NovaRock 2012 0.rész :)
NovaRock 0.nap…..avagy a Beköltöző-show…..
Először negyed 9kor indultunk el, másodjára, 9kor, mert Gyulát az előszobában felejtettem, végül fél10kor, egy „rövid” bevásárlás után harmadjára is elindultunk. Sátrak, sörök, hálózsákok, pálinka, és persze jókedv és ZENE! Útközben tankolás….autóba és belénk is természetesen. Majd miután a sör kergette a vesémet, én kergettem egy klotyót….keresés közben sikeresen lecsókoltam az anyaföldet, eltüntetve azt, amit normál esetben térdnek hívnak. Szóval pálinka megint elő….borogatás kint, öblítés bent, és máris szebb volt a világ. Így is fájt, de legalább leszartam. Érkezés, laza 1,5km-es séta a kocsitól a bejáratig….Gyula nélkül nem élet az élet.…mindez 2 és fél óráig tartott…marha nehéz kb. 5000 embert kielőzni anélkül, hogy pofán vágnának, így inkább kivártuk a sorunkat. Karszalagra váltottuk a jegyet, meggyőztük a néniket, bácsikat, hogy nincs nálunk üveg…nem is tudjuk mi az…és irány sátorhelyet keresni. Újabb pár 100 méter séta…majd sátorállítás ezer fokban. Gábor a mérnök sátorállító, Fekusz a első bálozó sátorállító, én meg a leszarom hogy áll, csak igyunk már egy sört sátorállító. Fél 5 körül állt a két sátor, meg a hajunk az égnek. Miután elégedetten hátba veregettük magunkat, körbejártuk a placcot, és beizzítottuk a pipát…mert mégis csak volt nálunk üveg….nem tudjuk hogy került oda, és mindent tagadunk! Pipa, sör, dumaest, és matracfújás….kényelmes a matrac, de legközelebb felfújva vesszük!!! Jó éjt…..beköltöztünk…..