Sót szórtam a sebeimre

és már csak előre megyek

mögöttem minden kihalt

lassan összedőlnek a hegyek

A sivatag minden homokszeme

tomboló bombaként robban szét

hátam mögött hagytam a világot

és elengedtem Isten felém nyújtott kezét

Ebben a mosolyban én már nem hiszek

mi tőled, s tőle rám mered

megyek, mert előre visz a ösvény

és a visszautat nem is keresem

Hallom az üvöltő életet

látom az elhagyott éveket

az egyetlen amit még elhiszek

a magamban hordozott szeretet

Szeretet, melyet nem rombolás éltet

mely a bennem élő tüzet szítja

mely nem temet maga alá örökre

mert a bennem lakó hős álmodja