Érezted már azt, hogy fuldokolsz? Mintha levegő nélkül sétálnál egy vákuum-mezőn, ahol hiába próbálsz apró oxigén-molekulákat juttatni a tüdődbe, egyszerűen nem megy. És nem tudod, hogy miért. Hisz az ég tökéletes kék, a fű tökéletes zöld, és valahogy mégis minden olyan törött. Csak éppen nem tudod, hogy mi és hol. Belülről szúr a törött rész, ki akar szakadni testedből, de nem tud és ezért ezer meg ezer véres sebet ejt mindenkin. Mikor a fájdalmat felszínrehozó patak sem bír eleredni, pedig minden porcikád érzi, hogy a gát lassan összeomlik, mikor a tehetetlenség akkorára nő, hogy nem enged ki a saját burkodból, mikor a legértékesebb szavak is csak üres szólamok, akkor mit lehet tenni? Mikor egy rossz szó a halálos ítéletet hordozza, mikor egy mosolyért életedet adnád, mikor a függöny mögül napokig ki sem látsz, akkor hol, kiben a megoldás? Mert ha bennem van, azt hiszem most nagyon elvesztettem. De igyekszem visszatalálni a napfényre és megragasztani a törött részeket. Csak még nem tudom, hol kezdjem.
1 komment
gondolataim
A bejegyzés trackback címe:
https://andean.blog.hu/api/trackback/id/tr28335992
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gabó 2008.04.03. 16:04:29
Érzem,átérzem.Életem legrosszabb napja volt,és pont a születésnapom.
A lány,akit annyira szerettem,hogy az egész teljes korábbi életemet felrúgtam miatta,meghívott magához,hogy egy kicsi ajándékot adjon.Jó volt,jól esett.Az már sokkal kevésbé,hogy az ágya mellett egy bontott óvszeresdoboz feküdt...
Bármit csinálok,igyekszem lekötni magam,ez a kép van előttem.
Nem voltunk már együtt,mert én voltam néha kevés hozzá,és féltem vele a jövőtől,a korábbi életem gátjaitól,hogy megakadályozzák,hogy belefolynak az állandó tömény boldogságunkba.
De vigyáztunk egymásra,szerettük egymást,és mindenben igyekeztünk segíteni.És tudtam,hogy más életben mi lettünk volna a tökéletes pár.
Az éb előző életem maradékai tettek tönkre minket-de teljesen sohasem.
Szeretjük egymást,én belepusztulok a hiányába,-de nincs tovább.Ő új életet akar,és ezt attal képzeli,hogy felém mindent lezár.
Ha látom,ha hozzám ér,érzem lódulni magunkban a vért,ezért nem is engedi,hogy láthassam.És levegő nekem,levegő,aki nélkül nem lehet,és nem is érdemes élni. Belehalok...
A lány,akit annyira szerettem,hogy az egész teljes korábbi életemet felrúgtam miatta,meghívott magához,hogy egy kicsi ajándékot adjon.Jó volt,jól esett.Az már sokkal kevésbé,hogy az ágya mellett egy bontott óvszeresdoboz feküdt...
Bármit csinálok,igyekszem lekötni magam,ez a kép van előttem.
Nem voltunk már együtt,mert én voltam néha kevés hozzá,és féltem vele a jövőtől,a korábbi életem gátjaitól,hogy megakadályozzák,hogy belefolynak az állandó tömény boldogságunkba.
De vigyáztunk egymásra,szerettük egymást,és mindenben igyekeztünk segíteni.És tudtam,hogy más életben mi lettünk volna a tökéletes pár.
Az éb előző életem maradékai tettek tönkre minket-de teljesen sohasem.
Szeretjük egymást,én belepusztulok a hiányába,-de nincs tovább.Ő új életet akar,és ezt attal képzeli,hogy felém mindent lezár.
Ha látom,ha hozzám ér,érzem lódulni magunkban a vért,ezért nem is engedi,hogy láthassam.És levegő nekem,levegő,aki nélkül nem lehet,és nem is érdemes élni. Belehalok...