Gyerekkatonák. Több, mint 300ezer gyerek harcol világszerte; erre emlékeztet minket Luis Mandoki 2005-ben készült filmje, a „Voces inocentes”, azaz „Az ártatlanság hangjai”. Nem egy könnyed délutáni mozi. Találtam egy cikket arról, hogy hogyan készült a film, és mindenféle kommentár helyett, azt hiszem, éppen eleget mond arról, hogy miért szorult el a torkom jó párszor miközben néztem.
A rendező mondta:
„A téma talált meg engem. Reklámfilmet forgattam, és az egyik színész, Oscar Orlando Torres azt mondta, megmutatná a forgatókönyvét. Általában gyanakodva fogadom az ilyen ajánlatot, Hollywoodban ugyanis mindenkinek van legalább egy forgatókönyve. De mivel rokonszenvesnek találtam a fickót, elolvastam. Kiderült, hogy egyike azoknak a gyerekeknek, akik túlélték a Salvadorban történt vérengzéseket. A kész filmnek körülbelül húsz százaléka volt benne a forgatókönyvben. Sok munka volt még vele. Azt mondtam: "Elvállalom a filmet, de tudni akarok minden apró részletet." Az emlékezés fájdalmas folyamatnak bizonyult, és hónapokon át tartott. Oscar terápiának nevezte. Voltak pillanatok, amikor nagyon bedühödött rám, amiért felszaggatom a régi sebeket. Rosszul éreztem magam emiatt. Előfordult, hogy a forgatáson éppen hozzá fordultam volna egy-egy technikai kérdéssel, például hogy hova rakjuk a matracokat, de csak hűlt helyét találtam. Egy sarokban sírt. A régi megpróbáltatások helyszínén újra átélte a múltat. Nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, hogy végigcsinálta velem a filmet. Már az is nagy dolog, hogy képes volt kivergődni abból a sorsból, ami várt volna rá: nem lett belőle sem bűnöző, sem széteső alkoholista.”
