A Nap már megpróbált benézni a függöny apró résein keresztül, de még gyenge volt, hogy megsimogassa arcát. Mozgolódott, lassan nyújtózkodott és óvatosan kinyitotta szemeit. A reggel mosolya visszatükrözött arcán és szétszóródott a szobában. Minden megtelt nevetéssel és miközben beengedte az ablakban leskelődő Napot, végignézett a dombok homályos körvonalain. Még köd fedte a háztetők mögött kezdődő hullámzó tájat, kezével végigfutott a völgyek és hegyek váltakozásain, megrajzolva zenéjüket. Aztán egy illat jutott el a tudatáig…a kávé, mely már ott gőzölgött az asztalon. Melege átjárta testét és lassan a takaró sem kellett, amibe eddig bújtatta magát. Teste, lelke felébredt…és ő mosollyal üdvözölte a napot.