Ma meglátogattam a gázművek panaszirodájának kihelyezett tagozatát…. Egy élmény volt….előrelátó voltam, és vittem magammal könyvet, hogy az ott eltöltendő fél élet alatt ne unatkozzak….de nem volt mindenki ilyen ügyes, okos (és főleg szerény)…..próbálkoztam kizárni a külső hanghatásokat, de néha azt vettem észre, hogy ugyanazt a mondatot igyekszem felfogni kb. 3 perce….mert egy ilyen kirándulás tapasztalatokkal jár ám….rájöttem, hogy a türelmem utolsó morzsáit majdnem 2 óra után csipegették  csak fel a sorstársak….ugyanis nem a várakozás volt a legdurvább….a csoportos foglalkozáson résztvevő humanoidok nagyobb kihívás elé állítják az embert….ha tehetnék ostorral ütnék az asztal túloldalán ülő ügyintézkedőnéniket, és egész nap étlen-szomjan, katéteren tartanák….volt egy „rohadtfontosvagyoknéni”, aki különösen belopta magát a szívembe, és kényszert érezve, ezt el is mondtam neki….folyamatosan azt hajtogatta, hogy ő „nem szórakozásból van itt, miért ilyen lassúak?, mi az, hogy pár perc szünetet tartanak?”….na ekkor szakadt el az értelmemet hozzám kötő cérna, és megkérdeztem tőle, hogy ő szokott-e esetleg WC-re járni?....nem nézett rám barátságosan, úgyhogy nem hívtam meg kávézni…de megjegyeztem, hogy az ügyintézkedőnénik sem poénból vannak itt reggel 8tól délután 2ig….na ez sem az volt, amire várt, így be is fejeztük a dumcsit…szerencsére pont behívtak, és 10 perc alatt végeztem is….kifelé azért még szép hangosan elköszöntem a rohadtfontosvagyoknénitől, mert az anyukám így tanított….aztán hazáig röhögtem rajta…mert köcsög vagyok…