Hittem és csalódtam, szerettem és gyűlöltem, mertem és megfutamodtam…vártam és léptem…ez az év tele volt érzésekkel és tettekkel...
Új emberek, új érzések, új helyek és a régi én....most végre összefutottak...és végre szóba is álltak egymással. Eddig is látták egymást, de egy halvány összenézés után mindig továbbsodort az általam kreált "nagysúlyú" élet. Ám idén valami történt. Megálltam. És nem fordítottam el a fejem, hanem mélyen a szemébe néztem és úgy döntöttem, teret adok a változásnak. Így történt, hogy már nem megyek neki fejjel a villanyoszlopnak - mert a földet nézem -, hanem kikerülöm és közben az utat figyelem. Már nem nézek annyit hátra, mert bár mögöttem is van élet, de az előttem lévőbe több a beleszólásom. Hisz változtatni csak azon tudok. A legbiztosabb döntésem, hogy elegem van abból, hogy azt játszam, amit várnak tőlem. Nem, elég volt az önmagát okoló, saját háta mögé bújó, mindent elnéző szerepből. Nem főszerep kell, de egy tisztességes karakter-szerepre benevezek. Nem ígérhetek mást, csak őszinteséget és 100%ig önmagát adó embert. Aki voltam, az vagyok most is, csak már hiszek is abban az emberben, aki bennem él. És köszönöm mindenkinek, aki egy kicsit is megbántott és belém rúgott, mert ők adták a legnagyobb erőt ehhez a változáshoz. Természetesen a barátaim is bebizonyították, hogy barátok, mert egy embert a változás közben a legnehezebb elviselni, de ők kitartottak.
Sok olyan könyvet, zenét, filmet találtam ebben az évben, ami megérintett. Új írókat, új hangokat és új képeket fedeztem fel. Kint és bent. Tisza Kata lehengerlő stílusa indította az évet, és Lin Yutang nyugodt bölcsessége hűtött le, mikor már túlhevültem volna. Az év végén pedig Van Gogh levelei adnak gyönyörű gondolatokat. Mert nincs szebb este, mint mikor meggyújtom a gyertyákat, elindítok egy cd-t, töltök egy pohát bort és elkezdek olvasni annak az embernek a lelkében, akit a saját lelkemben érzek.
És természetesen van még valami, ami nélkül félember lennék: az írás. A szavak megnyugtató, felpörgető, vigasztaló és új utat mutató ritmusa az, amire ver a szívem, ami pumpálja belém az életet, enged szeretni és szeretve lenni.