Ma egy kicsit belehaltam az életbe... és csak ezt a verset mondogatom...

Reményik Sándor: A Kagyló

Én itt vagyok, akarva, nem akarva, 
A végtelen vetett a véges partra.

Fekszem aléltan a sivár fövenyben 
És az óceán himnuszait zengem.

Anyám, a tenger apadt, s itthagyott, 
Kinek mi köze hozzá, ki vagyok?

Gazdátlan, üres ház, mire se jó, 
Csak eldobni, vagy eltörni való.

Apály s dagály közt, így, időm mulván, 
Várom, míg értem visszatér a hullám.

Nekem nem hazám e kietlen part, 
De aki titkon a füléhez tart,

Magányban, éjben, emberektől távol: 
Annak mesélek egy más, szebb világról.