A ceruza.....
A ceruzának elfogyott a hegye. Annyit használták, hogy szép lassan elkopott, és most kétségbeesve szemlélte, hogy nem tud újabb vonalat húzni a lapra. Attól félt, soha többé nem lesz képes leírni, lerajzolni, továbbadni, amit szeretne. Hogy többé senki nem lesz kíváncsi rá, és arra, mi rejtőzik még benne. Arra gondolt, jobb lenne legurulni az íróasztalról, és keresni valami lyukat a padlón, ahol elbújhat, hogy ne is találják meg. Nem akart többé szem előtt lenni, és azt nézni, ahogy a többi ceruza szélsebesen táncol a papíron. Ő meg akart halni. És miközben ezen gondolkozott, valaki a kezébe vette. Nem értette mit akarnak tőle, hisz ő már nem ér semmit. Aztán valami furcsa szerkezetbe helyezték, és pár pillanattal később azt figyelte, lassan megválik a kérgétől, ami már teljesen bezárta. Ahogy teltek a másodpercek, mintha egyre inkább felszabadult volna; érezte a levegő simogatását, miközben látta, hogy új hegy születik rajta, mint egy friss hajtás. Először nem értette, hogy lehetséges ez, hisz ő már feladta, nem érezte magában az erőt. De miközben óvatosan próbálgatni kezdte új hegyét, rádöbbent, hogy mindez benne volt. Minden, ami az új hajtáshoz kell, önmaga belsejében van, és nem kell hozzá más, csak hogy valaki, gyengéden, feloldja a burkot, amibe saját magát zárta. Nem kell hozzá más, csak egy hegyező, aki figyel, és segít, ha már úgy érzed, elfogyott a hegyed….mert a grafit benned van!!