Az élet ezer pompájával mit kezd, ki a díszletben színvakként bolyong? Az érzések palettáján nem találja a megfelelő árnyalatokat, hisz neki csak a sötét és a világos létezik. Számára a tiszta kék égen látható felhő nem jelent végtelen tengeren úszó magányos hajót, mely kikötőt keres az emberekben. A hegyek mögé bújó Nap, nem az elköszönő, narancssárga palástot maga mögött húzó királynő, mely cinkosan int, mielőtt végleg nyugovóra tér. Ha lelkedből kizárod a színeket, az életedet dobod el. Ha nem látod meg a festőt a mindennapjaidban, aki ecsetet ad a kezedbe, hogy kiszínezd azt, akkor színvakként hagyod, hogy a szíved elsorvadjon a lüktetés nélkül. Színek, ízek, érintések….életünk másodpercei, melyekből felépülünk, melyek csontjaink , vérünk, gondolataink téglái, melyek nélkül szélfútta, ingatag, kötelék nélküli sátrak lennék. De ha belénk költözik valami, valaki, ha értelemmel tölti fel a lebegő ballasztot, ha meglátjuk a felhőt és a cinkos mosolyt, akkor elkezdhetünk festeni és ki tudja, talán életünk remekműve lehet.
