Neked....
Szavaim a falról, oly erővel robbantak vissza
hogy arcomba csapódva, tüze húsomban égett
És mindegyes mozdulat, mely a sebet érintette
Testemből újabb véres darabot kitépett
A köréd húzott fal, engem is maga alá temet
mert a tehetetlenség kínja pattan róla rám
nincs ösvény, hol a szó elérhetne téged
nincs egy csepp fény, a legsötétebb órán
A téglát ugyan mások adták kezedbe
De faladat Te építetted az égig
hogy ne lásson, ne halljon, ne érjen hozzád senki
hogy tekinteted ne is jusson el a fényig
Beszéltem hozzád, próbáltam bontani a falat
És a rengetegből egy-egy tégla mozdult
de mikor lélegzetet vettem egy percre
feléd megint a sötétség fojtó szele fordult