Mostanában azon gondolkozom, vajon miben hitt Ayn Rand?

Olvasva a könyveit, néha ökölbe szorul a kezem a leírtakon. Felismerve az emberi viselkedés különböző fajtáit, szembesülve a legaljával, nem tudom eldönteni, hogy mit várt. Várt-e egyáltalán valamit, vagy „csak” papírra vetette, amivel nap mint nap találkozott?! Hitt-e abban, amit az Atlasz vállat von megoldásaként ajánlott, vagy „csak” muszáj volt „happy end”-del végződnie, hogy ne vesszen el a maradék hitünk is?! Nem tudom.

Én egyre inkább úgy érzem, nincs és nem is lesz globális megoldás. Elkéstünk, hagytuk elrohadni az egészet. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy személyenként megpróbáljuk megvalósítani a szinte lehetetlent. Egyénenként építeni a kollektív rombolásban. Nehéz, de megéri; mert mikor esténként arra gondolok, ma mennyi voltam én az életemben, és mennyi más, akkor kell eldöntenem, hogy büszke lehetek-e magamra.

Ma bekopogott hozzám egy Krisna tag, és azt mondta, pénzt gyűjt, mert kötelességünk segíteni a szegényeken. Elküldtem, és megmondtam neki, hogy semmi ilyesmi nem kötelességem. Ha én úgy döntök, segítek, de senki ne mondja azt, hogy ez kötelességem. Most valószínűleg egy önző embernek tart, holott egy percet ismer az életemből. De nem ez megy a világban? Másodpercek alatt ítélsz és ítéltetsz. Pedig egy élet kevés erre.

Szóval jó lenne tudni, hogy Ayn Rand a világot akarta megváltani, vagy „csak” az embert, aki egy élhető életet mer magának álmodni… megvalósítani. Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy megyek tovább az úton…mert EZ kötelességem.