„Egyszerre minden megváltozott, a hang, a légkör; nem tudni mit gondoljon és kire hallgasson az ember. Mintha egész életében kézen fogva vezették volna, mint a kisgyereket, és most hirtelen elengedték volna, eredj, tanulj meg egyedül járni. És senki a közelben, se hozzátartozók, se tekintélyek. Ilyenkor arra vágyik az ember, hogy a legfontosabbra hagyatkozzon, az életerőre vagy a szépségre vagy az igazságra, hogy azok, ne pedig érvényüket vesztett emberi szabványok irányítsák, totálisan és irgalmatlanul, totálisabban, mint valaha a letűnt és felszámolt békés, megszokott életben.” (Borisz Paszternak: Zsivago doktor)

„Megrendülve állok a tulajdon testem előtt, ez az anyag, amelyhez kötődöm, olyan idegenné vált számomra. Nem félek a kísértetektől, a szellemektől – én is azzá leszek -, de félek a testektől, reszketek a velük való találkozástól….Gondoljunk az életünkre a természetben – a naponta megfigyelni való anyagra, amellyel kapcsolatba kell kerülnünk: a sziklákra, fákra és az arcunkat érő szélre. A szilárd föld! a való világ! a józan ész! Kapcsolat! Kapcsolat! Kik vagyunk? Hol vagyunk?" (Henry David Thoreau: Ktaadn)