Thomas Stearns Eliot- Gusz, a színházi macska (1939)

Gusz a színház kapujába’ vár
Neve, mondhattam volna már,
Aszparágusz. S ez komplikált,
Nevéből hát a Gusz kivált.
Gereblye-sovány, bundája se dús,
Tappancsa remeg, paralitikus.
Elegáns cica volt annak idején,
Már nem fél tőle patkány, sem egér.
Egykor virult s elhervadott,
Pedig nagy hírre jutott.
Barátai közt klubban pihen
(A szomszéd kocsma mélyiben),
Ő szórakoztat, más fizet.
Mond hajdan esett történeteket:
Sztár volt, első-vonal-beli,
Fellépteté őt Irving s Tree,
S mikor döntő sikerét kifogta,
A karzat hétszer kinyávogta,
De mégis legnagyobb szerepe
A Tűzfagyhegedű Ördöge.

Mesél: „Minden jót eljátszottam,
Száz triádát betéve tudtam,
Improvizáltam, bűvészkedtem,
És zsákból macskát eregettem,
Játszott fark-csóvám, gerinc-ívem,
Egy próba, s rendbe minden.
Nyávogásommal szívhez szóltam,
Ha főszerep, ha jellem voltam.
Ültem kis Nellnél ágy-szegélyen,
Himbálóztam harangkötélen,
Pantomímban sem maradtam hoppon,
Voltam macskád, ó, Dick Whittington!
De életem legfőbb szerepe,
A Tűzfagyhegedű Ördöge.”

S ha részesül egy pofa gin-ben,
Elmondja, mint volt az East Lynne-ben.
Egyszer, Shakespeare volt műsoron,
Épp cica kellett, bizony!
A tigrist játszott-győzné ma is-,
Volt kergetés, csatorna is.
De torka ma is könnyen kiad
Dermesztő szellem-hangokat.
Egyszer sürgönydróton tipegett,
Égő házból mentett gyereket.
S szólal: „Hanyatlik a mai cica,
Más volt, amíg Viktória
Uralkodott: fegyelem, az ám!
S ma?- büszkén ugrálnak karikán.”
És mancsával mosakodva szólt:
„A színház nem az már, ami volt.
Modern előadás? No de
Kérem! akármi felérhet-e
A titokzatos villanással,
Mikor történelmet csináltam,
Mint Tűzfagyhegedű Ördöge.”