"Én vagyok a sorsom ura, lelkem kapitánya."
William Ernest Henley - Invictus
Out of the night that covers me,
Black as the Pit from pole to pole,
I thank whatever gods may be
For my unconquerable soul.
In the fell clutch of circumstance
I have not winced nor cried aloud.
Under the bludgeoning of chance
My head is bloody, but unbowed.
Beyond this place of wrath and tears
Looms but the Horror of the shade,
And yet the menace of the years
Finds, and shall find me, unafraid.
It matters not how strait the gate,
How charged with punishments the scroll
I am the master of my fate:
I am the captain of my soul.
William Ernest Henley - Legyőzhetetlen
Az égből, mely úgy hull felém,
Mint földtekére zord pokol,
Minden Istent csak áldok én
Lelkemért, mely meg nem hajol.
Az élet ökle letepert,
S én nem jajgattam vergődve, nem,
A véletlen dorongja vert,
S véres, de büszke még fejem.
Túl a harag, s a könnyek honán
Csak a halál borzalma vár,
Évek fenekednek reám,
De gyávának egy sem talál.
Nem baj, ha szűk a kapu,
S a tekercs bármit ró ki rám,
Magam vagyok a sorsom ura,
Lelkem hajóján kapitány.
Van egy másik fordítás is, amelyik nem rímes, és nekem annak a vége jobban tetszik:
„Nem számít mennyire keskeny a kapu, hogy milyen súlyos büntetésekkel van tele róva végzetem pergamenje, Én vagyok a sorsom ura. Lelkem kapitánya.”
