Kiskirályok….kik ők? Akik úgy dobálóznak az emberekkel, mintha cirkuszi bambuszok lennének. Leesett?...nem baj….van másik. Érzik ők egyáltalán a tetteik súlyát, a szavaik hatását? Az élet kiskirályai miatt tartunk ott, ahol most áll az ország. Ahogy sétálok az utcán figyelem az embereket. Istenem, nagyon sok szomorú, megtört arcot látok. Mindegyik egy történet, de mindegyik EGY történet. Változatni kellene, de nem mernek, nem tudnak, és ezt könyörtelenül kihasználják, azok, akik belőlük élnek. Mert amíg van állásod, amíg ételt tudsz tenni az asztalra, amíg van tető a fejed felett, addig legyél érte hálás. Akkor is, ha több mocskot már nem tudnak lenyeletni veled? Akkor is, ha a szarban már rég nem tükröződik a nap? Akkor is, ha egy számmal billogozott gép vagy csupán?

És miért? Mert vannak, akiknek még soha nem kellett feltenni a kérdést: Befizessem a számlát, vagy enni vegyek a családomnak? Ezek az emberek, akik nap, mint nap rendelkeznek feletted, ítélkeznek rólad, és lassan a légzésszámodat is megszabják, soha nem lesznek EMBEREK. Ezek csak a profitot látják benned, és ha ne adj isten megsérted a büszkeségüket, azzal, hogy láthatóvá válsz, hogy észre kell venniük, hogy problémát okozol nekik….nos, akkor a legkisebb szívfájdalom nélkül taposnak rád, és pöckölnek odébb, mert hát van másik….amíg kiskirályok vannak, hatalmas önérzettel, addig mi csak veszíthetünk…