"Az ember semmit nem kap a Földön. Mindent, amire szüksége van, elő kell állítania. És itt az ember szembenéz két választási lehetőséggel: csak az egyik módon maradhat fenn a kettőből – saját elméje független munkájával, vagy mint parazita, mások elméjéből táplálkozva. Az alkotó teremt. A parazita kölcsönöz. Az alkotó egyedül néz szembe a természettel. A parazita egy közvetítőn keresztül.

-          Az alkotó feladata a természet meghódítása. A parazita dolga az emberek meghódítása.

-          Az alkotó a munkájáért él. Nincs szüksége más emberre. Elsődleges célja önmagában van. A parazita másodkézből él. Szüksége van másokra. Mások válnak legfőbb céljává.

-          Az alkotó alapvető szüksége a függetlenség. A gondolkodó elme képtelen a kényszer bármely formája alatt dolgozni. Nem lehet megfékezni, feláldozni, vagy alárendelni semmiféle szempontnak, bármi legyen is az. Megköveteli a működés és a cél teljes függetlenségét. Egy alkotó számára az összes emberi kapcsolat másodlagos.

-          A másodkezű alapvető szükséglete, hogy biztosítsa kötelékeit másokhoz, akik táplálják őt. Első helyre teszi a kapcsolatokat. Kijelenti, hogy az ember azért él, hogy másokat szolgáljon. Az altruizmust hirdeti.

-          Az altruizmus az a doktrína, amely megköveteli, hogy az ember másokért éljen, és önmaga fölé helyezzen másokat.

-          Egyetlen ember sem élhet egy másik emberért. Nem oszthatja mega szellemét, ahogy a testét sem oszthatja meg. De a másodkezű a kizsákmányolás fegyvereként használta és használja az altruizmust, és megfordította az emberiség erkölcsi elveinek alapját. Az embernek minden tantételt megtanítottak, ami elpusztítja az alkotót. Az embernek azt tanították, hogy a függőség erény.

-          Az ember, aki megkísérli, hogy másokért éljen, az függő. Indítékában egy parazita, és azokat is parazitává teszi, akiket szolgál. A viszony nem teremt semmit, pusztán kölcsönös korrupciót. ….az, aki önként rabszolgasorba dönti magát a szeretet nevében, az a leghitványabb lény. Lealacsonyítja az ember méltóságát, és lealacsonyítja szeretet fogalmát. Épp ez az altruizmus lényege."

„A világ belepusztul az önfeláldozás orgiájába.” Ezek Ayn Rand 65 évvel ezelőtti szavai, melyek soha olyan igazak nem voltak, mint most. A kollektivizmus és az altruizmus halálos csapdájában vergődve azt kell elhinned, hogy amennyiben feláldozod magad az össznépi jóért, csak akkor vagy a világ számára hasznos és jó ember. Egy nagy közös aggyal kell gondolkozni, és ennek az egy nagy közös agynak kell minden szavát követni, mert ő tudja mi jó neked, nekem, és mindenkinek. A megtermelt javaidat oszd meg azokkal, akik a munkát csak főnévként ismerik, és add a pénzed azoknak, akik a sajátjuk előteremtésével nem is próbálkoznak. A paraziták oly mélyen beleásták már magukat az életünkbe, hogy gyakran eltévedünk és egy ködös percig elhisszük, igazuk van akkor, mikor a bűntudatunkra építkezve akarnak túlélni. Mert aki erős, annak kötelessége segíteni a gyengét, mert aki gazdag, annak kötelessége adni a szegénynek, mert aki gondolkodik, annak kötelessége más helyett is gondolkodni. Ez a butítás évtizedek óta sajnos egyre jobban terjed. De senkinek nem kötelessége a másik embert segíteni, amíg az jogaként követeli azt. Túl sok ember hiszi azt, hogy amennyiben viszonzást várok valamiért, az már nem önzetlen. De az önzetlenség mit takar? Mindenkinek osszuk szét amink van, és haljunk éhen közösen? Csak mert mártírnak lenni jó? Vagy elismerve a másik embert, illetve azon tulajdonságait, melyek bennünk szeretetet  és tiszteletet ébresztenek, azért segítsünk, mert megérdemli? Érdem, vagy szánalom? Én személy szerint az előbbire szavazok. És nem kérek a közös tudatból, a kötelező altruizmusból, és az alattomos bűntudatébresztésből. A parazita belőlünk akar élni, az egoista velünk. Melyik jobb? Azt mondják, az egoizmus rossz. De csak azoknak, akiknek nincs meg hozzá az ego, azaz az én. És mindaddig, amíg mások szabják meg hogyan élj, mit gondolj, mit mondj, nincs éned. A paraziták ezt akarják. Ők kiszívják belőled azt ént, és a helyére felhígított kollektív moslékot töltenek. Elmondják, hogy mi a rossz, mi a bűn, aztán várják, hogy elkövesd. Ha nincs túl nagy bűnöd, akkor egyszerűbbeket kell kitalálni, mert a „bűnös” ember a legjobb alany nekik. Ha megvan a bűntudat kezdő morzsája, addig gyúrják, míg a galacsin meg nem akad a torkodon. Onnantól kezdve nincs menekvés, markukban vagy. És Te mész a tömeg után, mert ezt kell tenned. Ahelyett, hogy megállnál, és megkérdeznéd magadtól, miért is bűn, amire ráhúzták, hogy rossz? Miért is vagyok bűnös olyanért, amiért a saját józan eszem szerint nem kéne bűnhődni? De amíg nem állunk meg gondolkodni, addig a paraziták, a másodkezűek, az élhetetlenek nem engedik el a gyeplőt. A gondolkodást csak mi kezdhetjük el. Ahogy az életünket is csak mi élhetjük. És csak a miénket. Csak önmagunkból. Másokkal, de nem másokért. Együtt, de nem egymásból.