, amikor már fáradt volt.

Mark Twain

A Jóisten semmit nem teremtett cél nélkül, de a legyek nagyon közel vannak hozzá.

Mark Twain

Amíg rendszeresen ittam, mindenre vissza tudtam emlékezni, akár megtörtént, akár nem.

Mark Twain

A szex kedvéért megnősülni olyan, mint venni egy Boeing 747-est az ingyen mogyoró miatt.

Jeff Foxworthy

Néhanapján úgy érzem, az egész világ ellenem van, de mélyen, legbelül azért tudom, hogy ez nem így van. Néhány kisebb ország semleges.

Robert Orben

A családi élet nagy ajándéka, hogy olyan emberekkel is közeli ismeretségbe kerülsz, akikkel amúgy szóba sem állnál.

Kendhall Hailey

Samuel Parkes Cadman

Az élet egy nemi úton terjődő fertőzés, amelynél a halálozási arány 100%.

R. D. Laing

Alexander Chase

"Egy nap 24 óra. Egy ládában pedig 24 üveg sör fér el. Ez nem lehet véletlen!"

"Ha arra születtünk volna, hogy kipattanjunk az ágyból, akkor kenyérpirítóban aludnánk!"

Jim Davis

"Jobban esik nekem, ha mindenki utál, mintha tettetéssel kell kicsalnom bárki szeretetét. Nem mondható, hogy hízelgő jó ember volnék, de azt senki sem tagadhatja, hogy őszinte gazember vagyok."

"Tudod mi a legjobb?
Nem az hogy a barátaid között vagy, hanem hogy tudod, hogy ők a barátaid.
Sosem éltem ilyen veszélyesen. De sosem éreztem még olyan biztonságban magam. Sosem voltam még olyan magabiztos. És az emberek ezt már egy kilométerről kiszúrták. Ami azt illeti, az erőszak becsületben tartott. Eluralkodott rajtam. Ha egyszer megütsz valakit és rájössz, hogy nem vagy törékeny, rabul fog ejteni, kivéve, ha nem saját magad ütöd meg teljes erőből."

"Pete Dunham életében megtanított, hogy vannak pillanatok amikor ki kell állnunk magunkért. A halála pedig arra, hogy vannak pillanatok amikor meg kell hátrálnunk. Többé már sosem fogom tudni ezt megköszönni neki. De élhetek úgy is, hogy arra büszke lenne."
 

Thomas Stearns Eliot- Gusz, a színházi macska (1939)

Gusz a színház kapujába’ vár
Neve, mondhattam volna már,
Aszparágusz. S ez komplikált,
Nevéből hát a Gusz kivált.
Gereblye-sovány, bundája se dús,
Tappancsa remeg, paralitikus.
Elegáns cica volt annak idején,
Már nem fél tőle patkány, sem egér.
Egykor virult s elhervadott,
Pedig nagy hírre jutott.
Barátai közt klubban pihen
(A szomszéd kocsma mélyiben),
Ő szórakoztat, más fizet.
Mond hajdan esett történeteket:
Sztár volt, első-vonal-beli,
Fellépteté őt Irving s Tree,
S mikor döntő sikerét kifogta,
A karzat hétszer kinyávogta,
De mégis legnagyobb szerepe
A Tűzfagyhegedű Ördöge.

Mesél: „Minden jót eljátszottam,
Száz triádát betéve tudtam,
Improvizáltam, bűvészkedtem,
És zsákból macskát eregettem,
Játszott fark-csóvám, gerinc-ívem,
Egy próba, s rendbe minden.
Nyávogásommal szívhez szóltam,
Ha főszerep, ha jellem voltam.
Ültem kis Nellnél ágy-szegélyen,
Himbálóztam harangkötélen,
Pantomímban sem maradtam hoppon,
Voltam macskád, ó, Dick Whittington!
De életem legfőbb szerepe,
A Tűzfagyhegedű Ördöge.”

S ha részesül egy pofa gin-ben,
Elmondja, mint volt az East Lynne-ben.
Egyszer, Shakespeare volt műsoron,
Épp cica kellett, bizony!
A tigrist játszott-győzné ma is-,
Volt kergetés, csatorna is.
De torka ma is könnyen kiad
Dermesztő szellem-hangokat.
Egyszer sürgönydróton tipegett,
Égő házból mentett gyereket.
S szólal: „Hanyatlik a mai cica,
Más volt, amíg Viktória
Uralkodott: fegyelem, az ám!
S ma?- büszkén ugrálnak karikán.”
És mancsával mosakodva szólt:
„A színház nem az már, ami volt.
Modern előadás? No de
Kérem! akármi felérhet-e
A titokzatos villanással,
Mikor történelmet csináltam,
Mint Tűzfagyhegedű Ördöge.”

"Senki nem igérte, hogy az élet igazságos.
Csak akkor érezheted úgy, hogy becsaptak, ha elvársz valamit.
Elvárások hijján
csalódásoktól sem kell tartanod.
Minél kevesebbet vársz, annál szabadabb lehetsz, s annál kevésbé az idő rabja. Miért?
Mert elfogadod azt, ami van.
Az elfogadás felszabadít."

(Scott Shaw)

Hermann Hesse: Pillangó

Kis pille könnyű szárnyon,
égszínkék remegés,
gyöngyház-borzongás-álom,
csillog, ragyog s enyész.

Ilyen volt boldogságom,
rebbenő jelenés,
szemvillanásnyi álom,
csillog, ragyog s enyész.

"Ekképp az öntudat
Belőlünk mind gyávát csinál,
S az elszántság természetes szinét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszerű,
Fontos merény kifordul medriből
S elveszti "tett" nevét."

(Shakespeare - Hamlet)

"Érezni az érintést......Annyira hiányzik az érintés, hogy egymásnak ütközünk csakhogy érezzünk valamit."

"...nem lehet tudni. Az ember sohasem lehet biztos. De mégis fejest ugrik. A bizonyosság azoknak van, akik nem szeretnek eléggé."