hogy ne felejtsem el miben hiszek...
„A világ belepusztul az önfeláldozás orgiájába.” Ezek Ayn Rand 65 évvel ezelőtti szavai, melyek soha olyan igazak nem voltak, mint most. A kollektivizmus és az altruizmus halálos csapdájában vergődve azt kell elhinned, hogy amennyiben feláldozod magad az össznépi jóért, csak akkor vagy a világ számára hasznos és jó ember. Egy nagy közös aggyal kell gondolkozni, és ennek az egy nagy közös agynak kell minden szavát követni, mert ő tudja mi jó neked, nekem, és mindenkinek. A megtermelt javaidat oszd meg azokkal, akik a munkát csak főnévként ismerik, és add a pénzed azoknak, akik a sajátjuk előteremtésével nem is próbálkoznak. A paraziták oly mélyen beleásták már magukat az életünkbe, hogy gyakran eltévedünk és egy ködös percig elhisszük, igazuk van akkor, mikor a bűntudatunkra építkezve akarnak túlélni. Mert aki erős, annak kötelessége segíteni a gyengét, mert aki gazdag, annak kötelessége adni a szegénynek, mert aki gondolkodik, annak kötelessége más helyett is gondolkodni. Ez a butítás évtizedek óta sajnos egyre jobban terjed. De senkinek nem kötelessége a másik embert segíteni, amíg az jogaként követeli azt. Túl sok ember hiszi azt, hogy amennyiben viszonzást várok valamiért, az már nem önzetlen. De az önzetlenség mit takar? Mindenkinek osszuk szét amink van, és haljunk éhen közösen? Csak mert mártírnak lenni jó? Vagy elismerve a másik embert, illetve azon tulajdonságait, melyek bennünk szeretetet és tiszteletet ébresztenek, azért segítsünk, mert megérdemli? Érdem, vagy szánalom? Én személy szerint az előbbire szavazok. És nem kérek a közös tudatból, a kötelező altruizmusból, és az alattomos bűntudatébresztésből. A parazita belőlünk akar élni, az egoista velünk. Melyik jobb? Azt mondják, az egoizmus rossz. De csak azoknak, akiknek nincs meg hozzá az ego, azaz az én. És mindaddig, amíg mások szabják meg hogyan élj, mit gondolj, mit mondj, nincs éned. A paraziták ezt akarják. Ők kiszívják belőled azt ént, és a helyére felhígított kollektív moslékot töltenek. Elmondják, hogy mi a rossz, mi a bűn, aztán várják, hogy elkövesd. Ha nincs túl nagy bűnöd, akkor egyszerűbbeket kell kitalálni, mert a „bűnös” ember a legjobb alany nekik. Ha megvan a bűntudat kezdő morzsája, addig gyúrják, míg a galacsin meg nem akad a torkodon. Onnantól kezdve nincs menekvés, markukban vagy. És Te mész a tömeg után, mert ezt kell tenned. Ahelyett, hogy megállnál, és megkérdeznéd magadtól, miért is bűn, amire ráhúzták, hogy rossz? Miért is vagyok bűnös olyanért, amiért a saját józan eszem szerint nem kéne bűnhődni? De amíg nem állunk meg gondolkodni, addig a paraziták, a másodkezűek, az élhetetlenek nem engedik el a gyeplőt. A gondolkodást csak mi kezdhetjük el. Ahogy az életünket is csak mi élhetjük. És csak a miénket. Csak önmagunkból. Másokkal, de nem másokért. Együtt, de nem egymásból.
