Már majdnem éjfél volt, mikor elaludtam, de egész éjjel lüktetett az agyam, és egy gondolat járt csak benne....Roark...Roark...Roark....nem is bírtam, inkább felkeltem, és elolvastam a maradék 30 oldalt....

Mit mondjak....letaglózott ez a könyv....ez már nem is könyv....még soha ilyen tisztán és világosan nem írta le senki a világot, az embereket és azt, ahogy mindkettő működik....

1947-ben írta Ayn Rand....és azóta is örök érvényű.....nem akarom, és nem is az én tisztem magasztalni, fényezni, bálványozni....nem kell....megteszi magának.....csak el kell olvasni....és megengedni, hogy megértsd....látni kell, nem csak nézni....érezni, nem csak tapintani.....ÉLNI, nem csak lélegezni.....az öntudat veszélyes, de az öntudatlanság még pusztítóbb....szerintem....

„Az általánosan elterjedt nézet szerint, amit egyfajta érzelgős kábulatban vallunk, a nagyság mércéje az önfeláldozás mértéke. Az önfeláldozás, mondjuk nyáladzva, a végső erény. Álljunk csak meg egy pillanatra és gondolkodjunk el! Vajon valóban erény az áldozathozatal? Feláldozhatja-e egy ember a teljességét? Becsületét? Szabadságát? Eszményképét? Meggyőződéseit? Érzései tisztaságát? A gondolkodás függetlenségét? De hát ezek az ember legfőbb kincsei! Bármelyikről is mond le, az nem áldozathozatal, hanem könnyű megalkuvás.....Önfeláldozás? De hát pontosan az én az, amit nem lehet és nem szabad feláldoznunk. A fel nem áldozott ént kell mindenekfölött tisztelnünk az emberben.”