A mozdulatlan ködfátyol alatt,

lassan kirajzolódott az élet,

magasba tört, és megmutatta,

hol a helye a legszebb reménynek

Felfelé visz minden utad, akkor is,

ha most egy pocsolyában nézed

tükrét annak, mi benned pihen,

a legmagasabb hegyeket léped

Mikor a Nap ragyog át a felhőn,

mikor a homály gyáván menekül,

akkor meglátod magad a fényben,

szemed szemeddel szembesül

Egyszer elfut minden gyáva pillanat,

egyszer az egésznek leszel a része,

és nem a hegy alján vágyakozva,

hanem fentről a völgyre nézz le!

Tiéd lesz minden, mit most nem látsz,

mert eltévedtél a sűrű ködben,

ám lábaid a napfényre vezetnek,

és ő mindvégig várt rád eközben