hangod szólt, de semmit sem hordozott

üres szavaid betöltötték a teret

nem tudtam merre menekülhetnék

hogy többé soha ne feleljek neked

halott lelkem hamvadó poraiból

többé nem ébredt fel a pillanat

az melyben élt még a holnap

az, mely örökké eltemetve maradt

ne keress, ne ébressz, ne is nyúlj felém

de lezárni mégsem tudom a múltat

egyszer elhagyott minket a gondolat

és a következő perc nem adott újat

az éjszaka sötétéjében, elhagyott az élet

de itt felejtette nálam a hangodat

az ölelést mely örökre belém égett

és a tőlem halkan elosonó talpadat

fájtam a mosolyt, mely szívemhez szólt

fájtam, hogy az többé nem enyém

de szólni nem bírt a pillanat,

mert arcod nem jött többé felém