Mikor a hónap elején megláttam, hogy a szabadságom előtt megyek Jesenicébe, még azt hittem, hogy nyaralok egyet a 2 hét pihi előtt. De közben elszabadult a Duna, meg sok egyéb vizesblokk, így ezen tervemet elmosta az iszap.

Rögtön kezdésnek kiderült, hogy nem 2. emberként lógatom a lábam Bécstől Salzburgig, hanem főnökként kérdezgetem az  1.osztályon, hogy kérnek-e újságot. Na mindegy, a kezdeti sokk után elindultunk. A következő megállónál még nem történt semmi, ellenben az alagútból kiérve, mikor megálltunk Tunnelfeldnél, azt láttam, hogy nem látok. Azt a füstöt még Süsü is megirigyelné. Természetesen rögtön akadt pár segítőkész ember, aki lefényképezte, ahogy majdnem kigyulladt az első osztály….még hogy  a Főnöknek nincs humora.. :) A lényeg, hogy a fék beszorult, és a kerekek fényesre polírozása füsttel és bűzzel jár. Előbbi elszállt, utóbbi Salzburgig velünk maradt.

A következő állomáson a mozdonyvezető közölte, hogy valahol meghúzták a vészféket. Felhívtam a kalauzomat, és megkértem, hogy keresse meg ő, mert én eltöröm az illető kezét. Miután ezt is elhárítottuk, mindenféle testi sértés nélkül, megint mentünk tovább. És sikerült egyben eljutni Salzburgig. Első vonat kipipálva.

A következő vonat Salzburg – Villach tengelyen közlekedett….volna….ha lett volna mozdonyunk. Először a horvát kocsikra kellett várni, aztán a mozdonyra, mert nem találták. Ember, hogy lehet egy 88 tonnás dolgot eldugni??? Aztán nagy hirtelenjében hoztak kettőt is. Akkor már csak vicsorogni bírtam. Villachig csak 2 embert dobtam ki, ott levált rólam a velencei rész, én meg eldöcögtem Jesenicéig. Véget ért az első éjszaka.