hallgass…bólogass
akkor marad majd jövőd
ha csak csendben ülsz
hangod szólt, de semmit sem hordozott
üres szavaid betöltötték a teret
nem tudtam merre menekülhetnék
hogy többé soha ne feleljek neked
halott lelkem hamvadó poraiból
többé nem ébredt fel a pillanat
az melyben élt még a holnap
az, mely örökké eltemetve maradt
ne keress, ne ébressz, ne is nyúlj felém
de lezárni mégsem tudom a múltat
egyszer elhagyott minket a gondolat
és a következő perc nem adott újat
az éjszaka sötétéjében, elhagyott az élet
de itt felejtette nálam a hangodat
az ölelést mely örökre belém égett
és a tőlem halkan elosonó talpadat
fájtam a mosolyt, mely szívemhez szólt
fájtam, hogy az többé nem enyém
de szólni nem bírt a pillanat,
mert arcod nem jött többé felém
Novemberben hazatérek. Több, mint 10 éve nem jártam Szegeden, illetve egyszer egy pár órára átutazóban, és nagyon ideje már visszatérnem. Életem legjobb, és legrosszabb időszaka köthető Szegedhez, de egy percét sem változtatnám meg, mert sokban hozzájárult ahhoz, hogy ki lettem és vagyok jelenleg. Jó lesz visszamenni. Szembenézni rengeteg emlékkel, amik között van szép és van sok sötét is. És azzal a pár emberrel, aki azóta is hiányzik. Nincs sok, marha válogatós vagyok :D
Holy water cannot help you now
See I've come to burn your kingdom down
And no rivers and no lakes, can put the fire out
I'm gonna raise the stakes; I'm gonna smoke you out
és kialakult az idei sorozatlista....
666 Park Avenue
Bones
Castle
Criminal Minds
CSI
Dexter
Elementary
Grimm
Homeland
Once Upon a Time
Person Of Interest
Revenge
Two and a Half Men
The Big Bang Theory
The Good Wife
The Mentalist
16 sorozat....kíváncsi vagyok, mennyi marad végig....bár ezek standosak....megint sűrű évad elé nézünk....