John Galt kérdése most itt áll előttem….vállalom-e, hogy ember vagyok? Mert az ember legnagyobb célja, hogy boldog legyen, és ne adja fel magát. Mindig az életet tiszteltem a legjobban…azt az életet, melyben a bennem lévő  legjobb vezet. És most azt akarják, adjam áldásomat arra, hogy mártírt csináljanak belőlem. Hogy saját beleegyezésemből legyek áldozat. Hogy a legtisztább meggyőződésemet dobjam el, és fogadjak el valamit, aminek minden porcikám ellentmond. Nem a dac és nem a harag irányít, amikor azt mondom: NEM….hanem valami, ami számomra a világot jelenti….az élet szeretete. Mert nem gyűlöltethetik meg velem az életet azzal, hogy feláldozzam magam a fosztogatók oltárán. Nem foszthatnak meg attól, hogy továbbra is higgyek abban, az életem az enyém. Félek…nagyon….de nem attól, amit tenni készülök, hanem attól, hogy egyszer ők nyernek. Nem velem szemben, mert akkor inkább meghalok…de féltem az életet….mert ők azt akarják elpusztítani. Nekik félelem kell, szenvedés kell, hazugság kell, és belenyugvás….mert a fosztogatók legnagyobb célja az, hogy a lelkedet kaparintsák meg…hisz utána övék a tested is. Én ebben nem tudok létezni. Én szeretem az életemet….és nem adom senkinek!

Az utóbbi 2 napban 5 filmet néztem meg, és az 5. volt a legnagyobb nyereség. Nem tudom érezte-e már más is, hogy egy történet róla szól, mintha egy része az övé lenne....én most ezt éreztem ezzel a filmmel kapcsolatban. Mi annyira görcsösen próbálunk létezni, hogy közben elfelejtünk élni. Annyira vágyunk másnak lenni, többet akarni, hogy néha el is felejtjük értékelni azokat és azt, ami már a miénk. Mi a legfontosabb dolgom? Lélegezni....

Az "Elnök" nagyon felkúrta az agyamat....írhatnám szebben is, de ez így igaz. Jelentem nekem sem elég annyi a szabad akaratból, hogy ma melyik zoknit vegyem fel. Erre itt ez a film, ami először felbosszant azzal, hogy "mit akarsz ember, te csak bábu vagy", aztán egy kicsit talán megnyugtat azzal, hogy "ha megharcolsz azért, amit igazán akarsz, akkor átírom a tervet". Én nem akarok kalapot, sem ajtókat, de még a kilincset sem szeretném balra forgatni....egyet viszont nagyon is akarok....hogy szabadon akarhassak...és tehessek....

"A legtöbben azt az utat járják, amit kijelöltünk nekik. Félnek új utakat felfedezni. De nagy ritkán felbukkannak ilyen emberek, mint maguk, akik ledöntenek minden akadályt, amit az útjukba teszünk. Akik rájönnek, hogy a szabad akarat olyan adomány, melyet csak akkor tanul meg használni az ember, ha megküzd érte."

Sót szórtam a sebeimre

és már csak előre megyek

mögöttem minden kihalt

lassan összedőlnek a hegyek

A sivatag minden homokszeme

tomboló bombaként robban szét

hátam mögött hagytam a világot

és elengedtem Isten felém nyújtott kezét

Ebben a mosolyban én már nem hiszek

mi tőled, s tőle rám mered

megyek, mert előre visz a ösvény

és a visszautat nem is keresem

Hallom az üvöltő életet

látom az elhagyott éveket

az egyetlen amit még elhiszek

a magamban hordozott szeretet

Szeretet, melyet nem rombolás éltet

mely a bennem élő tüzet szítja

mely nem temet maga alá örökre

mert a bennem lakó hős álmodja

megdermedt világban, sziklává lett minden

az élet nem rajzol virágot a kőre

de erős hittel önmagadban

belevésheted azt Te mindörökre

megfogom kezed, vezetlek a ködben

a szürke szín csak egy árnyalat

és nálad van a ragyogása

mely a múltból ezüstöt fakaszt

ha tenyeredben tartod könnyedet

érzed, ahogy éle megsebez

de minden aláhullik egyszer

és többé nem kell védekezz

megtalállak, és bár indulni készülsz

mutatok neked egy szebb helyet

hol a kőbe vésett virágokat

az ezüst hajnal óvja meg....

Egy kéz, egy szempár, egy illat követ

Nem enged magától távol

És már behunyt szemmel is látom

lelkem fáj a hiányától

Érinteni szomjazik a szívem

mikor lassan elhalad mellettem

megóvni minden fájdalomtól

fényből csillagot gyúrni kezemben

Nincs álom, csak rémképek

Az agyam sikítva ébred

Eltelt megint egy éjszaka

És én még mindig élek....