Nem sokon múlott....de nem sikerült megtartani az idegenbeli veretlenségünket.. ..remélem a végén nem ez a 2 pont fog hiányozni....HAJRÁ ETO!!!

Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.

Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.

Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.

S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.

Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.

De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.

És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.

azoknak, akik nem hisznek, nem létezik bizonyíték.” (Stuart Chase)

„Én sosem tanítom a diákjaimat, csak próbálom megteremteni a feltételeket, amiben tanulhatnak.” (Albert Einstein)

„Fiatalon tanulunk. Idősen megértünk” (Marie von Ebner-Eschenbach)

És volt még egy versrészlet is – „Annabel Lee” – Edgar Allan Poe-tól, aki nem mellesleg az egyik kedvenc költőm....

„S így az éj idején veled éldelek én,
Jegyesem, szivem élete, szép kicsikém,
Melletted a sír fenekén,
Tengerpart bús mezején.”